Elkésett büntetések - Gröning és Hanning pere is éles vitákat váltott ki Németországban és világszerte

Várhatóan májusban hozhat ítéletet egy német bíróság Reinhold Hanning egykori SS-katona ügyében, aki 1942 és 1944 között szolgált az auschwitzi tábor őreként. A 94 éves férfi hónapokon át nem volt hajlandó megszólalni, majd nemrég megtört, és nyíltan beszélt a 170 ezer ember megöléséről. A vád szerint Hanning a foglyok válogatását felügyelte, vagyis azt, hogy a gázkamrába vagy dolgozni küldjék-e őket. „Szégyellem, hogy tudtam, milyen igazságtalanságok történnek, és semmit nem tettem ellene” – vallotta két héttel ezelőtt.


Tanúk híján

A még életben lévő főbűnösök pere 1945–49 között zajlott egy nemzetközi bíróság előtt Nürnbergben. Az Auschwitzban szolgált 7200 SS kilencven százaléka túlélte a háborút. Mégis, a következő évtizedekben kevesebb mint nyolcszázan kerültek bíróság elé. Nagy részük Lengyelországban, míg a német hatóságok csupán 50 embert fogtak perbe. Ennek főként jogi akadálya volt: a nyugatnémet büntetőjogi törvény értelmében nem lehetett különbséget tenni a holokauszt alatt elkövetett gyilkosságok és a „mindennapi” emberölések között. Így az ügyészeknek azt kellett bizonyítania, hogy a vádlottak személyesen voltak felelősek a kivégzésekért – ami a bonyolult náci bürokratikus gépezet ismeretében szinte lehetetlen feladat volt.

„A német perek jogi zsákutcában vergődtek. Hiszen ki volt a felelős, amikor kétezer embert elgázosítottak? Berlin, ahonnan a parancs jött? Vagy az akciót irányító táborparancsnok? Az orvos, aki munkaképtelenként a gázba küldte őket? Esetleg az őr, aki bekergette az áldozatokat a gázkamrába, vagy az, aki bezárta mögöttük az ajtót? Végül legtöbbször csak azt ítélték el, akit több tanú ölni látott. Gyakran viszont hiányoztak a tanúk. A belzeci megsemmisítő táborban 434 ezer zsidót öltek meg. De csak két fogoly maradt életben, így a nyolc, bíróság elé állított SS-gyilkos közül csak egyet ítéltek el. Őt is csak négy és fél évre. A többi hetet tanúk hiányában felmentették. Sobiborban 170 ezer embert öltek meg, de a tizenkét őrből hatot felmentettek, mert konkrét gyilkosságot nem tudtak rájuk bizonyítani” – nyilatkozta Vági Zoltán, az ELTE történésze a Vasárnapi Híreknek.

Igazi áttörés 2011-ben következett be, amikor Ivan (John) Gyemjanyukot, a sobibori tábor ukrán származású őrét végre azzal az indoklással ítélték el, hogy a náci halálgépezet tagjaként bűnsegéd volt. Azóta még két hasonló pert indították, az egyik vádlott még az ítélethozatal előtt meghalt, de tavaly a 94 éves Oskar Gröning 300 ezer magyar zsidó megöléséhez nyújtott segítség miatt – korára való tekintettel – négy év börtönbüntetést kapott.


Ami nem évül el

Gröning és Hanning pere is éles vitákat váltott ki Németországban és világszerte. Sokan megkérdőjelezik, szükség van-e arra, hogy a halál küszöbén álló embereket meghurcoljanak 70 éve elkövetett bűntettekért.

„A háborús és emberiesség ellenes bűncselekmények nem évülnek el, így jogi szempontból lényegtelen a bíróság elé kerülők életkora” – szögezte le Vági Zoltán. A korszak neves szakértője érthetőnek tartja, hogy néhányan szánalmat éreznek látva, hogy aggastyánokat küldenek börtönbe. „Nem szabad elfelejteni, hogy amikor a bűncselekményeket elkövették, életerős fiatalemberek voltak. Nagyobb baj, hogy gyilkosok ezrei sosem kerültek bíróság elé” – tette hozzá.

Guy Walters brit történész is egyetért azzal, hogy életkorra való tekintet nélkül igazságot kell szolgáltatni azoknak, akik embereket öltek, vagy segédkezett benne. Ugyanakkor az igazságszolgáltatás elől menekülő nácikról több könyvet is publikáló szerző aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Gyemjanyuk-precedens nyomán el lehet ítélni olyan embereket, akik a táborban dolgoztak, de nem volt közük a gyilkosságokhoz. „Kellemetlenül érint, hogy Auschwitz összes, még életben lévő dolgozója ellen eljárást indítanak. Nem lehet rögtön ördögöt kiáltani. Auschwitz nem teljesen olyan, mint Treblinka. Utóbbiban kizárólag a kivégzések zajlottak, míg Auschwitzban dolgoztatták is az embereket. Így ha valaki a tábor alkalmazottja volt, még nem kellett feltétlenül bűnrészesnek lennie gyilkosságokban” – mondta lapunknak. Walters szerint azokat a körülményeket is meg kell vizsgálni, amiért valaki Auschwitzban vállalt munkát, hiszen az nem jelentett feltétlenül egyet azzal, hogy zsidókat akart ölni. „Az élethelyzetet is figyelembe kell venni” – így a brit történész.


Sürget az idő

Az is kérdéseket vet fel, hogy miért annyira fontos a 21. században is folytatni a nácivadászatot. Vági Zoltán szerint az ítéleteknek szimbolikus jelentősége van, és „az áldozat szemszögéből egy évtizedekkel később hozott elmarasztaló ítélet is megnyugvást hozhat”.

Guy Walters ezt egy sajátos szemponttal egészíti ki. „Az eljárások csak részben szólnak az igazságszolgáltatásról. De a lelkiismeret-furdalás is szerepet játszik, amit mi, európaiak érzünk azért, mert nem tettük meg ötven éve, amit kellett volna, és ezért most akarjuk jobb fényben feltüntetni magunkat.”

A Simon Wiesenthal Központ munkatársainak erőfeszítései segítségével az elmúlt 15 évben 3600 ügyben kezdtek nyomozást világszerte. 103 perben ítélet született, és további 102 eljárás van jelenleg folyamatban. Ezek közül tíz esetben várnak idén ítéletet. Hanningé mellett még négy ügyet tárgyalnak Németországban. Két vádlott szolgált Auschwitzban, a másik kettő pedig Olaszországban és Görögországban végeztetett ki több száz katonát, illetve civilt.

A vádlottak azonban mind 90 év felett vannak. Így hiába bizonygatják az elszánt nácivadászok, hogy a politikai akarat hiánya jelenti az igazságszolgáltatás fő akadályát, a valóságban sokkal inkább azért lehetetlenül el a folyamat, mert a bűnösök hamarosan meghalnak.

A holokausztban részt vevő egykori nácik között magyar „nagy hal” valószínűleg már nincs, de mivel magyar csendőrök ezrei vettek részt a zsidók deportálásában, kínzásában, még biztosan élnek néhányan az egykori „együttműködők” közül.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!