Depressziósként 'furcsának', hiperaktívként 'rossznak', pszichotikusként 'őrültnek' titulálják ezeket a gyerekeket - Egy a tízezerért

Ha az éjszaka közepén egy mentális problémákkal küzdő kamasz valahol a Dunántúlon rosszul lesz, sürgősségi ellátásra szorul, mert hallucinál, őrjöng, magát vagy másokat bánt, nagy eséllyel egy felnőttpszichiátria zárt osztályán találja magát. A mentő jobb híján viszi oda a 14. életévét betöltött gyereket, mivel ebben a régióban egyáltalán nincs gyermekpszichiátriai osztály. A kisebbek ellátása sem alakul megnyugtatóan, ők valamilyen gyermekosztályon kapnak elhelyezést, mondjuk, egy belgyógyászati problémával befektetett kisgyerek mellé kerülnek. Ez pedig a mentálisan egészséges gyerekek számára lehet traumatikus, miközben az is előfordulhat, hogy nincs elérhető gyermekpszichiáter sem az adott kórházban, sem a közelben. Sejthető, hogy ez egy sor jogsértést magában hordoz, ezt 2012-ben egy ombudsmani jelentés is megállapította. És nem pusztán az állampolgári jogok biztosa szerint elégtelen a magyarországi gyermekpszichiátriai ellátás – és nemcsak a sürgősségi, hanem a teljes –, olyannyira, hogy az „sérti az egészséghez fűződő, valamint az egészségügyi ellátáshoz való jogot, az emberi méltósághoz fűződő jogból levezethető önrendelkezés jogát, valamint az esélyegyenlőség elvét”. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jelentése szerint „a magyarországi gyermekpszichiátriai ellátórendszer szélsőségesen alacsony kapacitásaira és az ebből fakadó veszélyekre az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága is felhívta a figyelmet 2006-ban”.

Kijelenthető, hogy a szakmai kollégium elnöke, dr. Pászthy Bea az összes gyermekpszichiáter véleményét összegzi, amikor azt mondja: „jelenleg áldatlan állapotok uralkodnak Magyarország bizonyos területein, nincsenek szakemberek és nincsen infrastruktúra sem, nagyon egyenetlen a gyermekpszichiátriai ellátás színvonala az országban”. De mit is jelent ez pontosan a beteg gyerekek, szüleik és a hősies küzdelmet folytató kevés szakember szempontjából?

Kevesen sokakért

A gyermekpszichiátriai ellátás hiányosságai jóval több családot érintenek és jóval komolyabb következményei vannak, mint azt elsőre gondolhatnánk.

A KSH 2015-re vonatkozó Egészségjelentése szerint „a 15 év alatti korosztály esetében a mentális és viselkedési zavarok a felnőttektől eltérően a második legnagyobb egészségveszteséget okozó betegségcsoport. Az általuk elvesztett egészséges életévek a korosztály egészségveszteségének 11%-ért felelősek.” Ez azt jelenti, hogy a második leggyakoribb krónikus gyermekbetegség valamilyen mentális probléma! Ennél nagyobb számban egészségvesztést csak az újszülöttkori betegségek jelentenek, a mozgásszervi, krónikus belgyógyászati betegségek, fejlődési rendellenességek is mind jóval kevesebb gyereket érintenek.

A legutolsó elérhető adat szerint a 4–17 éves korú gyermekek 15,8 százaléka szorulna valamilyen pszichiátriai ellátásra (ami népbetegség szintjét jelenti), ehhez képest alig több mint 60 gyermekpszichiáter praktizál ma Magyarországon – tehát több tízezer gyerek „jut” átlagosan egy orvosra, a szakemberek leterheltsége viszont elképesztő különbségeket mutat: Miskolcon és környékén például egyetlen orvosnő próbálja ellátni a pácienseit. A szakembereken túl az ellátóhelyek száma is rendkívül alacsony és szintén nagy területi egyenetlenségeket mutat az elérhető szolgáltatások száma és minősége tekintetében – vannak helyek, ahol a világtrendekkel ellentétesen a gyógyszeres kezeléseket helyezik előtérbe a terápiás lehetőségek szűkössége miatt.

