Egy ember, egy fedősztori, egy világkép – így módosította ötévnyi kormányzás a Fidesz „egy a tábor, egy a zászló” szlogenjét. A kormánypárt kongresszusa ugyanis két dolgot világossá tett. Az első az, hogy a jelenlegi rendszert valóban az Orbán-rezsim kifejezés írja le a legjobban, ugyanis ő az erő, ami egyensúlyt tart (tudatosan versenyeztetve, helyzetbe hozva vagy ellehetetlenítve) a Fidesz politikai-gazdasági nagymenői között.
Ha a miniszterelnök valamilyen okból kikerülne a rendszerből, akkor a káosz lenne az úr. Nem véletlen, hogy Orbán a kongresszuson még inkább „magára szabta a rendszert” és emelte a tétet: meghirdette 2018-as miniszterelnök-jelöltségét, magára húzta a kampányt, illetve belengetett egy későbbi rezsimátalakítást is. Ugyanis a hatalom pártja – minden látszaterő és emelkedő népszerűségi index ellenére – előre menekül.
Pofonok völgyében
Emlékeztetőül: a 2014-es választások után röpke fél év alatt mintegy egymillió támogatóját – a szimpatizánsok több mint harmadát – vesztette el a Fidesz. Ezt nemcsak a közvélemény-kutatások jelezték: négy fontos időközi választást bukott a kormánypárt. Kirobbant az oligarchaháború, a párt gazdasági hátországát biztosító Simicska Lajos a nyilvánosság előtt fordult szembe Orbánnal, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János elkezdett kibeszélni a „kormányfő alól”, illetve összeakaszkodott a miniszterelnöki kabinetfőnökké emelkedő Rogán Antallal. Aztán sorra dőltek be a brókercégek – a Fidesz pedig képtelen volt adekvát fedősztorival kitakarni a botrányokat, így minden ráció nélkül vetett be témákat – csak hogy megállítsák a népszerűségzuhanást. E topikokkal szemben csak egy követelményt támaszt a hatalom: legyen egy démonizálható ellenfél. A Fidesz öt ilyen témát dobott be, és ötször futott lukra.
Az első démon a kábítószer volt. Kocsis Máté dobta be, hogy az újságírókat és a politikusokat kötelezően drogtesztnek kellene alávetni – az ötlet nagy sikert aratott, hiszen kellően misztifikált-utált rétegről van szó. Ám a párt kommunikációs igazgatója túltolta: a kiskorúakat is ellenőrizni akarta, így a kormány olyasmivel szembesült, amivel korábban soha. A Fidesz-frakció nem volt hajlandó megszavazni, hogy a fiatalságot (beleértve a képviselők gyerekeit és unokáit) kötelezően megpisiltessék.
A második démon a munkáltatók köre (különös tekintettel a multikra) volt – tőlük óvta volna meg ugyanis a Fidesz a keményen dolgozó kisembereket. A kifejezés vélhetően a középosztály aljára szorulók tömegeit jelentette volna – és az új varázsszó bedobásával a kifulladó rezsiharc-kommunikációt pótolták volna. Ám szinte napokon belül világossá vált, hogy a versenyszférából a kormány nem tud fizetésemelést kizsarolni, az állami alkalmazottak bérnövelését meg nem akarja finanszírozni, így a kifejezés hetek alatt a Fidesz szlogenszemétdombjára került.
A harmadik démon a megélhetési bevándorlás volt, mondván: a Balkánról áradó tömegek elveszik a magyar emberek munkáját. Ám az élet nem igazolta a kormánypártot, Tállai András épp a minap ismerte el, hogy mindössze 101 menekült kapott munkavállalási engedélyt. (Már csak azért is, mert a nagyobb részt akkor még koszovói menekültekről szóló nemzetei konzultáció így csak azért nem múlt ki nyomban, mert a Charlie Hebdo-merénylet kapcsán kriminalizálni lehetett őket: a megélhetési bevándorlókból terroristák lettek.) Ám így sem sikerült annyira megijeszteni a népet, hogy a népszerűségvesztés megtorpanjon.
A negyedik démon a „magyar gyilkos” volt. Az, hogy a megélhetési bevándorló a kutyát sem érdekli, ám terroristázással lehet érzelmeket csiholni, rámutatott, hogy a biztonságérzés fontos kérdés. Így a Fidesz leporolta a halálbüntetés bevezetésének ötletét. Az apropót egy kaposvári trafikoslány megölése szolgáltatta. Hogy az állami hóhérok újbóli munkába állítása csak kommunikációs blöff, az egyértelmű volt, ugyanis a „aktivizálásukhoz” ki kellett volna lépni az EU-ból, ahol senkit nem foszthat meg életétől az állam. És valóban, amikor a Jobbik törvényjavaslatban kezdte forszírozni a halálbüntetés visszaállítását, a Fidesz kénytelen volt kihátrálni saját ötlete mögül.
És végképp defenzívába is szorult, utolsó démona a hipermarketek és bevásárlóközpontok hálózata volt: így „családi pihenéssel” indokolva bevezette a vasárnapi boltzárat, ám ezzel csak tovább rombolta népszerűségét. (Olyannyira, hogy a kormánypárt különböző trükkökkel kénytelen kicselezni az MSZP népszavazási kezdeményezését, különben csúnyán bukná a referendumot.)
