A bennszülöttek megmutatják, hogyan is aludt eredetileg az ember
- Az öregek álmatlanságának funkciója van
- Jól alszunk, ha van miért felkelni
Alvási szokásainkat nagyrészt az evolúció alakította, őseinktől örököltük a minták sokféleségét – állítják kanadai tudósok, miután tanulmányozták, hogyan alszanak egy távoli afrikai törzs tagjai. A tanzániai hadzák máig vadásznak és gyűjtögetnek, életformájuk alig változott több ezer év alatt, ezért választották őket kísérletükhöz a Torontói Egyetem kutatói. Az antropológusok megfigyelték, hogy valaki szinte mindig ébren van a harminc-egynéhány tagú törzsből. Őket is meghökkentette az eredmény: a vizsgált időszakban 200 órából csupán 18 olyan percet regisztráltak, amikor a felnőttek mindannyian egyszerre aludtak. A lépcsőzetes alvási minta komoly evolúciós előnyt jelenthetett, amikor őseink nagyobb csoportokban, a szabadban éltek, hiszen valakinek mindig őrködnie kellett a ragadozók miatt. Az állatvilágból is ismerős a jelenség, például a népes csoportokban élő szurikáták közül egy mindig ébren van, és vigyáz a társaira, amíg alszanak. A kutatók megbizonyosodtak arról, amit korábbi munkájuk alapján már gyanítottak: belső óránk (tudományosan: cirkadiánritmusunk) jelentős mértékben genetikailag kódolt. A többit környezeti tényezők alakítják, illetve még egy fontos tényező: az életkor.
Az éber nagymama
Hétköznapi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy a fiatalok rendszerint „baglyok”. Gyakran este, éjszaka a legaktívabbak, ezzel szemben az idősebbek inkább a hajnali órákban éberek. A kutatás vezetője, David Samson viszont az úgynevezett „nagymama- hipotézist” képviseli: az ősi közösségek túlélését azzal segítették az öregek, hogy őrködtek és figyeltek, amikor a fiatalok aludtak. Ezért volt evolúciós előny az is, ha egy emberi közösségben – a legerősebb, legjobb vadászok és gyűjtögetők mellett – idősebbek is éltek. Az időskori álmatlanság a civilizáció előtti időkben egyáltalán nem minősült alvászavarnak: az öregek éppen azzal segítették közösségüket, hogy éberen őrködtek, amíg a fiatalok aludtak.
Bár cseppnyi kreativitással nem nehéz elképzelni olyan szituációt, amikor az éber őrködés manapság is jelentőséget, sőt funkciót nyerhet, de egy átlagos, főleg városi hétköznapon viszonylag ritkán kell emiatt ébren maradnia, esetleg az éjszaka közepén felkelnie bárkinek is. Aki mégis rendre ezt teszi, nagy valószínűséggel valamilyen alvászavarral – ékes idegen szóval disszomniával – küzd. Van, aki hiába forgolódik, nem tud elaludni. Van, aki elalszik ugyan, de az éjszaka közepén felriad, és álmatlanul hánykolódik reggelig. Ezek a legáltalánosabb megnyilvánulási formák, de az alvászavar másként is jelentkezhet. A közös vonás az, hogy a páciens reggel álmosabb, mint amikor este ágyba bújt, és egész nap ólmos fáradtságot érez. Így megy ez estig, amikor is a szerencsétlen, hiába hullafáradt, megint nem bír elaludni.
A tartós, netán folyamatos kialvatlanság pocsék dolog, tönkreteszi az életminőséget.
Hátterében az esetek mintegy 15 százalékában valamilyen pszichofiziológiai ok áll. A témával foglalkozó szakirodalom szerint ez nagyjából annyit tesz, hogy aki nem szorong, nem depressziós, nincsenek ok nélküli félelmei és nem élt át a közelmúltban valamilyen feldolgozandó traumát, annak nagy valószínűséggel nincsenek alvási nehézségei.
Pirulák helyett
A Northwestern Egyetem (Chicago, Egyesült Államok) kutatói még ennél is továbbmennek: a Sleep Science and Practice című szaklapban a múlt hétvégén közzétett tanulmány szerint a jól alvás titka nem más, mint a puszta és világos életcél. Akik tudják, hogy miért kelnek föl másnap reggel, azok sokkal ritkábban küszködnek alvászavarokkal, és jobban kipihenik magukat éjszaka. Jason Ong neurológus, a kutatás vezetője arra biztatja az alvászavarban szenvedőket, hogy „találják ki” az életüket ahelyett, hogy gyógyszerekkel próbálnak segíteni magukon.
