Ha Magyarország ajtaján korábban retesz lett volna, most talán hiába toporognánk a téli zimankóban a déli kisváros, Barcs háziorvosi rendelőjének bejáratánál, nem lenne, aki beengedne. Ha az unió egyéb országait is súlyos zárak védenék a külföldi munkavállalóktól, szintén üresen konghatna a picurka vizsgálóhelyiség. A sors azonban úgy hozta, hogy itt, az elnéptelenedő végeken egy ghánai orvos Írországban megkeresett pénzéből vett praxist, hogy magyar betegeit szolgálhassa.
A fekete orvost Somogyban mindenki Steve doktornak szólítja – immáron 30 éve. Így talán megspórolhatja a magyarázkodást: nem, semmi köze az aranylábú testvérpárhoz. A Boateng fiúkkal (vezetéknevén túl) annyi a rokonsága, hogy ghánai származásúak, és egy másik országban kamatoztatják tehetségüket. De míg a focista fiúk már Németországban születtek, addig Steve Ghánában látta meg a napvilágot, ahol nem sok lehetősége volt a tehetséges fiatalembernek a felemelkedésre. Tizen voltak testvérek, apja sofőrként dolgozott, édesanyja pedig a sok gyereket nevelte otthon. Steve kint kezdte el az orvosi egyetemet, de az állandó diáktüntetések megzavarták tanulmányait. Ezért is kapott a lehetőségen, és jött ösztöndíjjal Magyarországra a ’70-es években, hogy itt folytassa az iskolát. És maradt is (rövid ghánai kitérő után) nálunk, követve magyar feleségét Somogyba, ahol kezdetben szülész-nőgyógyászként dolgozott, majd párjával ők ketten lettek Csokonyavisonta háziorvosai. Itt rakták le életük alapjait: itt nőtt fel három gyermekük, ide építkeztek, rengeteg adósságot a nyakukba véve, és idővel a falu elválaszthatatlan tartozékai lettek.
Csak menet közben a falu elfogyott alóluk: húsz év alatt a 2400 felnőtt és gyerek betegükből 1500 „maradt”. Az egykor szebb napokat megélt településről drámai az elvándorlás, és mára úgy tűnik, hogy a kincset érő gyógyfürdő sem hozhatja el a hely reneszánszát.
Amikor egyértelművé vált, hogy csak egyiküknek adhat munkát a zsugorodó falu, Steve állást vállalt Írországban. Egy évig (fizetés nélküli szabadság ideje alatt) dolgozott ott azért, hogy Magyarországon praxist vehessen új helyen – saját székét betegek híján ugyebár már nem adhatta el másnak…
Szeptember óta rendel Barcson, egy nyugdíjba vonuló kolléga helyét vette meg, még ismerkedik új betegeivel – akik többféleképpen viszonyulnak az új orvoshoz. „Bizony volt, aki meg sem nézte a doktor urat, a bőrszíne miatt. Átjelentkezett máshova. De talán még náluk is többen voltak azok, akik hallották a jó hírét, hogy milyen lelkiismeretesen dolgozik, és hozzá kérték magukat” – mondja Szilvia, az asszisztensnő, aki nagyon szeret az új orvossal együtt rendelni. Mosolyogva „panaszkodik”, mert sok a beteg és kevés az idő, a doktor úr meg nagyon alapos, sokat kérdez tőlük, mindenre figyel.
Nem véletlen, hogy egy aggódó egészségügyis apuka is ide hozza tini lányát (a téli nyavalyák tüneteivel, de figyelmet kapnak a vérnyomásértékei is). A kolléga azt mondja Steve-ről, „remek ember, remek diagnoszta”, a vele töltött rendelési idő pedig számunkra is azt bizonyítja: csak a szokásos egészségügyi keretek szabnak határt tevékenységének.