Mint egy falat kenyér, úgy kellett a Dél-Európán át Magyarországot is nyakon öntő menekültáradat Orbánnak, ugyanis így valósnak tűnő fenyegetést mutathatott fel, tömegjelenetekkel, rendőrattakkal, a modern kori népvándorlás összes díszletével. És mivel a kutya se akart hazánkban maradni, más országok problémáját lehet magyarországi veszélyként „eladni”. A blöffölés politikája pedig a jelek szerint bevált: a Fidesz népszerűsége az utóbbi hónapokban negyedével nőtt, így a lakosság 25 százaléka szereti a kormánypártot. Az persze üröm az örömben, hogy a Publicus Intézet szerint novemberben is ezt az eredményt hozta a Fidesz, azaz az utóbbi egy hónapban nem moccant a népszerűségi index. (Lásd írásunkat a december 19-i VH 5. oldalán.)
Migránsok über alles
Ám mivel semmilyen más kommunikációs aduja nincs a hatalomnak, a kormány még jobban tolja majd a menekültügyet. Az új migránskampány ezúttal a kötelező befogadási kvótától védené az országot – és egy szegednyi menekült idetelepítésével riogat. És persze hazudik. Ám Orbán mégis erre az ügyre tette fel saját jövőjét. A miért kérdésre a válasz egyszerű: mert nincs más, amit mondhatna. A Fidesz-kongresszuson szó sem esett a kormányzás minőségéről, illetve arról, milyen jövőt képzel Orbán.
Csak annyi tudható – az is Lázár korábbi szíves közlése nyomán –, hogy 2017 nyaráig a 2014 és 2020 között esedékes összes uniós támogatást lehívja a kormány. Hogy világos legyen, ez két dolgot jelent. Egyrészt a gigászi támogatás miatt nem fullad be az önerejéből növekedni képtelen gazdaság, illetve nem fenyegeti csőd közeli helyzet a kormányzatot. (Ha úgy tetszik, most az EU-s pénzzel csinálja ugyanazt a kormány, amit 2010 után a magánnyugdíjpénztárakból kisöpört 3 ezermilliárddal.) Másrészt ez a forrás biztosítja az új oligarchák „kigyúrását” – mert az nem kétséges, hogy háború dúl. Épp a gazdasági civódás miatt nagyon fontos a miniszterelnöknek, hogy összezárja a politikai rendszert: többek között ennek tudható be, hogy a kongresszuson mindenkit megvédett, még Farkas Flóriánt is, márpedig ez erős kiállás akkor, amikor az Országos Roma Önkormányzat, illetve a sajtó attól hangos, hogy Farkas javában elkezdett szétlopni egy többmilliárdos felzárkóztatási pályázatot. Ám Orbánnak demonstrálnia kellett, hogy senkinek nem engedi el a kezét, aki az ő köreihez tartozik.
Az egység megteremtésének érdekében a kormányfő nemcsak az összetartozást hangsúlyozta, hanem ellenségképet is felmutatott. És az orbáni retorikában természetesen a legnagyobb rossz az Európai Unió. Aminek alapértékeit a kormányzat – kommunikációs szinten mindenképp – elutasítja. A legfőbb külpolitikai irányelv így (ahogy Szijjártó Péter megfogalmazta) a visszaverés lett. A jelek mindenesetre arra mutatnak, hogy Orbán a kelet- és közép-európai szélsőjobb vezéralakjaként kíván fellépni. Erre kell a kívül és a belül egyaránt eladható menekülttoposz. Aminek kapcsán Orbán okosan manipulál. Mert soha nem a jelen helyzettel foglalkozik, hanem jövőbeli víziókkal, ha úgy tetszik, egyfajta „mi lesz” kampánnyal irányítja saját táborát.
Orbán az egyetlen
És ezt a kampányt magára is kívánja húzni: a jövőben sokkal többet roadshow-zik, konkrétan kétéves kampányba kezdett. Ennek két következménye lesz: egyrészt kitolja a kommunikációs térből az esetleges kibeszélőket, másrészt fokozza legitimációját, hiszen fokozódó személyes szerepvállalásával azt üzeni: ő hozza a szavazókat, azaz tőle függ a választási győzelem, illetve a megszerezhető politikai és gazdasági hatalom. Nem véletlen, hogy míg a Fidesz népszerűségi válsága közepén mindenki azt találgatta, mikor menekül előre a köztársasági elnöki székbe, erről most szó sem esik. Azért a hátát biztosítaná: a kormányzat gőzerővel dolgozik azon, hogy Áder János legalább egy ENSZ-főtitkárhelyettesi pozícióba bukjon fel, így ugyanis megnyílna az út a Sándor-palotába Kövér László számára. (Az, hogy a jelenlegi házelnök mennyire testesítené meg a nemzet egységét, a kutyát sem érdekli.) Persze arról, hogy mit hoz a jövő, csak találgatni lehet, ugyanis a kongresszuson Orbán bedobott egy titokzatos „még” szót, amikor arról beszélt, hogy nincs itt az ideje a miniszterelnöki terhek letételének, „ma még nem”. Mondását többen úgy értelmezik: egy újabb ciklusra szüksége van ahhoz, hogy megtalálja és szintre hozza utódját. Annyi biztos, hogy 2022 lesz az az év, amikor összeér a parlamenti és az államfőválasztás, így – technikailag mindenképpen – adná magát egy pozíciócsere.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
