Nem írunk valódi neveket. Sem személyekét, sem a települését. Nem írunk, holott sok emberrel beszéltünk, sok időt töltöttünk a helyszínen, és nem is kétséges: a hitelesség megkívánná a hely és a megszólalók megnevezését. De van az úgy, hogy két gyermek békétlen lelke és a kétségek között vergődő falu lakóinak önmarcangolása fontosabb szempont. A történet egy eltűnt asszonyról, egy emberi húscafatokkal szennyezett darálóról, egy feketén üzemeltetett „hentesboltról” szól – és a falusiak fejében megfogalmazódó, kimondatlan és kimondhatatlan kérdésről: lehet, hogy megették a hentes meggyilkolt feleségét?
Valós történetünk nyitó- és záróképe ugyanaz – egy nőt temetnek a nyugat-magyarországi városban. Ez a végső akkordja annak a kutatásnak, amely bizonyította egy asszony halálát. Egyben nyitánya annak a lélekmarcangolásnak, melynek során a nagyváros vonzáskörzetében található falu találgatja, mi történhetett – nevezzük így – Eszterrel. Hamvasztása jelképes volt. A lángok nem egy holttestet, csak annak töredékét nyelték el – a Vasárnapi Hírek információja szerint tüdő- és májmaradványokat. Ennyi maradt ugyanis – ennyit sikerült megtalálni – az asszonyból, akit sokáig eltűntként tartott számon a rendőrség.
Esztert május vége óta nem látta senki. Hogy már nem él, azt csak ősszel mondták ki a hatóságok. Hogy gyilkosság áldozata lett, azt most sem mondják. Így a faluban is két verzió „birkózik”. Az egyik az apáé – családja körömszakadtáig állítja, Eszter elhagyta a gyerekeit, szeretőjével éli világát. Bármilyen kegyetlen is ez a verzió, a nő gyerekei ebbe kapaszkodnak, és váltig vallják, hogy anyu egyszer hazajön.
A falu nagyobbik fele azonban kételkedik az „apai ág” szavában – az egyik rokon hitelességét előélete ássa alá: gabonyának, vagyis afféle erőszakos pokróc embernek tartják, mondják, rendszeresen verte a feleségét. Eszter férje, nevezzük Lajosnak, ezt látta otthon, nyilván ő is odacsap vagy rosszabbat tesz, ítélkezik a falu egyik fele. A falu másik része azonban jó embernek tartja Lajost, igaz, azt senki sem tagadja, hogy magának való. De példás apa, ő vitte a háztartást is, gondoskodott a gyerekekről, pedáns rend uralta a családi otthont, még a trikók is elvágólag álltak. Ám az ellentábor szerint ez nem kizáró ok, ráadásul nem kis vagyonról van szó: házról, földekről, üzletről – Eszternek jól jövedelmező állása volt, és a falu hentese – Lajos az –, ha ügyeskedik, sok „jószágot” szedhet össze. A vagyont el kellett volna osztani, de nem sikerült, évek óta húzódó válóperben őrölte egymást férj és feleség. Állítólag az is megesett, hogy az asszony autójának kerékcsavarjait valaki meglazította, Eszter pedig Lajost sejtette az „akció” mögött, de a rendőrség – bizonyíthatóság hiányában – nem lépett.
Ami biztos, hogy Eszter egy nyugat-magyarországi városból tűnt el, autója a parkolóban maradt. A rendőrség hosszasan kutatott, hiába. Hogy milyen indíttatásból, azt hivatalos indoklás hiányában ma sem tudni, de átfésülte a falu határában lévő bozótost, és talált egy maréknyi „húscafatot”. (Hogy az emberi test mely részeiről van szó, azt a falu nem tudja.) Emiatt döntöttek úgy a rendőrök, átvizsgálják Lajos „hentesboltját”. Ez esetben nem hivatalos üzletre kell gondolni, Lajos a pincében rendezett be házi feldolgozót. A helyiek szerint stabil vevőkörnek adott el tőkehúst, s ha kellett, felvágottal is szolgált. Azt mondják, nemcsak a falubeliek vásároltak nála, igény esetén a környékbeli településekre is szállított. Persze, senki nem tudja, hogy kinek, hiszen az egész biznisz svarcban ment. Jól körülhatárolható vevőköre volt, a pincébe a falusiak közül keveseket engedett be, a házban adta át a kért terméket.
