Egyre durvul a közel-keleti háború. Izrael évtizedek óta először bocsátkozott harcba az iráni hadsereggel. A nyugati vezetők és Oroszország a konfliktus kiszélesedésétől tartanak, és nyugalomra intik a szemben állókat.

 

„Irán átlépte a vörös vonalat” – mondta videoüzenetében az izraeli kormányfő. Benjamin Netanjahu arra reagált, hogy szerdán késő este iráni rakétákkal lőtték az izraeli fennhatóság alatt álló Golán-fennsíkot. Ezután az izraeli légierő több hullámban támadta az iráni alKudsz Brigád feltételezett szíriai állásait. „Légicsapásokkal megsemmisítettük csaknem az összes iráni katonai erőt Szíriában” – jelentette ki egy nappal később Avigdor Liberman védelmi miniszter. Liberman egy izraeli biztonságpolitikai konferencián úgy fogalmazott: „Ha nálunk eső lesz, akkor náluk égszakadás. Nem engedjük meg, hogy Irán támadásaihoz kiinduló támaszpontjaként használja Szíriát.” Hozzátette: Izrael nem törekszik a konfliktus eszkalációjára Iránnal, de a továbbiakban is reagálni fog minden olyan kísérletre, amely veszélyezteti az ország szuverenitását és biztonságát.

1973, az úgynevezett Jom Kippur-i háború óta most vállalta először Izrael nyíltan, hogy harcba bocsátkozott az iráni hadsereggel. Bár a zsidó állam a szíriai háború kezdetétől egyértelművé tette, nem fogja eltűrni az iráni jelenlétet a Golánon és Szíriában, és ennek megfelelően az elmúlt években többször lecsapott iráni katonai célpontokra, a nyílt konfliktus idáig váratott magára.

A nemzetközi közösséget eközben erősen aggasztja az Izrael és Irán között éleződő katonai feszültség. Vlagyimir Putyin orosz elnök és António Guterres ENSZ-főtitkár önmérsékletre intett minden érdekeltet, hogy „ne boruljon ismét lángba a Közel-Kelet”. Angela Merkel német kancellár szerint a néhány óra alatt kiéleződött katonai feszültség mutatja, hogy „immár a háború vagy a béke a tét”. A francia elnök, Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tenni, hogy ne fokozódjon tovább ez a feszültség, mert Irán és Izrael egymásnak feszülése felboríthatja az egyébként is elég ingatag közel-keleti egyensúlyt. Egyedül Washington állt ki teljes mellszélességgel Izrael mellett. A Fehér Ház álláspontja szerint „Izraelnek jogában áll megvédenie magát Irán provokatív támadásaitól”.

Korábban Izrael kérte a Biztonsági Tanácsot és az ENSZ főtitkárát, hogy ítélje el a támadást. A BT azonban megosztott a szíriai válság kérdésében, nem valószínű, hogy az ügyben nyilatkozat születik, lapzártánkig a testület egyik tagja sem kérte a testület összehívását. 

Címkék: Izrael, Irán

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!