Előhívott félelmek - Interjú Erős Ferenc szociálpszichológussal

– A magyar társadalom elképesztő közönyére hívta fel a figyelmet két évvel ezelőtt a Vasárnapi Híreknek adott interjújában. Úgy tűnik, a menekültválság megtörte a közönyt.

– A társadalom jelentős részét továbbra is nagyon passzívnak látom. Igaz azonban, hogy most nagyobb az a kisebbség, amelyik kiment és segített a menekülteknek, mint amennyien korábban megmozdultak, ha bajba jutott emberekről volt szó.

– Miért pont most?

– Az aktivizálódás már korábban kezdődött, a plakátkampány idején. Az ELTE Szociálpszichológiai Tanszékén Kende Anna és munkatársai végeztek egy kisebb, nem reprezentatív kutatást, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy mi motiválja az embereket, hogy rokonszenvezzenek az ellenkampánnyal, illetve a plakátrongálással. Ebből az derült ki, hogy elsősorban a morális felháborodás volt a rokonszenv oka, másrészt a kormány politikáját nyíltan ellenző véleményekkel való azonosulás. Egyébként ebben az esetben egy eléggé körülhatárolható rétegről beszélhetünk, hiszen a válaszadó szimpatizánsok többségükben a fiatalabb, magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők közül kerültek ki. A menekülteknek segítséget nyújtókról még nincsenek feldolgozott adatok, de valószínűleg ilyen csoportokból kerül ki a segítők zöme is. E körben feltűnően nagy a nők száma.

– Vagyis számukra fontos tényező volt a protestálás is?

– Igen. Bár a különféle közvélemény-kutatások meglehetősen nagy szórást mutatnak a kormány menekültpolitikájának megítélésében, de azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy általánosságban a társadalom többsége egyetért ezekkel a lépésekkel. Ugyanakkor az is látszik, hogy a technikai vagy annak látszó kérdésekben közel sem ennyire homogén az emberek véleménye; és létezik egy igen erős kisebbség, akik például nem helyeslik a kerítésépítést, és inkább úgy gondolják, hogy elsősorban segíteni kellene a bajba jutottakon. Nem értenek egyet azzal, ahogyan a kormány kezeli a menekültkérdést.

– Bajba jutottakon mostanában a menekülteket értjük. Mi van a többiekkel: a hajléktalanokkal, a mélyszegénységben élőkkel, a bármilyen más módon kirekesztettekkel?

– Létezik a magyar társadalomban egyfajta aktivitás akkor is, ha más elesettekről van szó. Hogy a menekülteken való segítés mégis ilyen látványosan mozgatott meg nagyobb tömeget, abban a kormány első pillanattól agresszív politikája is nagy szerepet játszott. Az, ahogy a kezdetektől arra próbálták rávenni a társadalmat, ne legyenek befogadóak, és támogassák az ország körülzárását.

– Mégis hogyan?

– Ez előre eltervezett stratégia volt, ami még a nagyon manipulatív nemzeti konzultációval kezdődött. Eleve az elutasításra hangoltak, alapérzelmekre játszottak rá: hiszen ki az, aki rosszat akarna a családjának? A menekültek támogatása negatív felhangot kapott – hiszen családjaink munkáját, egészségét, hovatovább életét veszélyeztető idegenekről beszéltek. Emellett a terrorveszélyt is összemosták a menekültkérdéssel, újabb félelmet előhíva ezzel.

– Megvolt tehát az alaphangulat…

– Második lépésként pedig jött a plakátkampány. Az önmagában ugyan nem volt túlságosan eredményes a kormány számára, de annyiban mégis, hogy beindította a kollektív cselekvést, a plakátok leszaggatását és a Kétfarkú Kutya Párt ellenplakát- akcióját. Fontos mozzanat volt, hogy a plakátszaggatókat rögtön bűnözőnek bélyegezték. Ez is hangulatkeltő eszköz volt. Majd jött a kerítésépítés, a menekültek kriminalizálása, s végül a teljes határzár, a menekülteket átpasszoltuk a szomszédos országoknak. Ez olyan durva manipulatív lépéssorozat volt, ami sokakból váltott ki ellenérzést, s volt bíráló visszhangja is, pedig – ne felejtsük el! – a társadalom többsége egyetértett ezekkel az intézkedésekkel, vagy legalábbis passzív maradt. Viszont egy aktív kisebbség sok dolgot elérhet, ha azt kellően következetesen és elszántan csinálja: ennek láttuk példáját az elmúlt hónapokban.

– És mi történt a tétlenekkel?

