Különösen vigyázzunk az egészségünkre, mivel Magyarországon akár megyénként, sőt településenként változik, hol milyen betegséget ajánlott mindenképpen elkerülni – mert nem kapunk megfelelő ellátást. Borsodban a belgyógyászatot, Nógrádban a sebészetet, Jász-Nagykun-Szolnok megyében a traumatológiát próbáljuk valahogy megúszni, Heves megyében valószínűleg az altatóorvosra kell majd várni, Budapesten a sugárterápia akadozhat bármikor, de Tolnában akár jól is járhatunk. Hiába hallgatjuk évek óta, hogy az egészségügy katasztrofális helyzetben van, és hiába láttunk több, a probléma megoldását szorgalmazó kísérletet, a szakemberek szerint gyalázatos körülmények között kell dolgozniuk, aminek természetesen a beteg látja kárát. Pedig lenne igény a doktorokra: 20 év alatt drasztikusan nőtt látogatásaink száma az orvoshoz, átlagosan egy magyar ember csak járóbeteg-ellátásra évente több mint 11-szer megy.

Mindezek ellenére a magyar beteg alapvetően jól viseli sorsát – ez derült ki a Magyar Rezidens Szövetség felkérésére készült felmérésből. Sőt, mi, betegek sokkal jobban viszonyulunk az egészségügyhöz, mint maguk az orvosok. A megkérdezettek csaknem kétharmada úgy vélte, hogy megfelelően bánnak vele az orvosi kezelés során, míg az orvosok azt mondták: sem a kellő időt, sem a megfelelő ellátást nem tudják biztosítani a pácienseiknek. A doktorok 42 százaléka vallotta, hogy a legutóbbi kezeléskor a beteg alig vagy egyáltalán nem volt biztonságban a kezei között, míg a páciensek kevesebb mint ötöde érzékelte ugyanezt, többségük azonban teljes biztonságban érezte magát.

De valóban biztonságban vagyunk?

Úgy tűnik, egyre kevésbé, sőt bizonyos területeken már egyáltalán nem. Az év elején Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kihirdette, 2015-ben melyek lesznek azok az egészségügyi szakmák, amelyekből a legnagyobb a hiány Magyarországon. A lista 19 pontot tartalmaz (melyek egyébként megegyeznek a tavalyi listán szereplőkkel): ezek azok az egészségügyi ágazatok, amelyekből az egész ország területén, sehol, egyetlen megyében sincs elég orvos.

Az mára már senkit sem lep meg, hogy közel félmillió ember nem jut megfelelő háziorvosi ellátáshoz. Arról viszont kevés szó esik, hogy olyan területeken óriási az orvoshiány, amelyekről nem is gondolnánk – legfőképp azért, mert ezekkel az orvosokkal legfeljebb akkor találkozunk, ha konkrét problémával utalnak be hozzájuk. Némelyikükkel még akkor sem.

Érsebészből például alig 100 praktizál jelenleg – ami már csak azért is húsba vágó kérdés egy-egy beteg számára, mivel például a lábamputációk mintegy fele (évente nagyjából 9 ezret végeznek az országban) elkerülhető lenne, ha az állam megfelelő finanszírozással inkább az értágítást preferálná. És ha lenne, aki elvégzi ezeket a műtéteket. De jelenleg nincs.

Szintén szemléletes a példa: négy évvel ezelőtt ombudsmani jelentés hívta fel a figyelmet a gyermekpszichiátriai ellátás drámai hiányosságaira – a helyzet azóta tovább romlott. A nemzetközi vizsgálatok alapján jelenleg a 4–18 év közti fiatalok 16 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben (vagyis hazánkban 230 ezer gyerek érintett), mindössze tizedük jut szakszerű segítséghez. Nem véletlenül: az egész országban nagyjából 60-70 gyermekpszichiáter dolgozik jelenleg. Átlagéletkoruk kiemelkedően magas (bőven a nyugdíjkorhatár fölötti), miközben a rezidenshiány a szakma alacsony presztízse miatt folyamatos, csakúgy, mint az elvándorlás. A helyzet tehát valóban tragikus: összesen hat gyermekpszichiátriai osztály működik hazánkban, a Dunántúl és az észak-magyarországi régió pedig valójában ellátatlan, az itt segítségre szoruló gyerekeket vagy felnőtt pszichiátriai osztályokon látják el (pedig ez a terület is erősen küzd a hiányosságokkal), vagy a járóbeteg-ellátás keretében az oktatási, szociális, egészségügyi területhez rendelt rendelőkben és tanácsadásokon – mindenhol eltérő protokollal és nagyon változó színvonalon.