Jelenleg Budapesten három helyen, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinikáján, a Heim Pál Kórházban és a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházban összesen hatmillió lakosú területet látnak el. Szegeden, Debrecenben és Gyulán pedig összesen 64 gyereket tudnak akutan „befektetni”.

Dr. Pászthy Bea, a gyermekpszichiátriai szakmai kollégium vezetője is megerősíti a híreket, amelyeket vidéki intézményektől hallani: van, hogy pár nap után el kell valakit küldeni az osztályról, hiába lenne indokolt ott tartani és esetleg hosszan várakozott is a helyre, mert jön egy olyan gyerek, akinek még jobban kell az az ágy.

Az alacsony számú ellátóhely és kevés szakember a pszichiátria egészére jellemző kelet-európai hagyományok, az orvosok elvándorlásának és a rezidensképzés sajátosságainak eredménye – ez utóbbi ördögi kört teremt: az elmúlt években csak akkor lehetett az egyetemeken rezidenshelyet meghirdetni, ha volt olyan intézmény, amely már a törzsképzés idejére is szerződést kötött velük, és erre az időre is fizette illetményüket. Tavaly óta ez annyiban módosult, hogy a képzés alatt nem kell fizetniük, de a képzés után 5 évig viszont biztosítaniuk kell az orvos fizetését. A TASZ jelentése szerint számos, 100 000 feletti lakost ellátó kistérségben egyáltalán nem igényelnek még a nagy rendelőintézetek sem gyermekpszichiáterrezidens- helyet, mert ezt a típusú szakellátást nem tartják fontosnak, s nincs törvényben megjelölt ellátási kötelezettségük nevesítve erre a szakterületre.

Mindezek tükrében felmerülhet a kérdés, hogy vajon hány gyerek maradhat ellátás nélkül és szenvedhet egész életére kiható hátrányokat kezeletlen mentális betegsége miatt?

Elveszett gyerekkor

Azoknak a gyerekeknek, akiknek viselkedési zavarára, szorongására vagy autizmusára vonatkozóan nem születik diagnózis és nem kapnak megfelelő terápiát, akár az egész gyerekkoruk elvész, felnőttkorukat pedig hihetetlen hátrányokkal kezdik, a folytatás szinte törvényszerű leszakadás a társadalomról.

Sok család és a közoktatás sem tud mit kezdeni a depressziósként „furcsának”, a hiperaktívként „rossznak”, „kezelhetetlennek”, a pszichotikusként „őrültnek” titulált gyerekekkel. Hamar kibuknak az iskolából, elmagányosodnak, és amúgy kezelhető, sőt sokszor kinőhető betegségük addigra szociális problémahalmazzal társul (korai terhesség, munkanélküliség, droghasználat). Mindennek felmérhetetlen gazdasági következményei is vannak (lásd keretes írásunkat).

„A depressziós időszak magától is véget ér 6–9 hónap alatt – mondja dr. Nagy Péter pszichiáter, a Vadaskert Kórház igazgatója –, de egy gyerek élete, tanulása, társas kapcsolatai szempontjából nem mindegy, hogy ez az időszak megfelelő terápiával 2-3 hónapra csökkenthető. Vagy vegyünk egy diagnózis, kezelés nélkül élő, hiperaktív gyereket – és ez az esetek 80(!) százalékára jellemző. A környezet egész gyerekkorában azt sugallja, hogy baj van vele, nem figyel, rossz. Amikor kipróbál egy illegális drogot, amivel életében először képes hosszabb ideig fókuszálni, akkor a társadalom örökre elvesztette. Míg ugyanez a gyerek, ha ellátást kap, teljes gyerekkora lehet, ő és a környezet is megtanulja kezelni őt, felnőttként olyan munkát választhat, amelynél előnyt is jelenthetnek a betegségével járó sajátosságok. Nem esik ki az iskolarendszerből, nem lesz drog- vagy alkoholfüggő, nem szegényedik el, nem válik bűnözővé.”

