Döblin 1929-ben megjelent regényét már 1931-ben filmre vitte Piel Jutzi, a forgatókönyvírásban a szerző is kivette a részét. Rainer Werner Fassbinder 1980ban aztán egy 13 és fél órás televíziós sorozatban dolgozta fel, melyet sokan a rendező magnum opusának tartanak.

 

Emlékezetesen markáns a kezdés és a befejezés. A felütésben archív mozgóképekkel jelenítik meg a Weimari Köztársaság korát, és főképp a benne élő kisembert. E filmbe pottyan az Alfred Döblin nagyregényének fókuszában hányódó s gyarló szállítómunkás, Biberkopf. Később is többnyire „szélesvásznún” látjuk történetét – nagytotálban, Biberkopf azonban végig irányítja a tekintetünk.

A zárás vagányan minimalista: szinte nincs is, egyszerűen elveszik Biberkopfról a fényt, miután érdektelenségbe süpped további élete. Áll teljes kifosztottságban, és már nem akar semmit az élettől. Kiütéssel legyőzték, ő pedig nem küzd tovább. Ami e két végpont között van, fokozatosan mind mélyebbre sodor, egész a lét elviselhetetlenségéig. Kovács D. Dániel biztos kézzel vezet minket, rendezése mindvégig expresszív. Mikó Csaba átdolgozása nagyvonalú, lényegre törő. Keresztes Tamás, Pálos Hanna, Mészáros Blanka, de a többiek is mind remekbeszabott figurákat hoznak.

Az első részben még kívülről nézzük ezt a vergődő főhőst, a másodikban azonban már ott látjuk magunkat Biberkopf mellett a ringben küzdeni, és elesni. Hogy ilyen közeli lesz története, Mészáros Béla kivételes alakításának is köszönhető, általa egyszerre látjuk az embert a ’20-as évek Berlinjéből és magunkat.

Biberkopf azt hiszi, ki lehet zárni a körülöttünk lévő dolgokat, tisztességesek tudunk maradni anélkül, hogy reflektálnánk a körülöttünk lévő világra. Persze ahol a nyomor az úr, ott az ember sok mindennel egész egyszerűen nem foglalkozik. Igaza van. Ám nem tudja még, ezt nem mindig teheti meg az ember. Biberkopf rettentően sajnálja és elveszettnek érzi magát.

Túlságosan el vagy foglalva önmagaddal, pedig mások is élnek a világon – mondja neki a bölcs rabbi. Veszte mégis jóhiszeműsége miatt lesz. Átver és megcsal, aztán őt is átverik és csalódik. Biberkopf őszintén a jóra tör, miközben morális érzéke csapnivaló. Nem érzékeli, tisztessége hányszor kap léket. Szándéka mégis értékelendő. Drámája nyugtalanító kérdésként feszül nekünk: Mivel árt többet, ha tisztességes munkával a tisztességteleneket szolgálja, vagy ha tisztességtelennel tőlük független lesz? Mikor romlunk meg igazán?

A Katona Döblin-adaptációja felkavar és megvisel. Ez a Berlin most minket is kiüt.

Címkék: kritika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!