A felcsúti csapat vereséggel avatta arénáját. Helyszíni riport. - "A fű zöld, a réz csillog, a vécék tiszták, a sajtópáholyban működik a wifi. És a stadion melletti gyepen is vidámak a tehenek. És nő a pitypang. Megírom."

 
 

Sárga mellényes, testes úriember ácsorog a Felcsút tábla mellett. Rajta a felirat: steward. „Mi az már, repülni fogunk?” – értetlenkedik egy mellettünk elhúzó autóban egy szemmel láthatóan Vidi-szurkolószerű Vidi-szurkoló. Néhány méterre vidám tehenek legelésznek (nem kérdés, hogy vidámak, mi mások lehetnének?). Sarkonként két-két rendőr. Felcsút először rendez NB I-es meccset, sosem lehet tudni, fő a biztonság.

Ahogy közeledünk a stadionhoz, fokozódik a biztonság. A helyi véderő tagjai irányítják a népet. Hogy mi merre van, azt ők sem tudják pontosan. Kétszer kerüljük meg a stadiont, mire rájövünk, hol a mi bejáratunk. Aztán az is kiderül, hogy a parkolónkkal átellenben ott a bejárat, ahol először próbálkoztunk. Sebaj, időnk, mint a tenger.

A buszmegállóban kissé rongyos plakáton értesítik a T. Helybeli Szurkolókat, hogy mivel a jegyek többsége elővételben és az interneten elfogyott, igyekezzenek, mert már csak néhány tikett maradt a szombati rangadóra. Ezekhez a lakcímkártyájuk felmutatásával juthatnak hozzá. Most jó felcsútinak lenni.

– Tessék mondani, hol a pénztár?

– Az Orbán Viktor házával szemben, ott a kanyarban. De már nincs jegy, ne is tessék próbálkozni.

Azért csak próbálkozunk. És tényleg nincs. A kasszában mindenesetre ott ül a csinos, fiatal pénztáros kislány, előtte komputer. Sajnálkozik, de biztosít róla, hogy tényleg nincs jegy. Már a múlt héten sem volt.

– Mi lesz az eredmény? – érdeklődünk egy népesebb vidis csapattól.

– Mi lenne? Nyerünk! – Á, dehogy, leadjuk a pontot a Felcsútnak, kell a bennmaradáshoz – mondja egy kevésbé bizakodó kolléga.

– Interneten vették a jegyet?

– Nem, mi az IBUSZ-ban, egy százas volt.

Szép számban érkeznek a fehérvári szurkolók, kattogtatnak szorgalmasan. – Oda nézz, papa, itt minden rézből van! – Dehogyis, mama, alatta csupa fa. Csak a borítás ilyen baromi drága.

– Minden jegy elkelt a mai meccsre, úgy látszik, a kedvezmény elég vonzó volt. A három hazai meccsre is már szépen fogynak a jegyek – mondja Szöllősi György, a Puskás Akadémia sajtófőnöke. Hogy a faluból jönnek-e nézők? Reméli, ezért is írták ki a megállóban, hogy még van pár jegy. A tervek szerint jövőre bérletes rendszerben értékesítik az összes jegyet. Meccsenként ötszázat tartanak fenn a vendégdrukkereknek.

Egy csapat egyenmelegítőbe öltöztetett kissrác fényképezkedik a Puskás-szobornál. Kék melegítő, alatta Real Madrid-mez. Bicskeiek, az ottani nevelőotthonból jöttek, ők vezetik fel a csapatokat.

– Tessék mondani, bácsi, hol van az Orbán Viktor? – kérdezi az egyik, és rámutat az Orbán Viktor feliratú parkolótáblára.

– Rómában egy ünnepségen.

– Kár, azt mondták, hogy itt lesz. Megnéztem volna, azt mondták, ő is elég kicsi. Int, hogy jöjjek arrébb egy kicsit, nehogy a többiek is meghallják: – Azért azt tessék megírni, hogy én vagyon a Neymar. A haverom meg az Iniesta.

