Önök csak nyugodtan bíráljanak – szólította fel az újságírókat az új Európai Bizottság hivatalba lépése utáni első sajtóértekezletén az önbizalomtól duzzadó Jean-Claude Juncker. Ám a világlapokban épp a következő napra időzített leleplezések egycsapásra megtörték a Bizottság elnökének fölényét és alaposan megrendítették pozícióját – nem véletlen, hogy egy hétre szabályosan elmenekült a nyilvánosság elől. A cikkekben ecsetelt luxemburgi adótrükközések ugyanis azokban az években szökkentek szárba, amikor Juncker a nagyhercegség miniszterelnöke és pénzügyminisztere volt.
Az ICIJ, az oknyomozó újságírók nemzetközi konzorciumának irányításával szerte a világon 80 profi újságíró elemezte hónapokig a luxemburgi adóhatóság sok ezer oldalas dokumentumait és bennük a bonyolult adózási konstrukciókat, amelyek lehetővé tették világcégek számára, hogy gyakran egészen nevetségesen alacsony adókat fizessenek. Ehhez nemcsak különböző országok és leányvállalatok között tologatták a kozmetikázott bevételeket-kiadásokat, hanem elmés megállapodásokat (ún. rulingokat) kötöttek a luxemburgi adóhivatallal is. A 350 felderített ügyben nem kispályás játékosok szerepelnek: az Amazon, az E.On, a Fiat, a Pepsi, az IKEA, a Deutsche Bank, sőt még a kanadai állam is igyekezett luxemburgi segédlettel adót „minimalizálni”.
Juncker most azzal védekezik, hogy mindez megfelelt nemcsak a luxemburgi törvényeknek, hanem az uniós szabályozásnak is. Ráadásul mások is részt vettek a nagy európai adóvetélkedőben: a 28-ból 22 tagország kötött különmegállapodásokat a nemzetközi multikkal.
Ez tényleg így van, de egyrészt a félmilliós lakosságú Luxemburg ezt a sportot egészen magas szinten űzte, másrészt Juncker éppen az adóelkerülés és adócsalás elleni harcot jelölte meg az általa vezetett Bizottság egyik legfontosabb feladataként. Felismervén helyzete súlyosságát, vett tehát egy nagy lélegzetet és szerdán először a nemzetközi sajtó, majd a háborgó Európai Parlament elé állt. Bár természetesen ártatlannak nevezte magát és országát, de magára vállalta a politikai felelősséget, ha mégis történt valami nem egészen rendben lévő dolog. Sőt még azt is elismerte, hogy miután Európában nincs adóharmonizáció, a jogilag korrekt megoldások sem mindig fairek, és nem okvetlenül ütik meg a magasabb etikai és morális mércét. Ám ez nem luxemburgi, hanem európai probléma, és a megoldás is csak európai lehet.
A dörzsölt politikus ezután rögtön előre menekült és két konkrét javaslatot tett: az unió összes országában határozzák meg végre egységesen, hogy mi számít adóalapnak és az átláthatóság érdekében tegyék kötelezővé az automatikus információcserét az egyes országokban alkalmazott speciális adómegállapodásokról, a rulingokról. Sőt ez utóbbit világméretekben is kérni fogja. Lehet, hogy ez kevés lesz: az Európai Parlamentben nagyon kemény kritikát kellett hallania még az őt korábban támogató liberálisoktól is, a képviselők és a sajtó jelentős része pedig egyenesen lemondását követeli.
Ám érdekes módon éppen az adóktól elesett országok vezetői közül siettek sokan segítségére: Schäuble német pénzügyminiszter szerint nincs értelme személyesen Junckert támadni az amúgy tényleg kellemetlen gyakorlat miatt – ezt más országok is így csinálták, ilyenek voltak a játékszabályok. Ráadásul ezekről a praktikákról eddig is mindenki tudott: nem véletlen, hogy az adóparadicsom Luxemburgban a legmagasabb az európai országok között az egy főre jutó nemzeti jövedelem.
A múlt bűnei tehát hirtelen, ha nem is teljesen váratlanul, utolérték Junckert – a válságadóktól kínzott európai polgárok pedig nem biztos, hogy elnézik neki a trükkös adókedvezményeket. A következő hónapokban mindenképpen nagy nyomás alatt kell dolgoznia és csak abban reménykedhet, hogy megbuktatása igazából senkinek sem érdeke. A súlyos kihívások előtt álló Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy a Juncker-bizottság látványosan összeroppanjon.
Nemes Gábor (Brüsszel)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