A kutatás során 823 idős embert vizsgáltak és kérdeztek meg – az életkor előrehaladtával egyre gyakoribbá váló insomnia (álmatlanság) okai között ugyanis előkelő helyen szerepelnek az alábbhagyó motivációk.
(A legfiatalabb résztvevő 60 éves volt, a legidősebb 100; átlagéletkoruk 79 év.)
A kutatók feltűnő összefüggést találtak a két tényező között: aki határozott értelmét látja az életének, az nemcsak, hogy jól alszik, de 63 százalékkal kisebb eséllyel szenved alvási apnoétől is, ami a legveszélyesebb alvási rendellenesség: a beteg légzése álmában időről időre kihagy.
(Tünete lehet a hangos horkolás is. Növeli az éjszakai infarktus vagy stroke kockázatát, szélsőséges esetben fulladásos halált okozhat.)
A kutatók feltételezik, hogy megállapításaik nemcsak az idősebbekre érvényesek, hanem a felnőtt lakosság nagy részére is, akik alvási nehézségeiket többnyire pirulákkal igyekeznek orvosolni. Ezzel szemben az amerikai orvoskamara most már kifejezetten azt javasolja, hogy ilyen esetben először gyógyszermentes terápiával próbálkozzunk – ez jelentős szemléletváltásra utal, főként az Egyesült Államokban, ahol vény nélkül, akár a benzinkúton is kaphatók lórúgásszerű altatók és nyugtatók, és már a fiatalkorúak körében is rengetegen válnak gyógyszerfüggővé.
A gyógyítás egyik kemikáliamentes alternatívája az úgynevezett „tudatosságon alapuló” (mindfulness-based) terápia lehet, mondja Arlener Turner neurológus, aki részt vett a kutatásban. Ehhez hasonló módszert (MBSR) már évek óta alkalmaznak Magyarországon is stresszcsökkentésre, a többi között krízishelyzetekben.
A módszer a gyakorlatban hatékonynak bizonyult, és úgy tűnik, mostanra befogadta a kezdetben bizalmatlan nyugati orvostudomány is: túltette magát azon, hogy a terápia keleti meditációs technikákon alapul.
Az életcél hiánya és a betegség gyakorisága közötti összefüggés igaznak bizonyult egy másik, rejtélyes tünetegyüttesre, az úgynevezett nyugtalan láb szindrómára (RLS) is. Ez a különös neurológiai betegség azzal jár, hogy a páciens ellenállhatatlan kényszert érez a lába mozgatására, rázására. A tünetek rendszerint az esti, éjszakai órákban jelentkeznek (vagy erősödnek fel), és lehetetlenné teszik a pihentető alvást. Okát egyelőre nem ismeri az orvostudomány.
Akármit is mondanak a tudományos kutatások a minőségi alvás mikéntjéről és fontosságáról, a világtörténelem néhány igencsak meghatározó alakja az alvásnélküliségre, illetve a szakaszos alvásra esküdött egész életében. Napóleon például sosem aludta végig az éjszakákat, általában éjfélkor tért nyugovóra, de csak hajnali 2-ig húzta a lóbőrt. Ekkor ugyanis felkelt, hajnali 5 óráig dolgozott, hogy aztán ismét aludjon egy keveset. Ezekkel a kétórás alvásokkal tartotta „formában” magát a csaták alatt: gyakorlatilag bármikor képes volt felébredni. Leonardo Da Vinci szintén a pár órás, úgynevezett polifázisos alvás híve volt – rendkívül szigorú napirendet vallott: négyóránként aludt mindössze 20 percet. Úgy vélte, hogy már az egészen rövid szundikálás is felfrissít és javítja a hosszú távú memóriát, ráadásul ilyenkor az álmok is sokkal színesebbek és érdekesebbek. Egyetlen hátránya, hogy ahhoz, hogy ez az alvási technika jól működjön, pontosan be kell tartani a 4 óra/20 perces időközöket. Állítólag ennek a technikának a követője volt Benjamin Franklin, Albert Einstein és Steve Jobs is, aki mindezt megfejelte azzal, hogy csak éjjel űzte a ritmikus „kelek-fekszemet”. Hajnali 4-kor általában már bőszen dolgozott, lázasan készült az értekezletekre, és zokon vette, ha a kollégái nem válaszoltak azonnal az e-mailjeire.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!