És akkor a radiológusokról, patológusokról, sugárterapeutákról, aneszteziológusokról, mikrobiológusokról nem is beszéltünk – pedig jó, ha tudjuk, mindannyiuk munkájára szükség van például akkor is, ha egy daganatos betegséget le akarunk győzni.

„Válságzónák a határ közelében lévő kórházak és ellátási körzeteik. Ezekre a helyekre jóformán lehetetlen orvost, rezidenst csábítani, vagyis az ellátás tragikus is lehet helyenként. A leszakadó területeken ugyanis semmilyen életpálya nem garantálható egy orvosnak, így nem csoda, hogy inkább a nagyvárosok, vagy még inkább a külföldi munkahelyek felé húzza őket a szívük” – mondta lapunknak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Amíg az önkormányzatok tartották fenn a kórházakat, addig legalább évente 40-50 millió forintot fordítottak olyan kiadásokra (például lakhatást segítő támogatásra), amelyek a vidéki munkavállalást is vonzóbbá tehették a pályakezdők számára. Most azonban, hogy az állam a fenntartó, ilyesmire már nem jut pénz. S így a vidéki kórházak sem vonzó célpontjai a fiatal orvosoknak, amelyek ezért egyre nagyobb hiánnyal küzdenek. (Hogy mekkorával, azt szemléletesen mutatja ábránk is, amelyen a magyarországi kórházak betöltetlen rezidensállásait listáztuk, régiónkénti bontásban.)

„Nyugodtan mondhatom, hogy már most csak a szerencsén múlik helyenként és időnként, hogy a beteg a megfelelő kezelést kapja-e vagy sem. Ez függ attól, melyik kórházba megy, annak milyen a felszereltsége, és hogy az orvos, aki foglalkozik vele, mennyire leterhelt, éppen a második munkahelyéről sietett-e át a műtétre, vagy már a negyedik helyen jár az esze…” – sorolja Bélteczki János.

Több biztos nem lesz

A tények is alátámasztják, hogy nagyjából ez a helyzet: orvosaink túlterheltek, jelentős részük nem egy, nem kettő, de akár 3-4 helyen is állást vállal. Ez a statisztikákban szépen mutat, ám beteg-orvos viszonylatban korántsem biztató. Nem csoda, hogy sokan nem is bírják az iramot – miért is tennék, ha külföldön, biztosabb munkakörülmények között, sokkal jobb fizetésért is dolgozhatnak?

Jelenleg nagyjából 25 ezer orvos tevékenykedik hazánkban. Csak az elmúlt 10 évben 12 ezer kivándorolt. Ebből az elmúlt fél évben közel ezer, az egészségügyben dolgozó szakember (415 orvos, 114 fogorvos, 33 gyógyszerész, 259 ápoló, 8 szülésznő és 83 egyéb egészségügyi dolgozó) kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványát. Elmennek. Csakúgy, ahogy az utóbbi években mentek, folyamatosan. 2014-ben csaknem 2 ezren kérték ugyanezt a bizonyítványt. A statisztikák szerint az orvosok és fogorvosok főként Angliába, míg a szakdolgozók inkább Németországba mennek.

