Egy gazdag cég, egy csóró önkormányzat és gyanúsan módosuló építési szabályok. Szentendrén a helyi strand és a mellé tervezett irodaház miatt forrnak az indulatok. Amelyek fel sem támadtak volna, ha az önkormányzat időben meghallgatja a polgárait.

  -
  -
- – Kép 1/2

Szentendre a világ legbékésebb városa. Talán ezért van az, hogy ide leginkább pihenni járnak az emberek. Már aki nem itt lakik. „Lassan ki lehet tenni a városra a megtelt táblát. Főleg hétvégenként annyi itt az autó, hogy meg lehet fulladni tőlük” – mondja Kálmán, aki egyszerre helybéli és nyugdíjas. Kálmánnal a kaszinó előtt találkozunk. Igen, Szentendrén van kaszinó, igaz, már évek óta nem működik. Az épületet eredetileg Makovecz Imre tervezte, még 1976-ban, akkoriban Duna étteremnek hívták. Annyira nem ment, mint szerették volna, úgyhogy amikor bezárt, szóba került az építmény lebontása. Végül egy élelmes vállalkozó kaszinót csinált belőle, a ’90-es évek elején. Működött is több mint húsz évig, de mostanában már csak rom. Mivel nem jutottunk be, megállapítottuk, hogy kívülről elég ronda. Történetünk főszereplője egyébként nem is a kaszinó, hanem a telek, amelyen áll.

Közösség tervez…

Az egykori kaszinó a szentendreiek kedvenc lazuló helye, a Postás strand tőszomszédságában áll. A több ezer négyzetméternyi zöldterület hétvégenként (nyáron hét közben is) megtelik. Kutyával vagy anélkül, csecsemőtől a nyugdíjasig járnak ide fürdeni, napozni, tollasozni a világ minden tájáról, de különösen Szentendréről és környékéről.

„A Postás gyakorlatilag az utolsó ilyen méretű, szinte háborítatlan közpark a környéken, büszkék lehetnénk rá – mondja Pilis Dániel, miközben körbevezet minket a strandon. –Ez itt a zuhanyzó, ami közösségi tervezésben valósult meg. Számos egyéb eleme volt a közösségi tervnek, de végül csak ennyi valósult meg belőle.” Pedig lehetett volna itt játszótér, egy sor pad, több árnyék. Az önkormányzat úgynevezett közösségi tervezési pályázatot írt ki a területre, még pénzt is áldozott rá, de aztán az ügy szép csendben elhalt. Sőt! Most úgy tűnik, irodaház épül a kaszinó helyén, amelynek homlokzata éppen a strandra fog nézni. „Az irodisták egész nap a strandolókat bámulhatják az ablakaikból, a strandolók pedig az irodistákat” – magyarázza a helyzet abszurditását Pilis Dániel, aki a helyben szerveződő civilek egyik szószólója. A fő gond azonban nem az irodaházzal vagy a szégyenlős strandolókkal van – állítja –, hanem azzal, ahogy a város ezt az egészet intézi. „Egyszer csak megjelenik egy terv, konkrét paraméterekkel, épületekkel, amiről a helyieket meg sem kérdezték.”

Miért, a lakópark jobb volna?

„Az nem úgy van, hogy oda ne építsen senki. Egy magántulajdonban lévő építési telekről beszélünk – mondja Versegi-Nagy Miklós, a város fideszes polgármestere azon az utcafórumon, amelyen az egyetlen téma az új beruházás. – Amíg a közterület és a magánterület között nem tudunk különbséget tenni, addig nem tudunk egymással beszélgetni. Nekem egy eszközöm van, ezt úgy hívják, építési szabályzat” – teszi hozzá.

A polgármester ez utóbbi megjegyzésével arra a körülményre utal, hogy a kaszinó területén és a vele szemben álló üres telken jelenleg csak lakóépületet lehetne emelni, de az önkormányzat épp most készül megváltoztatni ezt a szabályt. Méghozzá – és ehhez nem kell túl élénk fantázia – az új tulajdonos, az energiakereskedéssel foglalkozó CYEB érdekében.

