Bicskénél felszáll a vonatra menekültek egy csoportja. Nők és lányok, fejükön kendővel, kicsi gyerekek és néhány férfi. Velem szembe egy kamasz srác és egy négy év körüli kisfiú ül le. A többiektől eltérő arcvonásaik, érdekes, mandulavágású szemeik vannak. Talán hazarák lehetnek, egy afganisztáni kisebbség tagjai, akiket évszázadokon át megkülönböztettek és üldöztek.
Mögöttem a kalauz magyarul 1500 forint körüli összeget kér egy lánytól a jegyért, majd mikor tízeuróst kap, angolul azt mondja ez nem jó, 20 euró kell. Elveszi, beteszi a bukszája kis zsebébe. Mellénk lép.
– Gjör – mondja a srác, és már nyújtja is a tízeuróst. A kalauz a kisgyereknek is jegyet akar adni.
– A 6 év alattiak általában ingyen utazhatnak – hívom fel a figyelmét. Haraggombóc nyomja a tüdőmet.
– Gyorsvonati pótjegy nekik is kell – vágja rá magabiztosan. Komáromban ugyanis a személyről át kell szállni a gyorsra, de hogy ezt hogy fogják a migránsok megérteni, az már az ő dolguk. A kalauz közben kiadja a papírokat, és elteszi a 10 eurót a kis zsebbe.
– Nem akar neki visszaadni? – kérdezem. Nyolc éve utazom rendszeresen ezen a vonalon. A Bicske–Győr távolság még két gyorsvonati pótjeggyel se lehet 3000 forint.
– Nem is fogadhatnám el. Csak a gondom van vele, a Déliben még váltanom kell.
– 310 körül van az euró.
– Az a középárfolyam. 240-250-ért veszik csak át tőlem az eurót – oktat ki, enyhe felháborodással. A hangja magasabb lesz, a szemei elkerekednek.
A pszichológusok azt mondják, a hazugságra nemcsak a tartalomból, hanem a hangszín, a beszédtempó és a mimika változásából is következtethetünk.
– A MÁV-pénztárban?
– Nem. A pénzváltónál, a Western Unionnál – tudja, hogy hazudik. Tudom, hogy hazudik. Egy pillanatra egymásra meredünk. A szemei összeszűkülnek. Várja, botrányt csinálok-e. Nem csinálok. A haraggombóc a torkomig nő.
De a belföldi forgalomban hivatalosan tényleg csak forinttal lehet fizetni. Az már más kérdés, hogyha a kalauz betartva a szabályt megkérdezi, én szívesen adtam volna 3150 forintot azért a tízesért.
Mikor elmegy a MÁV-os, elkérem a jegyet. 2100 forint összesen. Csak a két hazarán nyert egy ezrest. Mondom a srácnak, figyeljen, becsapják. A fiú csak elmosolyodik, és megvonja a vállát. Kicsire nem adunk, nagy meg nem számít.
Mielőtt leszállnék, még elmegyek a kalauz előtt. Nézem a hercig kis bajszát és kecskeszakállát. Minden reggel bele kell néznie a fürdőszobatükörbe, hogy ilyen szépre nyírhassa. Lehet, hogy a hónap végén már nem lesz ilyen nett.
Mindegy. Ha ilyen jól halad, egy-két havi fizetését is begyömöszölheti a kis zsebbe. Adómentesen.
P. S. Az esettel kapcsolatban megkerestem a MÁV sajtószolgálatát. Egy hét alatt válaszra sem méltattak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!