Egyetem vagy főiskola nem szűnhet meg

– Mennyiben lesz más a most kezdődő év a felsőoktatásban a korábbiaknál?

– Éles határvonalat nem lehet húzni, két dolog azonban nagyban befolyásolja majd a most kezdődő időszakot. A felsőoktatási törvény végrehajtási rendelkezései most fognak sorozatban megjelenni, és nekünk majd alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Ezeknek egy részét már ismerjük, egy részét nem. A finanszírozást érintő kérdésekről például még nincsenek részletes információink, nem tudjuk, mekkorák lesznek az elvonások, amelyek januártól várhatóak. Emellett a hallgatókat leginkább érintő változás, az ösztöndíjszerződések aláíratása kicsit az egyetemek életét is felforgatja, mert ezt az intézményeknek kell majd csinálniuk, ami borzasztó nagy munka.

– Milyen következményei lesznek az államilag támogatott hallgatói helyek radikális csökkentésének?

– Ma még csak az biztos, hogy hosszú távú következményei. Ebben a képletben az egyik oldalról van egy nagyon komoly bizonytalansági tényező: minden félévben a befizetési időszakban derül csak ki, hogy a család teherbíró képessége elbírja-e az önköltség befizetését. Azok a hallgatók, akik fizetnek, sokkal határozottabb elvárásokat fognak megfogalmazni az iskolákkal szemben, innentől kezdve a hallgatói szolgáltatások körének bővülnie kell, és ennek az ösztöndíjrendszer átalakítását is magával kell hoznia. Ez a folyamat egyre intenzívebb lesz, ahogy az állam egyre több terület képzésének finanszírozásából száll ki.

– Hogyan reagáltak a diákok a megváltozott körülményekre? Sikerül valamennyire terelni őket a keretszámok csökkentésével, átcsoportosításával?

– Vegyes a kép: a bölcsészettudományoknál változatlanul nagy az érdeklődés, de érezhetően csökkent az önköltséges helyekre jelentkezők száma. Ahol viszont volt államilag támogatott hely, ott nagyon komoly volt az önköltséges érdeklődés is, például a jogi képzésben sokan másodikként az önköltséges helyre jelentkeznek. Jövőre, amikor már egy fillér állami támogatást sem kap ez a terület, ki fog derülni, hogyan alakul az érdeklődés. Várhatóan csökkenni fog a jelentkezők száma, így a pontszám is, és így nagyobb eséllyel lehet majd bejutni. Európában mindenhol problémát okoz, hogy a diákok általános érdeklődése a humán zónák felé irányul. Én a kezdetektől azt mondtam, hogy a középszintű oktatásban kell ezeket a változásokat elkezdeni.

– Most azonban sok az állam által preferált területen minimális pontszámú hallgatókkal kellett feltölteni a helyeket.

– Ez egy szomorú jelenség. Az a törekvés, hogy a jelenlegi oktatói karhoz képest csökkentsük a hallgatói létszámot, a minőség irányába mozgatná el az oktatást. De ha ezt összekötjük a pénzkivonással, amely kivonás jelentős részben a hallgatói létszámához van kötve, akkor az intézmény változatlanul abban érdekelt, hogy minél több diákkal töltse fel a helyeit. Itt egymással ellentétes filozófiákat vezettek be, amelyek kioltják egymást, és ebből csak gazdasági vergődés lesz.

– A vergődés vége akár az is lehet, hogy megszűnnek egyetemek és főiskolák?

– Egy intézmény nem szűnhet meg csak úgy. Mi lesz akkor a diákjaival és mi lesz az ingatlanjaival?! Az elmúlt 10-15 évben komoly fejlesztések történtek a vidéki főiskolákon, előadók, kollégiumok épültek. Értelmetlen lenne felszámolni ezeket. A diákokat pedig a törvény értelmében „végig kell vinni” a diplomáig. A póluskoncepció és az integráció ilyen szempontból jó ötlet, mert nem kell költöztetni az intézményeket, és a diákok oktatása sem kerül veszélybe. De problémát jelent, hogy ha van egy főiskola, amelyik úgy képzeli el a jövőjét, hogy egy nagyobb egyetembe integrálódik, az egyetem nem fog rajongani azért, hogy az intézmény adósságállományát átvegye. Az államnak mindenképpen közbe kell lépnie ezekbe a folyamatokba.

– Tényleg baj lenne, ha megszűnne néhány felsőoktatási intézmény? Nincs így is túl sok belőlük?

– Baj lenne, mert egyáltalán nincs olyan sok felsőoktatási intézmény az országban. Korábban 72-t emlegettek, de ezeknek nagy része magán- vagy egyházi egyetem, 29 állami intézmény van, ami nem sok a 10 milliós népességre vetítve, ráadásul az állami finanszírozás is alacsony a nemzetközi példákhoz viszonyítva.

– Mi a véleménye Orbán Viktor nyilatkozatairól, amelyekben önfenntartó felsőoktatásról beszél?

– Én mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy vannak olyan területek, amelyekről az állam nem vonulhat ki. Nem mondhatja, hogy nem kell pedagógus, mert a piacnak erre nincs igénye. A tudományos kutatásokat sem lehet hallgatói önköltségekből finanszírozni, az államnak ott is jelen kell lennie. A magát fenntartani tudó felsőoktatás csak azokon a területeken működhet, amelyek a piac számára értékesek. Az is fontos azonban, hogy adassék meg a lehetőség minden tehetséges embernek, hogy bejusson a kiemelkedő intézményekbe, nem csak akkor, ha pénze van a családnak. Itt jön be az a kérdés, hogy mennyire tudja a Diákhitel 2 kiváltani az állami támogatást bizonyos területeken. Nyilván a fontos, de nem túl jól fizető szakmákra kisebb lelkesedéssel vesznek majd fel hitelt a diákok, így a sikerszakmákat fogják inkább keresni. Míg a magániskoláknak sok lehetősége van támogatásokban részesíteni a hallgatóit, az állami intézmények keze meg van kötve, mert felelősek vagyunk a költségvetési lehetőségeink elköltését illetően. Mi csak a piaci adományokkal tudunk operálni. Az MRK tett egy javaslatot miniszterelnök úrnak azzal kapcsolatban, hogy tegyék lehetővé, hogy adómentes legyen az ösztöndíj célú adományozás, és az adományozók is élvezzenek olyan kedvezményeket, mint egy alapítvány támogatásának esetében. Így ezek a csatornák kiépíthetőek lennének. Ha a felsőoktatási kormányzat kitart az önfenntartó felsőoktatás koncepciója mellett, ki kell alakulnia egy parallel civil társadalmi ösztöndíjrendszernek, mert ha ez nincs, akkor sokan ki fognak hullani a felsőoktatásból.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!