Egyelőre eltérően látják a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) munkájának megkezdését a kezdeményező Szolidaritás vezetői is. Árok Kornél, a Magyar Szolidaritási Mozgalom egyik társelnöke szerint már februárban összeülhet a tervek szerint háromoldalú DEKA.
A másik társelnök, Kónya Péter viszont csak márciusban tartja reálisnak az érdemi munka megkezdését, a plenáris ülések elindítását. Székely Tamás, a harmadik társelnök lapunknak azt mondta: a negyedév végére tető alá hozzák a DEKA-t. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a kerekasztal két feladatot tűz ki céljául: a restauráció és egy továbblépési program megalkotását. A háttéregyeztetések már folynak azokkal a pártokkal, illetve civil szervezetekkel, amelyek képviselői ott lehetnek a tárgyalásokon. Az LMP-vel a hivatalos egyeztetésekkel megvárták a párt hétvégi kongresszusát, de már voltak informális megbeszélések a csatlakozásról.
Egy, a napokban elkészült koncepció szerint a kerekasztalnál a politikai pártok öt széket kapnak: három helye lesz a parlamenti ellenzéknek, kettő pedig a parlamenten kívüli pártoknak. A másik „oldalon” civil szervezetek, illetve a szakszervezetek kapnának helyet, például a Szolidaritás Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) vagy a Demokratikus Charta is. A gazdaság szereplői közül főleg a kamarák és a munkáltatói érdekképviseletek képviselőire számítanak. Felvetődött, hogy az egyházakat is bevonják a közös munkába, erről azonban még a szervezők között sincs teljes egyetértés.
Székely Tamás határozottan visszautasította azt az állítást, hogy a Szolidaritás a saját jelöltjeit akarná előtérbe helyezni, mivel a Szolidaritás nem alakul párttá, így a mozgalom nevében sem indítanak senkit a választásokon. A DEKA választási koalícióvá alakulásának lehetőségéről azt mondta: nyilvánvalóan megoldást kell találni arra, hogy a választójogi törvénynek megfelelően érvényesüljön mindaz, amiben a résztvevők megállapodnak. Annak nincs értelme, hogy egy választási körzetben több jelöltjük induljon, mert az a Fidesz totális fölényéhez vezetne. A Továbblépés Programja munkacímen futó koncepció szerint 2014-ben minden egyéni körzetben elindulna a DEKA jelöltje. A kampányban a jelölteknek ugyanazt a közösen kidolgozott rekonstrukciós programot kell képviselniük, „a pártok közötti versengés csakis a Továbblépés Programjának – közös kereteket tartó – különböző megfogalmazásaival megengedett” – fogalmaz a munkaanyag.
Az ellenzéki kerekasztal egyébként egy új kormány programjának csak a kereteit dolgozná ki, a konkrét megoldásokat a választáson induló pártokra bízná. A program a tervek szerint „helyreállítja a demokrácia alapintézményeit, a makrogazdasági egyensúlyt és a nemzetközi kapcsolatokat”, továbbá célja a korrupció visszaszorítása, konszolidált feltételek biztosítása a gazdaság működéséhez, és egy társadalmi-gazdasági megállapodás előkészítése. A DEKA-tárgyalásokat a közös kormányzás alapszabályainak és megoldásainak kidolgozása zárja. A folyamatot végig kontrollálja a DEKA civil oldala, amely a korábban közösen elfogadott etikai szabályok betartásáért is felel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!