A pincében ipari húsdaráló is állt – ezen megtalálták az asszony DNS-ét. Ezután mondta ki a rendőrség, hogy Eszter már nem él. A rendőrségi képlet azonban nem egyszerű: egyrészt nincsenek meg a csontok, másrészt az említett maradványokon kívül nincsen holttest sem. Gyanú alapján Lajost előzetes letartóztatásba helyezték, ennek maximuma hetvenkét nap, de az ügyészség indítványára a bíróság már háromszor meghosszabbította. Lajost az ügyészség azért nem akarja cellán kívül látni, mert úgy véli, a férfi elszökne, bizonyítékokat semmisítene meg. A bizonyítás pedig a rendőrség szerint azért húzódik ilyen hosszan, mivel a hatóságok igazságügyi szakértők véleményére várnak. Csak hát, mondja a rendőrség, nyilván számos bűncselekmény történt az országban, így idő, amíg erre az ügyre kerül a sor. Egyelőre az iratok összességébe senki nem tekinthetett bele, a vádlott is többek között csak a saját vallomását olvashatta el, mondja az ügyészség.
Most arra várnak, amíg valaki megtörik, találgat a falu, mert a bizonyítás nem könnyű. Lehet, jól érzik a falusiak a hatósági taktikát, Lajos egyik férfi rokona egyre idegesebb: míg korábban kétsége sem volt, és most is kiáll Lajos mellett, de olyan félmondatok is kibuknak belőle, hogy ha mégis ő tette, akkor rohadjon rá a börtönlakat. Megeshet, nemsokára oszlik a kétség, a rendőrség talán már január első felében mond valamit.
A falu azonban addig is találgat. „Tudja, milyen gyomorforgató komment jelent meg az egyik internetes honlapon? Azt írták, hogy az asszonyt már rég megettük” – kesereg a falu első embere. Amiben az a legborzasztóbb, hogy semmit nem lehet kizárni.
A fél falu pedig fél belegondolni abba, felidézni sem akarja, hol vásárolta anno az olcsó és tisztes minőségűnek látszó húskészítményeket. Az nem kétséges – erősíti meg néhány településsel arrébb egy hentes –, hogy egy embert nem túl bonyolult kicsontozni, ledarálni, és hozzáadott húsokkal vörös árut csinálni belőle. Persze, ha valaki hentes módjára feldolgozta hitvesét, akkor megetethette a falu kutyáival – jön egy újabb verzió. A másik változat pedig azt reméli, azok a vevők kaptak a „gyilkoshúsból”, akiknek szállított. Egy harmadik vélemény pedig abban bízik, hogy csak szétszórta a ledarált húscafatokat a régióban, de ezt kevesen hiszik, mert a rendőrség mindent tűvé tett. A legkínzóbb az egészben az, hogy az igazságot hosszú hónapok óta senki nem ismeri. A férfi ügyvédje nem nyilatkozik, ügyfele konzekvensen tagad, a hatóság szakértői jelentésekre várakozik.
Ha kiderül az igazság, pontosabban kimondatik végre, az sem hoz feltétlenül megnyugvást. Lehet, megkönnyebbülnek a falubéliek, lehet, hogy sokkot kapnak – ha az utóbbi következik be, akkor minden bizonnyal pszichológusoknak, mentálhigiénés szakembereknek kell tartani a lelket az emberekben. Ha „csak” a kétségek maradnak, akkor a falusiak csak az időre számíthatnak, a múlásra – ami ha lassan is, de gyógyítja a sebeket.
Az élet pedig addig is halad a maga útján. Metsző szél görbíti ívbe a buszra várók hátát. A megállóban német leckét magol egy tizenkét éves forma fiú. A mellette ülő cigányasszony a mondatok ritmusára bólogat, mimikája azt meséli, büszke arra, hogy külnyelven szól a falubeli gyerek: „…ist eine kleines dorf”. Ügyesen megbirkózik a nebuló a szöveggel, csak azt nem tudja igazából, hogyan feleljen erre a feladatra: „mondd el, hol élsz”…
"A pincében ipari húsdaráló is állt – ezen megtalálták az asszony DNS-ét."
"A fél falu retteg belegondolni abba, hol vásárolta az olcsó húskészítményeket."
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!