Kezdés előtt tíz perccel jó fél ház. Valahol a stadion körül kering a nép, próbálják eltalálni, melyik az ő bejáratuk. Legközelebb már biztos könnyebben fog menni. De jönnek rendületlenül. Amikor Nikolics a 19. percben bevágja a tizenegyest (Szélesi kezezett, pont a Vidi-szurkolók előtti szektornál, nem volt kétséges, hogy ezt meg kellett adni), már majdnem tele van. Mint később kiderül, egészen pontosan 3633-an vagyunk. A híres kék bőrülős, fűthető VIP-páholy elég foghíjas. Érződik, hogy a főnök külföldön van, nem kötelező itt lenni. Azért a leggazdagabb magyar gázszerelő, Mészáros Lőrinc és Kovács Ferenc, a Vidi egykori sikeredzője itt van. Hernádi Zsolt is. Aztán mintha Garancsi István is beült volna a sarokba, de őt a sajtó 2 balból nem látjuk tisztán. Viszont Révész Máriusz itt van (vagy csak egy ugyanolyan bajszos?).

A „kis VIP”-ben (bőrülő nélkül) főleg helyi és környékbeli vállalkozók, haverok, buli, fanta. Jó az akusztika, a magányos és enyhén borízű „Hajrá, Puskás!” legalább olyan jól hallatszik, mint az ezeregynéhány százas Vidi-keménymag buzdítása. Közben a Puskás kiegyenlít (az egykori MTK-s Tischler egy lecsorgót bekotort).

– Uraim, ez egy megszentelt szentély, innen szentségtörés volna elvinni a három pontot – élcelődik az egyik internetes lap kedélyes tudósítója, miközben a zöld-foki-szigeteki Zé Luis egy csúsztatott fejessel megint vezetést szerez a Vidinek, aztán a helyére beállt portugál Oliveira első labdaérintéséből megszerzi a harmadikat. Szóval mégsem bunda. Itt a vége, 1-3. A felcsúti lurkók láthatják, hogy hová juthatnak el, ha elég ügyesek és szorgalmasak. És ha valamiért majd nem érnek rá a külföldi játékosok.

A stadion egyébként nem csúnya. Bár a mellettünk ülő labdarúgó fiatalember (civilben a cikk szerzőjének fia) szerint egy stadion nem ilyen csicsás, meg kell hagyni, hogy minden a helyén van. A fű zöld, a réz csillog, a vécék tiszták, a sajtópáholyban működik a wifi. És a stadion melletti gyepen is vidámak a tehenek. És nő a pitypang. Megírom.

A felcsúti Pancho Aréna olyan, mint egykor a kenyér volt


Mindenki tudja, mibe került. 3,8 milliárd forintba. Ennek az összegnek a 70 százaléka társasági adójuk egy részét felajánló, nyereséges magáncégektől érkezett, a tao-program keretében. 30 százalékot az akadémia teremtett elő magánadományokból és hitelből. Hogy a tao-pénzek közpénznek számítanak-e vagy nem, arról megoszlanak a vélemények.

A miniszterelnök szerint például kommunista gondolkodásra vall kétségbe vonni azt, hogy az 1800 lelkes Felcsútnak szüksége van egy világszínvonalú, négyezres arénára (Hír24). Az Origo szerint akkor lenne szó közérdekről, ha a pénzből kizárólag az utánpótláskorú focistákat kiszolgáló létesítmények épültek volna, nem pedig egy kicsi, de modern stadion VIP-páholyokkal és fűthető székekkel.

A New York Times a héten külön cikkben foglalkozott a felcsúti arénával.
A lap szerint az elmúlt négy év szimbóluma a felcsúti stadion, Felcsút pedig az „Orbán Rt.”, vagyis a kormány és a kormány közeli cégérdekek jól menő szövetségének központi eleme. A lap beszámolt arról is, hogy milyen cégek támogatják Orbánék akadémiáját: például a MOL, az OTP és a Közgép mellett a Suzuki és a Coca-Cola is. A vállalatok mind azt válaszolták az újság megkeresésére, hogy a beruházással csak a fiatalok egészséges életmódját akarták támogatni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!