– Jár templomba? S a gyermekei hittanra?

– Igen járok. Katolikusnak neveltek, teológiát végeztem, kötődöm az egyházhoz, és mélyen hívőnek tartom magam. A gyermekeim már felnőttek, de vallásosnak neveltük őket, jártak hittanra. Az értékrendet sikerült átadni.

– Wildmannak hívják – magyarul vadember. Nomen est omen? Afféle bajkeverő?

– Vadember az, aki megmaradt az eredeti természetességében. Én máig megőriztem az őszinteségemet, és senkinek sem sikerült manipulálnia engem. Akiknek ez fáj, azok szemében lehetek bajkeverő. Egyesek nem bocsátották meg, hogy két „szoclib” kormánynak is tanácsadója voltam, bár erről a munkámról semmit sem tudnak.

– Sokan úgy hiszik, ön jelentette fel a pécsi egyházmegyei visszaélések miatt Mayer Mihály püspököt. Ügyében a Szentszékhez is fordult. Mi volt a szerepe az egyházi szennyes kiteregetésében?

– A história bő egy évtizede kezdődött: meghívtam az Egyházfórum estjére Andrásfalvy Bertalan professzort, a volt kultuszminisztert és Mayer Mihály püspököt. Ott egymásnak feszültek a vélemények: a professzor úr kritizálta az egyházmegye gazdálkodását, a gazdasági vezető embereket lealázó stílusát, a püspök mindezt azzal utasította el: „aki így látja, az egyházellenes”. Ezután gyakran kerestek meg engem papok, hitoktatók, civilek. Úgy kéttucatnyian számoltak be az egyházmegye visszás ügyeiről. Nem vezettem listát róluk, a panaszaikról, nem dokumentáltam semmit, nem gyűjtöttem bizonyítékokat. De azt vallom: ahogy a szerelemben, úgy a hitben sem szabad eljátszani mások bizalmát. Aki ezt teszi, csalódást okoz. Az Istent kereső ember segítése az egyház egyik küldetése. Eközben lehet hibázni, de a szándékos visszaélés aljasság. Ezt, mint hívőnek, kötelességem szóvá tenni.

– És szóvá is tette…

– Először 2006 táján telt be a pohár. Akkor fölkerestem Mayer püspököt és a Szentírás szellemében – ha bajod van a testvéreddel, akkor mondd el négyszemközt, ha nem hallgat rád, akkor két tanú előtt, s ha ez sem hoz eredményt, akkor fordulj a közösséghez – beszámoltam neki az ügyekről, amikről tudok. Ő a zömét rágalomnak minősítette, de volt, amikor elhallgatott és ezáltal elismert egyes vádakat. Közöltem, nem vagyok érdekelt a botrányban, és kértem, rendezze a helyzetet, mert neki van hozzá jogköre, s ha nem teszi, én tovább fogok menni. Nem történt semmi. Ezt látva levelet írtam a gazdasági, a szexuális zaklatási és a pedofíliagyanús visszaélésekről Ternyák Csaba érseknek, aki akkor Vatikánban a papi kongregáció titkára volt. Ritkán, de leveleztünk, ám most első ízben nem válaszolt. Pár hét múlva a püspökségről jelezte nekem valaki: Ternyák figyelmeztette a pécsi egyházmegye vezetését, hogy vigyázzanak velem. Állítólag nevetségesnek találták naivitásomat, hogy azt hiszem, valaki is komolyan vesz engem Rómában.

– Ki tett végül feljelentést a Vatikánnál?

– Én. De csak miután kiderült, hogy Ternyák Csaba nem indított vizsgálatot. Akkor több vatikáni kongregációnak – olyan minisztériumféle – is írtam. De még ez is belső egyházi információ volt, s nem nyilvánosság előtti. A külvilágnak szóló első írásom egy egyházi otthonból kirakott pap ügyéről szólt a 2-3 ezer olvasót számláló Egyházfórumban, csak hogy jelezzem: vannak itt gondok, amiket sürgősen orvosolni kell. Úgy tudom egyébként, mások is tettek feljelentést a Vatikánnál. Szerzetesek is.

– Ha éveken át tudott a történtekről, ahogyan több pap is, miért nem szólalt meg nyilvánosan már korábban?

– Úgy éreztem, nincs jogom senkit bemártani, senki felett pálcát törni, előbb vizsgálat kell. Ezért fordultam először a püspökhöz, és ezért tartottam magam – amíg csak lehetett – ahhoz, hogy az egyház maga tegyen rendet. Az Egyházfórumban 2006 végén azonban már megjelent az első cikk, de sem erre, sem a későbbiekre sokáig nem reagált a média. Az akkori cikkeket tavaly vették csak elő.

