Február 1-jén, az Iowa állambeli előválasztással hivatalosan is kezdetét veszi az amerikai elnökválasztási kampány, az idei év talán legnagyobb figyelemmel követett világpolitikai eseménye. Idehaza a figyelem már csak azért is indokolt, mert tartja magát a gondolat: a széttagolt hazai ellenzék politikai gondjaira éppen egy előválasztás jelenthetne megoldást.
Arra a kérdésre, hogy mi értelme van az előválasztásoknak, akár egy mondattal is válaszolhatunk: a jelöltről nem pártja vezetői, hanem a tagság vagy gyakran a párttal szimpatizáló szavazói döntenek.
Az előválasztások szükségessége az 1890-es években fogalmazódott meg. Amikor mi, magyarok jószerével még csak ismerkedtünk a modern politikai pártok fogalmával, az amerikaiak már ki is ábrándultak belőlük. A rossz tapasztalat forrása az elnökjelöltet állító országos gyűlések (konvenciók) körül tapasztalható visszásságokból fakadt. Az első előválasztás, és annak szabályozása Minnesota államnak köszönhető. Két évvel később, 1901-ben Floridában tartották az első elnökjelölti előválasztást.
Ám hetven évnek kellett eltelnie és egy újabb, mediatizáltságánál fogva minden korábbinál botrányosabb konvenció kellett ahhoz, hogy az előválasztások rendszere és eszméje mai formáját elnyerje. Az 1968-as chicagói demokrata elnökjelölt-állító konvenció úgy jelölte elnöknek Hubert Humphrey akkori alelnököt, hogy előtte egyetlen előválasztást sem nyert, csupán a Demokrata Párt elitje által ellenőrzött kaukuszokon győzött. Ezután pedig az történt, ami civilizált államokban történni szokott. A demokraták készítettek egy jelentést, levonták annak tanulságait, így a következő elnökválasztáson már egy komplett előválasztási rendszerrel rukkoltak elő, mely alapjait tekintve máig változatlan, és amelyet a Republikánus Párt is átvett.
Manapság a következők kellenek ahhoz, hogy valaki az Amerikai Egyesült Államok elnöke legyen: jelentse be hivatalosan is indulását, kezdjen el pénzt gyűjteni, abból finanszírozza az előválasztási kampányát, amelyet pár száz millió dollárnyi adományból akár meg is nyerhet. Utána válasszák meg pártja hivatalos elnökjelöltjének a nyár folyamán sorra kerülő konvención, hogy végre elkezdhesse a tényleges elnökválasztási kampányt, hogy aztán a november első hetében sorra kerülő elnökválasztáson győzedelmeskedjen.
A példa ragadós, de nem általános
Az amerikai modellt sok helyen átvették. Ha nem is betűhíven, Manitobától Székelyudvarhelyig és Montevideótól Szöulig mintegy tucatnyi országban alkalmazzák az előválasztás valamely formáját.
Van ugyanis két probléma, amelyre az előválasztás remek, ámbár költséges választ ad. (És ezzel a mondattal annak legfőbb előnyeit és hátrányait egyaránt összefoglaltuk.) Az egyik a szavazók pártoktól és általában a politikától való elidegenedése, míg a másik egy adott politikai oldal megosztottsága. A politikától való elidegenedést illetően az előválasztás jó megoldás lehet, mert ismét összekapcsolja a jelöltet és a szavazót. Nem füstös szobákban vagy a választóhoz képest transzcendens magaslatokban székelő grémiumok döntik el, hogy ki legyen az adott politikai oldal miniszterelnök- vagy képviselőjelöltje, hanem maguk a párttagok vagy a szimpatizánsok. Az előválasztás jó megoldást jelenthet akkor is, ha egy politikai oldal képviseletét több, egymással is rivalizáló párt látja el. A választási koalíciókötés korántsem lelkesítő tapasztalataiból kiindulva ezért javasolt Romano Prodi előválasztást az olasz baloldali pártoknak, melyet 2005-ben tartottak meg, nagy sikerrel. A baloldali szavazók közel fele, 4 millió ember vett részt a szavazáson, mely nyitott volt minden választó számára, nem csak a párttagoknak. A nyitott előválasztás intézménye meghonosulni látszik Olaszországban, 2007 óta a legnagyobb baloldali erő, a Demokrata Párt is így választja meg vezetőjét. Az előválasztási rendszerek azonban komoly anyagi és politikaiköltségekkel járnak. A 2012-es elnökválasztáson Barack Obama és republikánus kihívója együttesen 2 milliárd dollárt költött a kampány során, melynek közel egyharmadát, 600 milliót az előválasztás emésztette fel.
