Míg civilek védik a fákat a Városligetben, a főváros közparkjaiban, a Rómaiparton akciócsoportok alakulnak akár egyetlen ötven-hetven-száz éves fa életének megmentésére, addig vidéken is gőzerővel folyik az államilag támogatott fakivágás. A folyók árterei nincsenek szem előtt, és úgy tűnik, a katasztrófavédelmi szempontok olykor erősebbek a természetvédelmi érveknél, és jövedelmezőbbek is. Különösen úgy, ha az állam elégeti a fákat.
Nem csak a budapesti Nagymező utcában vagy a Városligetben szorulnak védelemre a fák. Bár egyetlen kivágott fatörzsnek legfeljebb 2-3 méteres része értékes a bútorgyártásban, a maradék pedig használható akár állványalapanyagként. Annyi bizonyos, hogy a lakosság tűzifaigényét az ipari hulladék is fedezné. Magyarországon ugyanakkor erdőket tarolnak le csak azért, hogy eltüzeljék a fákat; az energiaszektor ugyanis biomasszának tekinti a faállományt. Jól példázza ezt a pécsi Pannonpower üzletpolitikája, amely immár az erőmű 100 kilométeres körzetében termeli ki a fákat, mindezt azért, hogy ledarálja és elégesse. S mindezt „zöld” jelmezben. A fát ugyanis – megmagyarázhatatlan okból – megújuló erőforrásnak tekintik, mit sem törődve azzal, hogy egy 100 éves fa pótlásához éppen 100 évre van szükség.
Tankönyvi értelemben talán tekinthetnénk az erdeinket megújuló erőforrásnak, de ennek semmi értelme. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy miközben a magyar villamosenergia-igény csupán 9 százalékát fedezik úgynevezett megújuló energiaforrásokból, ennek is csak az ötöde a nap-, a szélés a vízenergia. Négyötödét az elégetett fák adják. Arról már nem is szólva, hogy a Pannonpower például köbméterenként 7 ezer forintért veszi a fát az erdészetektől – és sikerült olyan tűzifahiányt előidézniük, hogy a lakosság ennek dupláját fizeti köbméterenként.
Magyarra fordítva: mintha lakossági finanszírozással pusztítanák a magyar erdőket. Vagyis lehet, hogy a média hangos a fővárosi fák kivágása elleni tiltakozásoktól, de mindeközben ipari méretben irtják a fákat szerte az országban. Elég megnézni az árterek világát, mert példa akad ott is, bőven.
Védett terület, illetve…
– Nem nyitom ki a számat, mert a hatóságok nem engem védenek, ha elmondom, mi folyik itt – sóhajt Szabó László, a vezsenyi kompos.
Bizonytalan vállalkozás az övé, mert a folyó szeszélyes. Ha emelkedik a Tisza vízszintje, három-négy hétig ki sem mozdul kikötőjéből a lomha jármű. Most magas a vízállás. Nesztelenül sodor a folyó a túlsó partra. A révész kétszáz éves húzóvassal igazítja helyére a koros kompot. Szabó László több mint húsz éve kínlódik az üzlettel, amit egyszer kilenc éven át szüneteltetni is kellett a dilettáns földkimérés miatt. Valaki magánútként kezelte a közutat, amikor az ártér egy részét magántulajdonba adták. Lászlónak kétmillió forintos acélsodronyát vágták el, emberek százai ingáztak naponta hatvan kilométert – a korábbi öt helyett. Ma pedig gépi fűrészek visítását viszi a víz, az ártéren nagyüzemben vágják a fát.
– Ember ilyet még nem látott errefelé – méltatlankodik egy idős, természetjáró asszony. – Itt számtalan természetvédelmi oltalom alatt álló madárfaj költ. Fekete gólya, füles- és macskabagoly. A hullámtér a fekete harkály, a zöld küllő, a kis fakopáncs táplálkozó területe. Tanyázik itt sárgarigó, csuszka, erdei pinty, és fokozottan védett tavi denevér is. Nagyrév irányában a nagyon ritka réti sas költ a fák között. De a hölgy sorolja a védett növényeket is, nyári tőzike, Tiszaparti margitvirág – ám az ártéri élet most veszélybe került. S bár a hölgy szerint ezeket a fákat nem gazdasági hasznosítási céllal telepítették ide, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak (Kötivizig) teljesen más az álláspontja a termelésről: a fák „vágásérettek”, helyükre telepítenek majd újakat.