– Őket nagyon eredményesen használta fel a kormány a saját céljaira. Két eszközt vegyítettek, nagyon hatásosan: a morális pánikkeltést és a fenyegetettségérzés felerősítését. Mindez azért is működhetett ilyen hatásosan, mert a menekültekről nagyon keveset tudunk, nem ismerjük őket. Idegen kultúrából érkeznek, így a legképtelenebb tulajdonítások is könnyen hihetővé válnak velük kapcsolatban: tele vannak pénzzel, itt telepednek le örökre; vagy éppen hogy szegények és a kulturált viselkedés legelemibb szabályait sem ismerik. Fenyegetve éreztük tehát magunkat, és semmilyen módon nem akartunk közösködni az idegenekkel. A Medián egyik felmérése egyébként épp arra mutatott rá, hogy a kormány retorikája e tekintetben jól bevált, mert sikerült felkelteni az emberek félelmeit, miközben a lehető legkevesebbet tudják a menekültkérdésről. A megkérdezetteknek mindössze húsz százaléka tudta többé-kevésbé felbecsülni a határainkon átlépő, illetve Magyarországon tartózkodó menekültek számát. Ez utóbbiak számát erősen túlbecsülték.

– Veszélyes érzelmekkel játszik a kormány: aki fél, az könnyen agresszívvá válhat, hogy védje magát. Volt esély arra, hogy ez bekövetkezzen?

– Benne volt a levegőben. Ilyesmi máshol, például Németország keleti felén, ahol eleve nagyobb a bevándorlás-ellenesség, elő is fordul rendre. Azért nálunk is voltak atrocitások, bevetettek vízágyút és könnygázt, rendőröknek kellett beavatkozniuk. A helyzet lehetett volna ennél is súlyosabb, szerencsére nem így alakult. Amihez persze hozzátartozik, hogy a lelke mélyén mindenki tudta, a menekültválság, itt Magyarországon, átmeneti állapot.

– Van azért ebben némi ellentmondás: tudom, hogy tovább akarnak menni, mégis attól félek, hogy itt maradnak és elveszik a munkámat?

– Ezek ebben a formában nem racionális félelmek. A propaganda előzetes kommunikációja pusztán hangulatot akart kelteni, és ezért használt jól bejáratott hívószavakat. Azt sem most kellett kitalálni, hogy el akarják venni a munkánkat, hiszen ezek korábbról bennünk lévő félelmek, a máshonnan érkező magyar nemzetiségűekkel kapcsolatban korábban ugyanez a félelemkeltés már működött. A másik dolog pedig, a bújtatott rasszizmus, mélyen bele van ágyazva a társadalomba. Nem kimondottan, de amikor arról beszéltek, hogy ezek az emberek tisztátalanok, betegségeket terjesztenek, akkor valójában erről volt szó.

– Rasszizmus, bezárkózás, közöny: ezek alapján nem vagyunk túl szimpatikus társaság…

– Valóban nem. Érdekes kérdés egyébként, miként konstruálódik a nemzeti érzés. A kampány és működtetése jól megmutatta mindezt. A külső csoport mindig agresszívan viselkedik, legalábbis a társadalom ezt érzi, és ugyanezt mondja a kormány is. Állandóan hangsúlyozzuk, hogy minket mindig bántottak, fenyegettek, hol a törökök, hol az oroszok, hol meg az EU. Aki kívülről jön, az ellenség, rosszat akar nekünk, és ehhez még menekültnek sem kell lennie. Ezzel szemben a magyarok mindig lelkesek, hősiesek és bátrak, csak mindig a rövidebbet húzzák. Orbán Viktor erre építi a retorikáját: meg kell erősítenünk határainkat, mi védjük meg Európát a barbár hordáktól; ezzel szemben az Európai Uniót egyáltalán nem érdeklik a magyarok, pedig nélkülünk mind egy szálig elpusztulnának. Ezt hangsúlyozza a miniszterelnök, és bár ez nem így van, Magyarországon az ilyen mondatoknak mégis nagy hatása van. Bármennyire irracionális félelmekre épül is a kormány menekültellenes retorikája, és bármennyire irracionálisak maguk az intézkedések, mégis eredményesek.

– Azt mondja, hogy Orbán Viktor menekültpolitikája eredményes?

– Rövid távon jól jött ki ebből. Saját retorikáját igazolja, hogy épp támadják az EU-ból: így újra bebizonyosodik, bár ő mindent megtett, és megvédte Európát, megint mi vagyunk a szerencsétlen áldozatok, akiket még az ág is húz. Hosszú távon nem biztos, hogy kifizetődő belehelyezkedni ebbe a szerepbe, de jelenleg még kényelmes is, hiszen míg nekünk legalább határozott álláspontunk van, az unió teljesen tanácstalan.