A cég nem kevés pénzért és némi telekcsere után jutott ehhez a két vízparti ingatlanhoz, és vélhetően nem tenne jót a városnak, ha végül az ő hibájából nem tudná itt felhúzni a tervezett épületeket. „A tervezők maximálisan figyelembe vették azt, hogy egy ideillő épület kerüljön erre a helyre. Azzal pedig, hogy nem lakópark épül oda, jól jár a város is, mert az irodákban a hétvégén nincs mozgás, a strandolók nyugodtan strandolhatnak” – ígéri Szebeni Márton, a CYEB vezérigazgatója, majd az akadékoskodó lakóknak felteszi a kérdést: „Ha a város megvenné tőlünk ezeket az ingatlanokat, ahogy azt néhányan javasolják, és kifizetne értük 600-700 millió forintot, kifizetnének-e ezért 20-30 ezer forint különadót?” Szebeni úr egyébként maga is szentendrei, vagyis hát lokálpatrióta – ahogy ő maga mondja –, ebből is világosan látszik, hogy nem akarna ártani a városnak. A polgármester pedig minden kétséget eloszlat: a város, ha akarná, se tudná megvenni a telkeket, mert a költségvetésében erre nincs pénz.

Kiszolgáltatva

És tényleg nincs. Az évi 8 milliárdból gazdálkodó 27 ezres város az összes felmerülő fejlesztésére fordíthat annyit, amennyibe a két telek kerülne. Vagyis hiába a tiltakozás, egyszerűen nem teheti meg, hogy megvegye, amit szeretne, vagy ne adja el, amije van. De a helyi civilek szerint nem is ez a legnagyobb gond, hanem a sunnyogás.

„Ha folyamatosan a felmerülő igényekhez igazítjuk az építési szabályokat, akkor ez azt eredményezi, amit már most látunk, hogy Szentendre lakossága 10 év alatt másfélszeresére nőtt. És az infrastruktúra ezt a növekedést nem tudja követni.” Ezt már Szulovszky István, a két szentendrei civil szervezet egyikének, a Civil Kottának az aktivistája mondja. Elsősorban az elhanyagolt úthálózatra és a rossz parkolási helyzetre utal, de – ahogy többen megjegyzik – egyre kevesebb az iskola és az óvoda is a városban. Különösen a folyamatosan épülő lakóházakhoz képest. „Ha megjelenik egy befektető, az önkormányzat hanyatt dobja magát, és lefekszik. Ez történt a Római-parton és máshol is. Mi arra a garancia, hogy ez nem fog újra és újra bekövetkezni? Vagy ha most odaépül egy irodaház, mi akadályozza meg a tulajdonost, hogy öt év múlva még egyet, aztán még egyet odaépítsen? Vagy ha kifejezetten az új irodaépület miatt meghosszabbított és megerősített szentendrei gát nem bírja majd a fokozott terhelést, akkor itt is jön a szépnek egyáltalán nem nevezhető mobil gát, hogy megvédje az ártér közvetlen közelébe épült házat?” – teszi fel a kérdéseket Szulovszky István.

10 millió egy kommentért

„Itt az önkormányzattal van a baj, nem a céggel. Azzal, hogy ha van egy vállalkozás, amelyik bármit megvehet, mindig van mellette egy önkormányzat, amelyik bármit elad és bármibe belemegy” – mondja Barta Klára. A szentendrei asszony azzal vált ismertté, hogy a közösségi médiában évek óta küzd a CYEB ellen. Egy korábbi szentendrei beruházásuk, egy meg nem valósult mélygarázs miatt kezdett háborúba a céggel, amely végül úgy tett pontot az ügyre, hogy nemrég 10 millió forintos fizetési meghagyást küldött neki, mondván: megsértette a jó hírnevüket. „Ha egy cég bármit megtehet és egy város nem áll ki a polgáraiért, mert a magánérdek többet számít neki, mint a közérdek, akkor ott nagy a baj” – teszi hozzá Barta Klára.

„Munkahelyteremtés, vállalkozásbarát környezet, és egyébként is mindenre válaszolni fogunk” – igyekszik lezárni a vitát a polgármester. A szentendrei civilek nem nagyon hisznek neki, ezért csütörtökre flashmobot szerveztek a polgármesteri hivatal elé. Az üzenetük egyértelmű volt: az ott lakóknak igenis van beleszólásuk abba, ami ott történik.

FOTÓK: DRASKOVICS ÁDÁM

Címkék: Riport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!