– Most buknak ki az ügyek, az anyagiak után a pedofíliával gyanúsított bólyi plébánosé… Mi jöhet még?

– A bólyi pap esetében maradjunk az ártatlanság vélelménél. Azt hiszem, Magyarországon sem rosszabb az arány, mint másutt a világon: egyházmegyénként néhány ügyről lehet szó. A pécsi most reflektorfénybe került, s mivel majd’ két évtizede takargatott „szennyesről” kerülhet le a lepel, itt vélhetően rosszabb a helyzet. De ha minden esetről, amiről tudok, kiderül, hogy igaz, akkor sem lehet több a gyanúsítottak száma egy tucatnál. Az, hogy a pápa leváltotta Mayer püspököt, jelzi: a Vatikánba is eljutottak az információk. A részleteket pedig a rendőrségi vizsgálat tisztázza.

– Beszélgetésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságról érkezett. Kihallgatták. Mire voltak kíváncsiak?

– Az ügyek részleteit firtatták, amiket az ügyészséghez és a rendőrséghez érkezett feljelentések tartalmaznak. Én négy feljelentésről tudok, de egyiket sem én írtam. A legterjedelmesebbet úgy emlegetik: 40 bűncselekménygyanú szerepel benne. Ez szerintem túlzó szám. Szó volt a szélesebb nyilvánosság ingerküszöbét elérő első ügyről, amikor a Szent Mór iskola igazgatónője vizsgálatot kért önmaga ellen, hogy rosszul gazdálkodott-e, amiért nem tudta kifizetni a villanyszámlát. Két vizsgálat is úgy találta: azért nem tudott fizetni, mert nem kapta meg az állam által átutalt pénzt; azt a püspökség visszatartotta. A harmadik vizsgálat, amit a püspök kért, már nem az igazgatónőnek adott igazat, s ebben szerepelt egy dokumentum, ami a szakértő szerint valószínűleg hamisítvány. Ám mivel nekem a püspökséggel sem munkajogi, sem más közvetlen kapcsolatom nem volt, ezekről az ügyekről csak másoktól, hallomásból értesültem. A rendőrségen sem mondhattam mást, csupán azt, amit tőlük tudok.

– Úgy tűnik, világszerte válsággal küszködik a katolikus egyház. Pedofil ügyek, cölibátust ellenző mozgalom… Mik e krízis tünetei?

– Bizalmi a válság. Olyan struktúrákhoz, rendszerekhez ragaszkodott az egyház, amelyeknek semmi köze a küldetéséhez, az evangéliumhoz, az istenhithez. Ez pedig egyébre sem volt jó, mint hogy egy szűk klerikális réteg érdekét képviselje, és a hatalmát bebetonozza. A talajt a lába alól elvesztett, de a státusába foggal-körömmel kapaszkodó klérus kapálódzásának eredménye a bizalomvesztés. S mivel az egyházban a döntő szó a papságé, ennek nagyon károsak a következményei. Pedig lenne megoldás: a II. Vatikáni Zsinat őszinte párbeszédet és ellenőrzési lehetőséget akart. Ám a botrányok jelzik: a klérus rendre elzárkózik attól, amit a világ püspökei fél évszázada helyesnek, követendőnek tartottak. Ha a zsinat által megjelölt elveket nem tartja be az egyház, ha a követelményei nem érvényesek a klérus minden tagjára, akkor csak a hatalmi érdekek egyre problémásabb védelme és a további hitelvesztés marad.

– A magyar katolikus egyház is botrányok sora előtt áll?

– A magyar katolikus egyház, bár nagyon elmaradott és konzervatív, de a pártállami idők szenvedései, üldöztetése miatt le is tisztult. Aki ma szívvel-lélekkel benne van, az tisztán, őszintén, becsülettel áll ott. Nem hinném, hogy több, vagy akár ugyanannyi lesz itt a botrányos ügy, mint más országokban. Ám a struktúra megőrzése érdekében olyanokat is pappá szentelnek, akiket kellő tudás, rátermettség híján már az első év után el kellene küldeni.

– Mi lehet a válságból a kiút? Mi az ön egyházi jövőképe?

