Egy igaz civil - Szabó Simon egy filmben forgat Jennifer Lawrence-szel

– Hogy lett ön a szerencsés, aki bekerült az amerikai produkcióba?

– Szigorú és vaskos szerződésem van, és még azt se mondhatom el, hogy nem beszélhetek a filmről.

– Miért ez a vaskalaposság? Magyar filmeknél örülnek a hírverésnek.

– A külföldi stúdiók mindent komolyabban, szigorúbban vesznek.

– Nem ez az első külföldi film, amiben szerepel. Miben mások ezek a forgatások? Több pénz, jobb kaják, mikrobusz helyett limuzin?

– Az elmúlt időben két angol nyelvű sorozatban szerepeltem (Strike Back – Válaszcsapás, X Company, ez utóbbiban náci tisztet alakítottam). Benne vagyok néhány castingiroda adatbázisában, és időnként behívnak. A castingon angol szöveget kell előadni, aztán vagy tetszel a rendezőnek, vagy nem. Persze attól, hogy szerepelsz egy hollywoodi filmben, nem leszel amerikai sztár. Nekem amúgy is túl szigorú és szabályozott az a rendszer, nem tudnám benne megállni a helyem. Tény, hogy jobbak a forgatási körülmények, mindent jobban előkészítenek.

– Nem cél kitörni a tahó karakterből?

– A cél az, hogy jól érezzem magam, hogy ne legyen komfortzónámon kívüli, amit csinálok. Amúgy pont most lesz egy „kitörés”: pszichológust alakítok a Tóth János című sorozatban (a Munkaügyek folytatása), a főszereplőt játszó Mucsi Zoltánét. Márciustól látható a köztévén.

– Közben pedig reklámokat forgat. Megélhetésből?

– Néha gyártok is, de főként szerepelek és rendezek. Jól lehet vele pénzt keresni és gyakorolni. De egy ilyen szabadgondolkodású embernek, mint amilyen vagyok, sokszor ez nyűg, mert meg kell felelni a megrendelőnek, az ügynökségnek, s van, hogy nem engedik megvalósítani a saját elképzeléseimet.

– Ilyenkor veszekszik?

– Dehogyis! Kooperációra van szükség. Ez egy alkalmazott művészeti ág, szeretek a saját szám íze szerint dolgozni, de a főnök diktál. Tavaly az egyik reklámfilmünkkel nyertünk egy díjat, az ilyen sikerek esetén már nem számítanak a korábbi súrlódások.

– Nem tanulta sehol a szakmát. Honnan az érzék?

– Kreatív és szabad családban nőttem fel. Apukám filmekben is szerepelt, néhány társával kezdte el az utcaszínházat, újságíró volt: Polip rockmagazin, Staféta, a Kurírban saját rovata volt. Valamit csinálj, ami érdekel, olyan nincs, hogy semmit nem csinálsz, ez volt az elv. De miután már két általánost „elvégeztem”, értsd kirúgtak, az utolsó lehetőség egy körmendi iskola volt, ahova fél évet jártam. Nehéz volt beilleszkedni, utáltam, de legalább önálló lettem és kosarazhattam. Eszembe szokott jutni: ha olyanok lesznek a gyerekeim kamasznak, mint én, akkor sanszos egy agyvérzés vagy szívroham. Ötéves a fiam, kettő a lányom. Amellett, hogy csoda mindkettő, iszonyúan akaratosak.

– Aztán az Operettszínháznak köszönhette, hogy visszajöhetett Budapestre.

– Gyerekkori cimboráim szerepeltek a Valahol Európában című darabban, és hívtak engem is. Szerencsére sikerült, így visszajöhettem. Játszottam az Elizabethben, a Mária evangéliumában, aztán jött a statisztálás, reklámfilmezés. Megtetszett, beletanultam. A karakterem megfogta a rendezőket: 16–19 éves koromban is ilyen nagydarab voltam, de vállig ért a hajam. Utána jött egy tüsihajkorszak, aztán lettem szőke, piros és narancssárga hajú.

– Nem gyakran áll szóba bulvárlapokkal. Ugyanakkor nemrég szerepelt a Playback párbaj című bulvárműsorban. Hol húzza meg a határt?