Panaszkodik nekünk is kicsit, mennyivel könnyebb volt Írországban rendelnie, hogy ott nem folyton a szakorvosi javaslatokra kell várni még egy pelenka felírásának esetében is. Számára hatékonynak tűnik az ír rendszerben az is, hogy a háziorvosok csoportokban dolgoznak. Itt Magyarországon egy vidéki „körorvos” „százfele van”: Steve doktor például azon túl, hogy minden délelőtt rendel, ügyeleteket is ellát, rendelési idő alatt is kijár a súlyos esetekhez, iskolaorvosként dolgozik, és a „rettegett” csütörtökökön, a szokásoson túl, délután is megnyitja rendelőjét a munkásoknak, de előtte még (havonta) végiglátogatja a körzetébe tartozó időseket.
Mégis háziorvosként találta meg hivatása értelmét, mint mondja: „így tudtam kibontakozni”, és ebben számára a nyelv sem akadály (csukott szemmel nehezen találnánk el, hogy nem született magyar), kérdezni meg érezhetően szeret. Kell is, sok a megfejtendő „rejtvény”: a mai napon például a fülzúgástól a titokzatos vállfájásig, és hát – mondja az orvos – itt Barcson is meglehetősen rossz általános állapotban vannak az emberek. A páciensei 60 százaléka idős ember és a fiatalabbak között is sok a rákos beteg, illetve a szív- és érrendszeri problémákkal küzdő. Számukra pedig hosszúak a vizsgálati és kezelési várólisták, az ő keze – mint minden háziorvosnak – pedig erősen meg van kötve a segítésben.
A festői Dél-Somogyban körzeti orvosként nem egyszerű az élet, de ennek – úgy látjuk – az égvilágon semmi köze nincs származáshoz vagy bőrszínhez. Steve doktor azt mondja, soha nem bántotta senki, megjegyzést is, ha kapott, még a ’70-es években, Budapesten.
A faluban, ahol él, szemben van a háza a református lelkészével, jó barátok, összejárnak, a falu első emberei között tartják számon. Ily módon ki másnak is ajánlhatta volna fel a szőlőjét egy helybéli idős asszony, mint neki, az orvosnak – meséli nevetve Steve, aki kezdetben csak kicsit büszke szőlőtulajdonos volt, mára pedig nagyon büszke amatőr borász, aki friss cserszegi fűszeresét is megkóstoltatja velünk. A hétfő délután ugyanis már kedves pincéjében találja, a tegnap fejtett bort ma kell átszűrni. Sok-sok éve van abban, szomszédok és rokonok, kollégák tanácsai és segítsége, no meg a kitartó tanulás és munka eredménye, hogy mára évente 200 liter bort kóstoltathat meg vendégeivel:
A takaros présház oldalában ugyanis nyaranta sokszor gyűlnek össze a kedves ismerősök: itt élő ghánaiak vagy éppen a régi pécsi csoporttársak, orvoskollégák.
A vidéki háziorvosok mintegy 5-6 százaléka, azaz 3-400 hazai körorvos nem Magyarországon született – mondja dr. Komáromi Zoltán volt országos szakfelügyelő főorvos. Legtöbbjük az 1992–93-as háziorvosi reform következményeképpen kezdett hazánkban praktizálni, amikor sok kolléga nyugdíjba ment, és hiány támadt a területen, főképpen a hátrányos régiókban: Békésben, Borsodban, Szabolcsban és Hajdú-Bihar megyében. A mai napig ezeken a területeken van a legtöbb „bevándorló” háziorvos, a legtöbben Erdélyből jöttek, de jó páran távoli országokból származnak. A magas szintű nyelvtudást igénylő háziorvosi praxisba azért is kerülhettek ők, mert korábban nem volt idegen nyelvű képzés a magyar orvosi egyetemeken, így magyarul sajátították el a szükséges ismereteket. Ma már nem jönnek hozzánk orvosok külföldről az alacsony bérezés miatt, mi viszont ezrével „veszítjük el” a mieinket, köztük százas nagyságrendben az alapellátást végzőket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