Nem gyógyszerre kell a pénz

A budapesti Vadaskert Kórház mindannak a példája, hogy hogyan kellene kinéznie a gyermekpszichiátriai központoknak. 40 kórházi és 20 nappali férőhelyével ez a legnagyobb befogadóképességű gyermekpszichiátria, és az egyetlen olyan hely, amely kifejezetten erre a funkcióra épült, illetve, ahol nem küzdenek hely- és orvoshiánnyal – nyugodt és barátságos az intézmény hangulata, a gyerekek betegség és korcsoport szerint jól elszeparált részekben vesznek részt a terápiákon, az épületet erdő veszi körül, a kertben kalandparkokból ismerős ügyességi pályán vezethetik le a feszültségüket.

Külső szemlélőként nem érzékelni a túlterheltséget, melynek oka, hogy „az elmúlt évtizedben (a pécsi osztály bezárása miatt) a teljes nyugat-magyarországi régiót a Vadaskertben látták el, egyes betegségek kezelésének (pl. Tourette- szindrómának) módszertani központja, miközben helyi ellátási kötelezettsége van” – mondja el dr. Máté Mónika, az intézmény orvos igazgatója.

Az egykori Lipót mellett megbújó Vadaskert gyermekkórházban főként terápiára járnak a gyerekek, és jellemzően ambulánsan látják el őket. Időnként azért megjelenik a mentő, legtöbbször gyermekotthonban nevelkedő gyerekeket hoznak, akiknek körében az átlagosnál nagyobb számban van jelen valamely viselkedési zavar, és akikre könnyebben „hívják rá” a mentőt. Az így bekerült gyerekek pár napot bent fekszenek az intézményben.

Rajtuk kívül csak a messziről jött páciensek és családjaik „költöznek be” az intézménybe az egyhetes gyerek-szülő tréningekre, amelyeket betegségcsoportok és korosztályok szerinti bontásban tartanak. Dr. Máté Mónika szerint a gyermekpszichiátriai ellátásnak intézményi keretek között ilyen típusú helyeken kellene megvalósulnia, rövid, „bejárós” terápiákat kell tartani, a gyógyszerhasználatot, kórházi tartózkodást minimalizálva.

Ezért nemcsak az ágyak számát kellene növelni, hanem az ellátás és finanszírozás rendszerét átalakítani, hiszen a mostani szerint a tevékenységük fő részét kitevő ambuláns kezelés után alig jár pénz a kórháznak.

„A gyermekpszichiátriának alapvetően a közösségi ellátás irányába kellene ellépnie, amelyben szorosan együttműködnek az orvosok, pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek. Az ő munkájuk finanszírozása és összehangolása a legnagyobb és legfontosabb kihívás az ellátásban – hangsúlyozza dr. Pászthy Bea. – A döntéshozók nehezen fogják fel, hogy ezen a területen nem a gyógyszer- és eszközköltségekre, hanem a humán erőforrásra és a gyermekbarát infrastruktúrára kell a legtöbb pénzt fordítani.” Ezt a véleményt erősítik a Vadaskert vezetői is: „Elképesztően nagy nálunk a fluktuáció, és nagyon nehezen találunk embereket a segítő feladatokra az alacsony fizetések miatt, pedig ezek a feladatkörök ugyanolyan fontosak, mint az orvosoké. Az egészségügyben az elmúlt években történt bérfejlesztésekre a Vadaskert nem kapott keretet, mivel – jóllehet közfeladatot lát el – nem állami fenntartású intézmény. Emiatt mára az alapítványokkal kapcsolatos asszociációk ellenére nálunk alacsonyabbak a fizetések, mint bármely egyéb egészségügyi intézményben” – mondja dr. Nagy Péter.

Emellett pedig a gyerekek további sorsa is aggodalomra adhat okot: a Vadaskertből vagy a többi gyermekpszichiátriai osztályról kikerülve a hálózat elégtelen felépítése miatt nincs garancia arra, hogy a gyerekek további terápiája megvalósuljon, hogy a lakóhelyükön megkapják a szükséges figyelmet. Ahogy fordítva is igaz: az elégtelen lefedettség miatt sok ezer gyerek be se kerül az ellátásba, amelynek lehetséges következményeiről már írtunk.