– Rendben, csakhogy míg a kormány jól jön ki egy politikai csörtéből, addig a magyar társadalom újfent megismerkedett egy elemi félelemmel.

– Ez így van, pedig az emberek mindennapjait nem igazán érintette a menekültválság – leszámítva a határ mellett élőket. Mivel azonban az események hosszú ideje médianyilvánossággal történnek, másról sem szólnak a hírek, a részeseinek érezzük magunkat. Így nem kell ahhoz fizikai következmény, hogy bizonyos dolgok nyomot hagyjanak az emberek lelkében.

– Miféléket?

– Nagyon súlyosakat. A fiatalok, akik most szocializálódnak a társadalomba, azt látják, hogy a problémákat felülről, kívülről kell megoldani. Nem a demokratikus, hanem az autoriter minták erősödnek, mert ezeket vonultatja fel a Fidesz. Ez a magyarázata annak is, hogy miért lesz egyre népszerűbb a fiatalok körében a jobbikos gondolkodás. De ezt nem foghatjuk csupán a konzervatív oldalra, hiszen a menekültválságban láthattuk azt is, hogy szinte a teljes baloldali politikai elit lejáratódott: ők is csak azt merték mondani, amit a feltételezett választóik hallani akartak.

– Hogyan alakult ki ilyen lehetetlen helyzet?

– Nem csak nálunk, más országokban is megfigyelhető ez a folyamat. Vannak bizonyos kérdések, amiket elsősorban rasszista indíttatásból a szélsőjobb pártok tematizálnak. Ezzel előkészítik a terepet egy problémára, majd a középjobb pártok igyekeznek ezt kisajátítani, megpróbálják kiszorítani a szélsőjobbot, de közben átveszik a bejáratott fordulataikat. A baloldali pártok viszont nem tudnak érdemben ellentartani ezekben a kérdésekben, mert amint felvetik, hogy nem így kéne hozzáállni például a menekültkérdéshez, azonnal rájuk sütik, hogy nemzetietlenül gondolkodnak.

– És mi lesz ennek a vége?

– Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy amit a berlini fal lebomlása után sokan gondoltak, hogy beköszönt végre a liberális demokráciák kora, és a schengeni határok kiterjesztésével létrejöhet az egységes Európa – na, az nem valósul meg. Most az látszik, hogy a nemzetállam fogalma megint jelentősebb lesz, vagyis inkább eggyel visszalépünk ebben a kérdésben.

– Tanultunk bármit ebből az egész válságból, aminek egyébként még koránt sincs vége?

– Volt ennek a néhány hónapnak pozitív hozadéka, hiszen sokakat buzdított arra, hogy nehéz helyzetben lévő embereknek önként nyújtsanak segítséget. Ez a lendület szerencsés esetben kiterjedhet más hátrányos helyzetben lévő emberek irányába is, az energiák máshol is hasznosulhatnak.

– Ha van pozitív, akkor kell, hogy legyen negatív hozadék is.

– Méghozzá több is. Az egyik, hogy a menekültválság minden másról elterelte a figyelmet. Nemcsak a korrupciós ügyeket fedte el, hanem olyan területeket is homályban tartott, amik súlyosan kihatnak a következő nemzedékekre – gondoljunk csak az egészségügy tragikus helyzetére, az ágazat forráselvonásaira, a fejlesztések elmaradására. Ugyanez a helyzet az oktatásban, ahol elképesztően rossz állapotok uralkodnak, szétesőben van a rendszer. Két olyan terület omlik épp össze a fejünk felett, amelyek meghatározzák a jövőnket. Miközben éppen az ilyen problémák miatt vándorolnak el tőlünk a fiatalok. Ezek olyan kérdések, amiket nemhogy nem kezel, hanem inkább súlyosbít a kormány, miközben igyekszik úgy tenni, mintha nem is léteznének.

– Épp elég baj lesz ez nekünk.

– Igen. De ami még ennél is súlyosabb, hogy a kormány egy újabb, igen nagy lépést tett a demokrácia szétzilálása felé, közelebb vitt minket az illiberálisnak nevezett demokráciájához. Rövid távon talán haszon ez a kormánynak, de hosszabb távon Magyarország számára sok rosszat hozhat, hiszen kétségessé teszi a helyünket Európában. Persze, ez nem feltétlenül jelenti az EU-tagság elveszítését, de ilyen hozzáállással tartósan a partvonalra szorulhatunk. Ami rettenetesen nagy baj, és borzasztóan szomorú.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!