Elmentek a Brazilok

Szenes, Csipa, Rocco, Bika, Béka, Zsiga… néhány név a legendás siroki cigány focicsapatból. Abból, amelyik szűk két évtizede Brazilok névvel alakult meg, példátlan elszántsággal küzdve megnyerte a Siroccokupát, majd egy évre rá fel is oszlott.

M. Kiss Csaba filmjének ihletőit, húsvér alakjait kutatni indultunk a mátraalji faluba, s nem jártunk sok szerencsével. Igaz, találtunk olyat, aki játszott hajdan a csapatban, de a legtöbben egy boldogabb élet reményében már rég elköltöztek innen.

Márton Albin egészen Németországig „futott”, ott dolgozik egy vállalkozó mellett, s vitte magával nemcsak a családját, de fél rokonságát is. Szenes, a kapus és csapatkapitány – rendes nevén Suha Zsolt 1. – Kálba költözött, az ottani Krakkó nevű településrészen él, míg Szabó Ottó, alias Rocco az ország másik részén, Kiskunfélegyházán talált megélhetést. Bika – vagyis Suha Zsolt 2. – ugyan Sirokon maradt, ám őt is hiába kerestük Dankó Pista úti, cseréptetős, fehérre meszelt házukban. A szomszédok azt mondták, több műszakban dolgozik a helyi hadigyárban – így nevezik helyben a RUAG Ammotec Magyarországi Zrt. kiskaliberű lőszereket gyártó vállalatát –, alig találni otthon. A kerítés fölött azért bekukkantunk a portára: rend és tisztaság az udvaron, a kiskertben virágok nyílnak.

Focilabdát nem látunk sehol. Később a falu központjában beszédbe elegyedünk a közmunkásként dolgozó cigány asszonyokkal, pihenésképp cigarettaszünetet tartanak. A „nagy meccsre” egyikük sem emlékszik.

„Nem jártunk mink a focipályára, otthon vigyáztunk a gyerekekre, meg főztünk”  – mondja az egyik. A másik büszkén említi, hogy a Brazilok néhány tagja a csapat feloszlatása után is játszott még pár évig környékbeli egyesületekben, sőt Csikós Zsigmond a fiával együtt még most is a Mátraderecske csapatát erősíti.

„Ott-é ni, az a fiú még játszott velük!” – mutatnak egy fiatalemberre, aki fűkaszával közeledik felénk. Közmunkás ő is, fülcimpáira apró zöld fűszálak tapadnak.

Bada János szabadkozik, nem volt nagy sztár, a győztes meccsen se ő állt a kapuban, hanem Szenes, a kapitány, az egyetlen, akinek igazi stoplis cipője volt akkoriban.

Nagy volt a tét, nem rakhatták be őt, a sérültet, aki veleszületett rendellenességgel, dongalábbal született, s hároméves korában meg kellett műteni. Sose lett teljes értékű a lába, mégis örült, amikor bevették a Brazilok csapatába, mert így legalább felnőttként együtt játszhatott a többiekkel.

Szenes és Csipa akkoriban a falu legszegényebb részéről, a riolittufába vájt barlanglakásokból indult délutánonként edzésre. Komfort nélküli, dohos, vizes kuckóban laktak, ahol régebben a birtok nélküli napszámosok éltek. Igazi edzőjük nem volt, az edzéstervet a maguk esze szerint dolgozták ki. A lehető legegyszerűbb módon erősítettek: rőzsével a vállukon futottak az erdőből, s teli vizesvödröket cipeltek a hegyre fel, majd onnét le. A barlanglakásokban már nem lakik senki, turistalátványosság lett, pár hajdani házrészt pedig egy uniós pályázatból, húszmillió forintos támogatással újított fel egy jászberényi vállalkozó, s üzemelteti most a vár alatti kempinggel együtt, apartmanként.

A lakrészekben zuhanyzó is van, amire edzések után hiába is vágyott volna régebben Szenes vagy Csipa: az ő barlangjaikban még nem volt se víz, se áram.

Dicsőségük egyik színhelye, az edzéseknek helyet adó sportpálya ma árván, üresen áll, senki sem focizik itt. Pedig ez a környék legjobb füves pályája, annak idején még a 3500 embert foglalkoztató Siroki Fémművek támogatásából építették. A hajdani nagyvállalat azóta kisebb üzemrészekre esett szét, s hasonlóképp zsugorodott a sportélet is a faluban. Tuza Gábor, az agronómus végzettségű polgármester szerint a fiatalabbaknak már nincs igényük a focira, így nyolc éve nem is működik a klub, most inkább a kungfura van kereslet. No meg a mostanság divatos rekreációs sportparkra, amihez csak a helyet kellett biztosítaniuk, a pályázatot más vezényelte le, s nyerte meg, így hamarosan ott virítanak majd a focipályán a látványos „közjóléti” erősítőmozgató berendezések. A Sirocco kupára, s a Brazilok csapatára ő is már csak halványan emlékszik. Szerinte nem csupán a győzelem motiválta annak idején a cigány focistákat, hanem az is, hogy utazhattak, a meccsek után meleg ételt kaptak, s volt hol megfürödniük. A kupa inkább afféle ráadásként szerepelt.

Apropó, kupa.

Szerettük volna megtalálni a fényes győzelemre emlékeztető serleget, de nem leltük nyomát. A közmunkások úgy emlékeztek, hogy a főút melletti Pincemulató tulajdonosa, Erzsike őrzi, hogy mindenki megnézhesse, aki meg akarja. Találkoztunk is egy fekete hajú asszonnyal, kiderült, ő Erzsike, de nem őriz semmiféle serleget. A sporttelepre küldött minket, ahol Zsolt, a szertáros a polgármester kíséretében beengedett a vitrinekhez, ám itt sem találtuk meg a Sirocco-kupát. A falu vezetője azt javasolta, menjünk a Szikla vendéglőbe, mert az a cigányok törzshelye, de itt sem jártunk sikerrel. A klopfolásra váró húsok felett egy férfi fanyarul csak annyit mondott, nem szereti a focit, és sose látta a kupát.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!