– Megválogatom, hogy kinek nyilatkozom. Nem akarom, hogy bizonyos bulvárkörökben forogjon a nevem, hogy magukat újságnak nevező lapok arról írjanak, például mit ebédeltem. Abba a tévéműsorba a buli kedvéért mentem, fizettek is érte, nem titok. Szerepelt benne Dobó Kata és Nagy Ervin is, így nekem sem derogált.

– A 2012-es filmszemlén azt mondta: „nagy szopás van, a filmeseknek össze kell fogniuk”. Azóta a Filmalap vette át az irányítást. Javult a helyzet?

– Sok jó produkció készült, de sok olyan is, ami megbukott, tartamilag és anyagilag is. Én most nagyon megszívtam: bíztam a Vajna-féle rendszerben, de két év kemény munkája a kukába került. Olyan forgatókönyvet fejlesztettem a Filmalap iránymutatásaival, amilyet még nem adott be senki, majd a gyártásra nem adtak pénzt. Vissza a családokat a moziba, ez volt a Vajna-rendszer szlogenje, erre találtam ki egy olyan „ifjúsági” filmet, amire a családok együtt tudtak volna beülni: tanulságos, kalandos, zenés, akcióval teli felnövéstörténet. Ami a legnagyobb probléma: nincs az elutasításra magyarázat, indoklás. Tetszhalott állapotba kerültem. És van még jó néhány ilyen helyzetben lévő rendező.

– Mi a probléma a Filmalap működésével?

– Szerintem nem jól kommunikál a forgatókönyvíró csapat a döntőbizottsággal. A forgatókönyv-fejlesztésre adnak támogatást, én is megkaptam – de fölöslegesen, hiszen a gyártást már nem támogatták. Ezt hamarabb is el lehetne dönteni. Olcsóbb és hatékonyabb is lenne.

– Legutóbbi, Ebéd előtt című kisfilmje állami támogatással készült és több díjat is nyert nemzetközi fesztiválokon.

– A Médiatanács dokumentum- és kisjátékfilmes pályázati rendszere picit gyorsabban működik: elolvassák a forgatókönyvet, behívnak, beszélgetünk és értesítenek. Ha elutasítanak, fél év múlva újra pályázhatsz.

– Viszont nincs hol megnézni…

– De. Hajnali 4-kor a Petőfi Tv-n. Ez valóban nonszensz, hiszen közpénzből készülnek. Ennek ellenére „kényszer”, hogy ha valami eszembe jut, azt leforgassam. Egy festő is lefesti a gondolatait, ha nincs festék, akkor ceruzával, ha az sem, akkor belevési egy üvegbe. Rengeteg ötletem van, ebből most egyet tudok nulla forintból, segítségekkel leforgatni. Leginkább a civilségben hiszek.

– Ezt hogy érti?

– A civil szervezeteket meg lehet szüntetni, de a civil összefogást soha. Mindig van B, C, D stb. tervem, soha nem gondoltam, hogy csak a filmkészítésből fogok megélni. Most kaptam először rendezői gázsit 2001 óta, az Ebéd előttért. Eddig mindig visszaforgattam a pénzt a következő filmbe.

– Ha már civilség: támogatja a TASZ-t, takarót visz a hajléktalanoknak, élelmiszert a Budapest Bike maffiásokkal. „Kockázatos” gesztusok.

– Csak magamnak és az elveimnek akarok megfelelni. A lényeg, hogy a gyerekeim lássák: kiállunk azért, ami nekünk fontos és segítünk a rászorulókon. Nagy büszkeség volt, amikor a kisfiam odaadott egy rajzot, hogy ezt egy hajléktalan néninek küldi. Ítélkezni ismeretlen, bajba jutott emberek fölött nem jó válasz. Ezért próbáltam a menekülteken is segíteni a magam eszközeivel. Persze, ha ott a helyszínen meg lenne oldva a probléma, akkor nem kéne elmenekülniük, de ha már erre kényszerültek, akkor segíteni kell. El lehetne fogadni például a kerítést a határon, de csak úgy, hogy a menekülteknek ne essen bántódásuk, és ne bűnözőként kezeljék őket.

– Filmjeiben is megjelenik ez a gondolkodásmód. „Nevelési” szándékkal?

– Nem. Nekem ezek a fontos témák, amik miatt érdekel a filmezés. Az Ebéd előtt sztorija a nagymamámmal történt meg, a Fal című filmem alapját pedig egy újságcikk adta, az is valóságos eseten alapul.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!