A garázdaság, az garázdaság, és a dobálás dobálás – legalábbis az átlagember azt gondolná, hogy a jog, pontosabban a bírák egységesen ítélik meg az azonos cselekedeteket. Pedig nem.


2012 augusztusában jobbikosok és szimpatizánsok – köztük Toroczkai László jelenlegi Jobbik alelnök – a Veszprém megyei Devecserben masíroztak. Olyan jelszavakat skandáltak, mint például: „a cigányok úgy szaporodnak, mint a patkányok”, meg „ki kell hajítani őket az országból”, illetve akasszuk fel őket!”. A helybeli cigányok féltek, és a házaikba húzódtak. Szóltak a rendőröknek, hogy védjék meg őket, de a rendőrség nem talált okot a különleges védelemre.
(Később a perben a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság ezt azzal indokolta, hogy a vonuló és kiabáló tömeg cselekedetei „nem átgondolt, indulatból, ösztönből fakadó, ellenséges, ártó megnyilvánulás kiváltására alkalmas kijelentést nem tartalmaztak”.)

És ezután jött a dobálás. A felvonulók közül néhányan köveket hajítottak az egyik roma család házára. Az ATV kamerája a helyszínen volt, minderről videofelvétel készült, amit a tárgyaláson is bemutattak. A bíró végül – bár a felvételen egyértelműen látszott a dobálás (is) – nem marasztalta el a dobálókat garázdaság miatt. Sőt!

Semmi miatt.

Most Gulyás Balázs és Varga Gergely dobott festéket a köztársasági elnöki palota falára. Őket seperc alatt elítélték (lásd Sándor Zsuzsa elemzését, "Hol a határ?" címmel Jogászszemmel rovatunkbn, a Vasárnapi Hírek 9. oldalán).



 Ketten a fenyegetett devecseri romák közül a Helsinki Bizottság segítségével
az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, amiért az állam (értsd:
a rendőrség) nem védte meg őket. 11 ezer eurós kártérítést ítéltek meg nekik,
amit a magyar államnak (értsd nekünk, adófizetőknek) kell kifizetnie.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!