Néposz Gyula tiszaföldvári önkormányzati képviselő korábban köztisztviselőként birtokvédelemmel is foglalkozott, ismeri az elmúlt évtizedek peres dolgait. Szerinte sem azért telepítették ide a fákat a nyolcvanas években, hogy húsz-harminc év múlva, az állami földek fel- és újraosztásakor ügyeskedők tarvágással termeljék ki azokat. Merthogy itt az aljnövényzetnek és a lombos fának is megvan a szerepe: sűrű és védett búvóhelyet nyújtanak élőlények sokaságának, az árvízi hullámtörésben pedig mindig szerepe volt a növényzetnek. Ezért is kellene leállítani azonnal a fakitermelést.
Azé a föld, akinek adták
A vezsenyi komphoz vezető út jobb oldalán elterülő ártér azonban magánterület. Egy gazdag vállalkozó tulajdona, aki a Kötivizig szerint a „szántó művelési ág helyreállítása” érdekében vág ki fákat. Kiirtja az erdőt, majd építési törmelékkel tölti fel az egykor ősfás, háborítatlan árteret. Szabó László kompos csak legyint, amikor a tégla- és csempedarabokat rugdossuk a töltésen. Veszélyes hulladékot is talált már itt, kidobott hűtőt és szilikátot, amióta zúzógépekkel irtják a fákat. A Hortobágyi Nemzeti Park magát megnevezni nem kívánó munkatársa elborzadva nézi azt, ami a Tisza árterében folyik. Képeket is küldött, hogy nézzem meg, mit művel a Kötiviziggel szerződésben álló Szabózofa Kft. Nagykörűnél, a Szolnok fölötti ártérben. Ez a vállalkozó kapott vágási engedélyt a Martfű–Tiszaföldvár közötti külterületi tarvágásra is. Miközben a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet országosan védett természetvédelmi terület, és emellett a Natura 2000 hálózat része is, vagyis kiemelt jelentőségű természetvédelmi terület és különleges madárvédelmi terület.
Más nézőpontból akár bűncselekmény is lehet mindaz, ami fakivágás címén zajlik. Legalábbis Illés Zoltán környezetvédő, korábban környezetügyért felelős államtitkár szerint, mondván a „hullámtéri projekt” szervezett élőhelypusztítás. A Kötivizig ugyanakkor sok milliárd csengő forintot kap az államtól erre a projektre. Az ártéri erdők „letermelését” arra hivatkozva végzi el, hogy a Kötivizig 2013-ban az „árvízvédelmi fenyegetettség” miatt átkerült a katasztrófavédelem hatáskörébe.
Erre utal Papp Antal, Martfű polgármestere is, amikor azt mondja, hogy az ártéri erdőirtás „gazdasági szempont” és „árvízvédelmi stratégia” is. Miközben meggyőződése, hogy lassabban és kíméletesebben vonul le a folyón az ár, ha élő növényzet állja útját.
A polgármester szerint az árteret karban kell tartani, de ez nem jelenti azt, hogy minden fát ki kell vágni. A Martfű belterületén található ártéren fejlődő növények életét például meg tudták óvni: lakossági fórumok és civil szervezetek nyomására a Költivizig ultrahangos favizsgálatokat rendelt el, és csupán az elöregedett faállományt vágatta ki. A külterületi tarvágásokat viszont az önkormányzatok nem tudják megakadályozni.
Azzal azonban, hogy a Kötivizig a katasztrófavédelem hatáskörébe tartozik, mára már a belterületi árterek fái is veszélybe kerültek.
A Szabózofa Kft. pedig, amely a Kötiviziggel szerződött a külterületi fakivágásra, nem jár rosszul. Kérdésemre a cég vezetője, hogy megérte-e a területre licitálni, ennyit felelt: Már hogy a frászba ne érte volna meg? Mi üzletemberek vagyunk, pénzt akarunk keresni, nem ráfizetni. Arra a felvetésre meg csak legyint, hogy miért kell tarra vágni az erdőt: van ott fa elég, elférnek a madarak is. Egyébként is: csak meghatározott időszakokban lehet fát kitermelni, és nekünk visszatelepítési kötelezettségünk is van. Nos, az erdőtörvény valóban kimondja, hogy a kivágott fák helyére hasonló fákat kell ültetni, ám a telepítők a későbbiekben már nem sok figyelmet szentelnek a palánták gondozására.
Az Opten cégnyilvántartás adatai szerint a Szabózofa Kft. 2010-ben 500 ezer forinttal alakult; 2014-ben már 75 millió 460 ezer forintos nettó árbevételt eredményezett.
Tiltakozást kiváltó fakivágások, 2016
Budapest, Római-part 1500 db
Budapest, Orczy park 145 db
Pápa, Külső-Várkert 120 db
Budapest, Városliget 40 db
Budapest, József nádor tér 24 db
Nagyréde 65 db
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!