A jelölti kampányok mellett még ott van a lebonyolítás költsége is, amely a pártokat terheli. Könnyű belátni, hogy ennek a hatalmas összegnek jó helye lett volna a tényleges kampány során. Az is igaz ugyanakkor, hogy a kihívó jellemzően az előválasztás során szerez országos ismertséget, így nem tekinthető teljes egészében kidobott pénznek még a vesztes jelöltek esetében sem.
Bonyolultabb kérdés a politikai költségeké. Az előválasztás folyamatában a jelöltek minden gyengéjére fény derül, és még csak nem is a politikai ellenfél, hanem pártbéli riválisaik végzik el a piszkos munkát. A rendszer hívei viszont azzal érvelnek, hogy ily módon legalább nem érheti kellemetlen meglepetés a szavazókat.
A hűség nem elég
Ennél súlyosabb politikai költséget jelent a megválaszthatóság kérdése. Az előválasztáson a párt leghűségesebb, legelkötelezettebb szavazói vesznek részt, az ő körükben kell többséget szereznie a győztesnek. Választást viszont csak úgy lehet nyerni, ha a jelölt a törzsszavazókon kívül, a bizonytalanok többségét is maga mellé állítja. Jól példázza a nehézségeket a tavalyi brit munkáspárti elnökválasztás, melyen nem csak a párttagok, de a szimpatizánsok is szavazhattak. A nagy fölénnyel győztes Jeremy Corbyn hitelesen képviseli mindazon értékeket, amelyek kedvesek a munkáspárt szavazóinak. A gond csak az, hogy ezzel az erőteljesen antikapitalista hitvilággal utoljára a hetvenes években lehetett választást nyerni Nagy-Britanniában. Hasonló problémákkal küszködnek a republikánus elnökjelöltek is Amerikában. Törzsszavazóik például harcos abortuszellenes kiállást várnak tőlük, míg az amerikai választók többsége megengedőbb ebben a kérdésben.
Magyar esélyek
A két közepes és sok még kisebb pártra töredezett demokratikus ellenzék nagyjából két megoldás között választhat, ha nem akarja amúgy sem acélos erejét tovább forgácsolni. Megismételheti a 2014-ben összefogásnak nevezett iszapbirkózást, melynek végén már nem pusztán miniszterelnökjelöltje alkalmatlanságával és bizarr országos listájával, de magával az egyeztetési folyamattal is elriasztotta lehetséges szavazói jelentős részét. Vagy követheti az olasz mintát és átlátható, demokratikus módon választhatja meg miniszterelnök- és képviselőjelöltjeit, lehetőséget biztosítva a civileknek is.
A fentebb felsorolt nehézségek mindegyike érvényes magyar körülmények között is, tetézve a Fidesz feltehetőleg aktívan ellenséges magatartásával, elvben mégis ez látszik a legjobb megoldásnak a szavazatmaximalizálás szempontjából.
Elvben… A gyakorlatban ugyanis az történik, hogy hiába van a Republikon Intézetnek kidolgozott előválasztási javaslata és hiába nyilatkozza a DK kivételével mindegyik fontosabb ellenzéki párt azt, hogy támogatja a gondolatot, a valóságban nem történik semmi. Pedig egy előválasztás előkészítése kényes és időigényes feladat. Ráadásul bizalmat és erős együttműködési hajlandóságot feltételez a közreműködő pártok részéről. Mivel jelenleg mindkettő hiánycikk a demokratikus ellenzéki pártok viszonyában, nem jelent különösebb kockázatot annak kimondása, hogy egy újabb vereség szükséges ahhoz, Magyarországon is előválasztásra kerülhessen sor.
Amerikai terminológia szerint az előválasztás a választáshoz hasonló titkos szavazást jelöli. Ezt jellemzően az államok bonyolítják le, az eltérések döntően abban lehetnek, hogy kik jogosultak szavazni: csak az egyes pártok regisztrált szavazói, a függetlenként regisztráltak vagy bárki, akár a rivális párt szavazója is. Akármelyik megoldást válasszák is, egy szavazó csak egyszer szavazhat. Az előválasztási folyamat másik típusa a kaukusz (caucus). Ezt a pártok bonyolítják le és jellemzően a regisztrált szavazók vesznek részt. Amerikai terminológia szerint Iowában kaukusz van, a következő államban, New Hampshire-ben pedig előválasztás. A kaukusz szó eredetéről máig nem csituló viták vannak. Annyi bizonyos, hogy az 1720 körül alapított bostoni Caucus Club szivarfüstös szobáiban gyűlt össze politizálgatni a helyi elit. Hogy nem voltak teljesen ártalmatlanok az ott folyó beszélgetések, a leghatásosabban a függetlenségi háborúhoz vezető Bostoni Teadélután bizonyítja, melyet szintén a Caucus Clubban terveltek ki.
Előválasztás Amerikában és Erdélyben
Mindenki Clintonra és Trumpra figyel, de van példa közelebb is: a magyar pártok előválasztással választottak polgármesterjelöltet Marosvásárhelyen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!