20 év múlva rendben lesznek

„Sok évtized után, most végre felcsillant a remény a magyarországi gyermekpszichiátriai ellátás felvirágoztatására” – mondja dr. Pászthy Bea, aki a múlt héten tárgyalt 6 milliárd forint európai uniós forrásból érkező fejlesztési pénz sorsáról a szakma képviselőivel.

A forrás vidéki centrumok fejlesztésére és létrehozására fordítható: a tervek szerint Miskolcon és Székesfehérváron új regionális központok épülnek majd, a szegedi, a debreceni és a nemrég újranyílt pécsi osztályt fejlesztik majd. Ezáltal tehermentesítik a budapesti kórházakat.

„Ezek a központok nemcsak ágyakat jelentenek majd, hanem összehangolják a terület teljes ellátását. Ezekhez tartoznak majd a gondozóhelyek és össze lesznek kapcsolva a nevelési tanácsadókkal, gyermeknevelő intézetekkel, családjóléti szervezetekkel – így nem veszne el a gyerek a rendszerben” – tájékoztat a gyermekpszichiátriai szakmai kollégium elnöke.

Az EFOP-forrás rendszerszintű változásokat indíthat el végre az ellátásban: pályázati forrásokat keresnek hozzá a budapesti centrumok fejlesztésére is. „Külön forrásból kell megoldani a budapesti ellátóhelyek fejlesztését, a Heim Pál Kórházban sürgősségi, magas biztonsági fokozatú gyermekpszichiátriai osztály és gyermekaddiktológiai centrum jön létre, de a Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika gyermekpszichiátriája és a Bethesda Kórház osztálya is fejleszteni fogja a fekvőbeteg-ellátási kapacitását.

„Azonban fontos, hogy ne építsünk üres templomokat! – hangsúlyozza dr. Pászthy Bea. – Az új centrumok megfelelő számú orvos és szakszemélyzet nélkül nem érnek semmit, üres épületek. Ezért kiemelkedően fontos az orvosi egyetemek szerepe abban, hogy megfelelő számú szakembert képezzenek, hatékonyabbá tegyék a gyermekpszichiáterrezidens-képzést és ösztöndíjprogramokkal segítsék a frissen végzett szakembereket abban, hogy munkát vállaljanak az újonnan épülő vidéki centrumokban.”

A szakember azt reméli, hogy mindezzel párhuzamosan a szemléletváltozás is elindulhat a súlyosan stigmatizált területtel kapcsolatban: ma még a szülő szégyelli és halogatja pszichiáterhez vinni a gyerekét, a pedagógus pedig nem tudja, kit kell értesíteni, vagy úgy véli, nem az ő dolga mindez, a döntéshozók pedig felfigyelnek a gyermekpszichiátria fontosságára és igényeire.

A közösségi, hálózatos ellátás a prevencióban is nagy segítséget nyújtana, a szigetszerűen működő programokat is összefoghatná.

A problémás szülőknél kezdődne a megelőzés, már a nevelőintézetben folyna prevenciós munka (ahogy a Vadaskert munkatársai ezt több gyermekotthonnal való együttműködésben megvalósítják).

„Ha a munkát most azonnal elkezdjük, látható, kimutatható eredmények körülbelül 10-20 év múlva lesznek, mikor a jelenkor gyermekei felnőttkorba lépnek – mondja Pászthy Bea. – De sok gyereknek már holnap visszaadhatjuk a gyerekkorát, s akkor sokkal nagyobb eséllyel indulhat egy alkotó, kreatív felnőttkor felé. Egyre többet tudunk a mentális betegségekről, melyeket minél hamarabb fel kellene ismerni, hiszen szélesedő eszköztárunkkal hatékony terápiát tudunk folytatni a gyermekek lelki egészsége érdekében. A gyermekben rejlik a jövőnk, a gyerekek testi és lelki egészsége valódi nemzetstratégiai kérdés.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!