– Egyszerű lenne: azoknak, akik az egyházon belül a hatalom közelében vannak, csak annyit kellene eldönteniük, mit tartanak fontosnak, az evangéliu mot, az üzenetet, amiért a papi pályára mentek, vagy egyfajta klerikális struktúra fenntartását, akkor is, ha az bűnös dolgokat cselekszik. Nem vagyok optimista. Nyugaton is csak a botrányok indították el a megtisztulási folyamatot. Az egyház maga képtelen volt szembenézni a saját helyzetével. Amikor napvilágra kerültek a szégyenletes ügyek, mindenütt akkor kért bocsánatot és tett lépéseket a klérus.

– Sok hazai pap politizál is a templomban…

– Erről nagyon rossz a véleményem. És nem azért, mert azt gondolom, hogy a klérusnak ne legyen bármiről véleménye. Inkább azért, mert ez bizonyítja: nagyon kicsi a hite, és kénytelen magának mankókat keresni, amikre támaszkodhat a gyönge hitében. Ezek: a politika, a pénz és a hatalom. Pedig akkor járna tiszta, evangéliumi úton, ha tudná, hogy a hitet nem lehet beváltani se anyagi javakra, se politikai szavazatokra, se más emberek feletti hatalomra. A történelem azt bizonyítja, hogy amikor ezek érdekében kötött alkukat, s az állami hatalommal összefonódott, akkor sosem az evangélium győzött. Akkor az egyházi birtokok, a papi kiváltságok gyarapodtak, de az egyház tekintélye és a hitelessége csorbult.

– Mit gondol a most épülő, sokak által kereszténynek tartott, vagy nevezett politikai kurzusról?

– Az nem baj, ha az ember – akár a politikus – meggyőződése átitatja a munkáját. Akkor azokra az értékekre koncentrál, amiket én is fontosnak tartok. Ám mihelyt ennek jogi formát próbál adni, például az alkotmányban, a Szent Koronára hivatkozással, törvénybe iktatott privilégiumokkal, már veszélyessé válik. Hisz’ azt a látszatot kelti, hogy valamiképp ez az értékrend a társdalomban megjeleníthető, jogilag kikényszeríthető. Ahhoz túl plurális a társdalom, főleg ott, ahol a demokrácia fejlett. A keresztény kurzus politikai kísérlete a letűnt időkhöz nyúl vissza. Hajlamossá válik a demokratikus fejlődés megakadályozására, s így a mai egyház sem tudja a saját problémáit kezelni. Az efféle összefonódás tehertétel mindenkinek. Jobb lenne, ha tisztáznák: az egyház felségterületébe nem tartozik bele a politikai kérdések napi intézése, de még az sem, hogy a politika eszközrendszerével támogattassa önmagát. Svájcban azt tapasztaltam: nem nyomul előtérbe, hanem csendben szolgál az egyház, mert erős és felelős a civil társadalom. A katolikus egyház világi tanácsának egyik osztrák képviselője Magyarországon járt, és a világiak egyházi szerepének erősítéséről beszélt az egyház vezetőivel. Falakba ütközött. Azt hangoztatták: ilyen itt nem lesz. – Tudod, nálatok az egyház nem istenhitre nevel, hanem egyház-függőségre – mondta nekem.

– Jó-e, ha egyre több iskolát kapnak meg az egyházak?

– Ha az önkormányzat átadhatja az intézményeit, az iskolákat, az otthonokat az egyházaknak, és attól fogva az állam vállalja át a kiegészítő támogatást, az rendben van. De csak akkor, ha minden fenntartót egyaránt megillet ez a jog! Ám, ha egy alapítvány venné át az önkormányzattól az iskolát, akkor a mostani szabályozás szerint nem kapná meg az államtól a kiegészítést, ezt még évekig az önkormányzatnak kellene fizetni. Ez így diszkrimináció, ami az egyházat előnyösebb helyzetbe hozza, privilegizálja! Így már nem lehet a társdalomban érdemi párbeszéd arról, hogy milyen a jó iskola, vagy hogyan működtessék az intézményeket a köz érdekében… Jó pénzért bárhová lehet találni színvonalasan oktató pedagógust. De ki fog jól tanítani ott, ahol kevés a pénz? Nem teheti meg az egyház, hogy olyan előnyöket biztosítson magának a politika vagy némely politikus által, amelyek a többi fölé emelik, mert akkor azt mondhatják: az egyház is ugyanazt teszi, mint mások, csak több pénzért.

– Mit gondol az egyház és az állam kapcsolatáról?

– A leghatározottabb szétválasztás híve vagyok. Ne lehessen az egyházakat politikai eszközzé alacsonyítani, és azok ne úgy tekintsenek a politikára, mint ami túlsegítheti őket a saját problémáikon. Legyen tiszta a felelősség, a jogkör, ne legyen bratyizás, csak együttműködés.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!