Pedig akár meg is torpanhatott volna a tendencia: a rezidenseknek juttatott hiányszakmapótlék ugyan pillanatnyi megnyugvást hozott (2012–2013-ban kevesebb rezidens hagyta el az országot), ez a kezdeti lelkesedés azonban hamar elfogyott. Ráadásul a kiegészítő juttatás, ami azért jár a fiataloknak, mert „bevállalják”, hogy egyes hiányszakmákra specializálódnak, a területen praktizáló idősebb kollégákban keltett (bér)feszültséget – jelezte Bélteczki János. Talán nem véletlen, hogy míg korábban a 25–29 éves korosztály hagyta el az országot, most a 30–34 éves orvosok mennek el nagyobb számban. Ami tovább tetézi a problémát: ők, a tapasztalattal már rendelkező orvosok azok, akik képesek lennének mentorálni a rezidenseket, megtanítani nekik mindazt,amit gyakorlat során kell elsajátítani. S mindeközben a rezidensek zöme sem maradna Magyarországon: „Elmondható, hogy a hiányszakmás pótlék ebben a formában érdemben nem befolyásolta az elvándorlást. Nincs visszatartó ereje. Az aneszteziológus rezidensek ugyanúgy elvágyódnak, pótlék ide vagy oda, mint a többiek. Úgy tudjuk, hogy tervezik átalakítani ezt a pótlékrendszert, területalapú ösztöndíjrendszerré. Mi üdvözölnénk ezt az átalakítást” – fogalmazott dr. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Meg lehetne oldani

Nagy szükség van tehát az utánpótlásra, csakhogy ezt sem egyszerű megoldani. A hiányszakmák egy része ugyanis az alacsony megbecsültség mellett (erről a patológusok tudnának sokat mesélni) még a hálapénz hiányával is küzd. Mert valljuk be őszintén: mikor jutott eszünkbe borítékot adni egy patológusnak? Ezért sem kifejezetten vonzó ez a pálya, pedig alappillére az egészségügynek.

„Épp ezért a biztonságos betegellátás szükséges, de nem elégséges feltétele az egészségügyben dolgozók magyarországi viszonylatban számított tisztességes bérezése kell, hogy legyen. Az orvosok tekintetében még valahogy csak akad utánpótlás, ápolók tekintetében viszont már az sincs! Ha orvosi szemszögből nézem: mi megkereshetjük a bérünket Magyarországon más szektorban, vagy akár elmehetünk külföldre is. A beteg embernek viszont nincs választási lehetősége. Illetve van. Választhatja azt, hogy kiköveteli az aktuális politikától az egészségügy rendbetételét, ami a dolgozók bérrendezésével kell, hogy kezdődjön” – fogalmaz Dénes Tamás. Ami az elnök szerint egyáltalán nem lehetetlen küldetés. „Az ápolók 50 százalékos béremelése nettó 50 milliárd forint. Az orvosok bérrendezése további körülbelül 100-120 milliárd. Az orvosok bérezésébe be kell vezetni a teljesítményalapú finanszírozást és a saját orvosválasztást is ahhoz, hogy a hálapénz kivezetése után is működőképes maradjon a rendszer. És akkor a kórházak működésére kell még 80 milliárd plusz forint, és végül, de nem utolsósorban – ott vannak a műszaki és egyéb dolgozók, akiknek ugyanúgy tisztességes béreket kell kapniuk. Tehát a mi becslésünk szerint nettó 300-330 milliárd forint kellene az ágazatba” – összegez a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

Ha ilyen egyszerű lenne…

Mennyire súlyos a magyar egészségügy helyzete jelenleg? – tettük fel a kérdést a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Rezidens Szövetség elnökének. Bélteczki János szerint már most katasztrófahelyzet van, amiből nagyon nehéz lesz valaha kitörni. „A beteg veszíti ezzel a legtöbbet. És még csak nem is azzal van például a baj, hogy hosszúak a várólisták, és ezért nem jutnak megfelelő kezeléshez a megfelelő időben. Hanem egész egyszerűen nincs orvos, aki műtsön” – összegzett. Dénes Tamás pedig csak ennyit válaszolt: „Hogy milyen súlyos a helyzet? Erre objektív választ nem tudok adni. Afrikából nézve nem súlyos, Ausztriából nézve katasztrofális. Inkább az olvasót kell megkérdezni: Ő milyen egészségügyet akar?”

 

A FELHASZNÁLT ADATOK FORRÁSAI: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, ÁNTSZ, ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR,
EGÉSZSÉGÜGYI NYILVÁNTARTÁSI ÉS KÉPZÉSI KÖZPONT, MAGYAR ORVOSI KAMARA, MAGYAR REZIDENS SZÖVETSÉG, KSH

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!