A helyes kérdés az: „miért van béke?”, és nem az: „miért van háború?”. Ha pedig képesek vagyunk megválaszolni, akkor azokra a változásokra is felfigyelhetünk, amelyeken az emberiség átesett, és vérszomjas, erőszakos portyázó csoportokból békésen együttműködő közösségekké fejlődött. De tényleg így történt? Hanyatlóban van az erőszak, ahogy Steven Pinker állítja, vagy pusztán egy utópisztikus víziónak esett áldozatául a neves tudós, ahogy többen a szemére vetik?
Afrikai törzsi háborúk, arab tavasz, az Iszlám Állam európai terrorista akciókkal tarkított felemelkedése és bukása, Észak-Korea nukleáris fenyegetőzései, a Krím félsziget annektálása, orosz csapatok kelet-ukrajnai jelenléte, a mianmari rohingyák lemészárlása, gyerekmolesztálások, szexrabszolgaság – ha csak az elmúlt néhány év híreiből válogatunk szúrópróbaszerűen, egyáltalán nem az a tendencia rajzolódik ki előttünk, hogy az emberiség történelmének legbékésebb korszakát éljük. Steven Pinker kanadai antropológus, nyelvész 2011-es, most magyarul is megjelent, Az erőszak alkonya című könyvében sem azt állítja, hogy eltűnt az életünkből ez a korában alapösztönnek vélt tulajdonság, hanem azt, hogy ha egy hosszabb időskálán vizsgáljuk az emberi közösségeket, és arányaiban tekintünk az erőszakos halállal elhunytak számára, kijelenthető: a 21. század eleji nyugat-európai civilizáció területére kitehetnénk az „Erőszakmentes övezet” táblát, itt élni a legbiztonságosabb. A statisztikai adatok szerint az elmúlt tízezer év alatt, de fokozottan a 19. századtól az emberiség megszelídült – legalábbis a professzor így látja.
Angyalok és démonok
Az erőszak alkonya történetileg hat trend (korszak), öt belső démon (eredendő vérszomj), négy angyal (eredendő önzetlenség) és öt történelmi erő bemutatásával világítja meg a kognitív és evolúcióbiológiai változásokat, azaz a megjuhászodás menetét.
Az első korszakhatárt az anarchiából a társadalomba való átmenet, a cserkészővadászó-portyázó embercsapatok földművelésre való átállása jellemzi (a „békefolyamat” révén ötödére csökkent az erőszakos halálesetek száma); a második a késő középkortól a 17. századig tartott, amikor kialakult a központosított infrastruktúra, a kormányzás és a kereskedelem (az európai országokban tizedére-ötvenedére csökkent az emberölések száma); a harmadik korszak a felvilágosodás kora, amikor intézményesült az igazságszolgáltatás, leszámoltak a babonával (a boszorkányüldözések és a rabszolga-kereskedelem felszámolása); a negyedik periódus a II. világháború utánra tehető, amikor a nagy nemzetek közti háborúk kora véget ért (a hosszú béke); majd beköszöntött a hidegháborút követő új béke korszaka, amikor visszaszorulni látszik az agresszió a nőkkel, gyerekekkel, etnikai csoportokkal, a homoszexuálisokkal és az állatokkal szemben.
Pinker a bennünk, emberekben feltételezett vagy a környezet logikája alapján működő erőszak válfajait jellemzi démonként: megkülönböztet ragadozói (gyakorlati eszköz), dominanciára törekvő (macsó póz), bosszúért kiáltó (igazságkereső), szadista és ideológiai alapú motivációkat. Utóbbi valamilyen utópisztikus vízió vagy közös hiedelemvilág mentén körvonalazódik (például kommunizmus; dzsihád).
Az „angyali rendbe” az emberek együttműködésre és önzetlenségre hajó motivációit sorolja, úgymint: empátia, önmérséklet, erkölcsi érzék (normák és tabuk rendszere) és a józan ész képessége (önreflexió: kívülről tekintünk a cselekedeteinkre).
A történelmi és a pszichológiai erők vizsgálata mellett ezek szintézisét történelmi erőkként jeleníti meg: 1. igazságszolgáltatás állami monopóliuma (elvileg az angyalok oldalán áll); 2. kereskedelem (csak békében működik olajozottan); 3. kozmopolitizmus (írás-olvasás, mobilitás, média – az empátia terjesztői); racionalizmus (a tudás fontossága – az erőszak nem kifizetődő).
A rendelkezésére álló könyvtárnyi dokumentum tudományos igényű, így kellően nagyívű feldolgozásával jelenti ki: van okunk az optimizmusra.
Katonák vs. civilek
Mások azonban nem így látják. Őket nem hatja meg az az adat, hogy a 20. században élő 6 milliárd ember közül, „csak” 40 millió halt meg háborús csatatereken, vagy az a tény, hogy az udvari kultúra étkezési villahasználata leváltotta a mindennapi késhordási gyakorlatot, s ezzel a kulturális mozzanattal is visszaszorult az erőszak. Egyik kritikusa például arra figyelmeztet, hogy az „angyali cselekedetek” mint a közjó elterjesztésére tett kísérletek is épp olyan erőszakhullámot indíthatnak el, mint amit le akarnak győzni (John Gray amerikai filozófus a jakobinusokat és a bolsevikokat említi).
Ugyanakkor „pontatlanság” pusztán a harctéri áldozatokra leszűkíteni az erőszakos halállal haltak számát, a polgári, civil áldozatok mennyisége ugyanis messzemenően nőtt a hagyományos háborúk nullpontra helyeződésével, így csupán egy szűk metszet alapján következtet Pinker a tendenciára. John Arquilla amerikai nemzetközikapcsolat-szakértő szerint például a két világháború idején a pinkeri tézissel ellentétes folyamat zajlott: az elsőben az áldozatok tizede, utóbbiban a fele volt civil.
Új Optimizmus
Pinker a kritikákra új könyvvel felelt idén (ezt sem lenne érdektelen kiadni magyarul, és nem majd’ egy évtizeddel később): a „Felvilágosodás Most: az értelemről, a tudományról, a humanizmusról és a haladásról” című, ismét vaskos művében a médiát és az önbeteljesítő jóslatszerű pesszimista emberi hozzáállást ostorozza. Szerinte a tömegmédia fókuszálása miatt nem érzékelhető az erőszak visszaszorulása. Hiszen a híradókat nézve ténylegesen megállapítható, hogy minden napra jut egy gyilkosság, gázolás, gyerekbántalmazás, gyújtogatás, tüntetés, fegyveres összecsapás, rablás… és a végén egy újszülött fóka-/oroszlán-/zsiráfbébi az állatkertben. A vérontás a képernyőnkről/ monitorainkról folyik be a mindennapi életünkbe, ez válik természetessé. Ezért esnek a boldogságindexek és nő a szorongás érzése a népességben, holott az életminőség mindenhol növekszik.
A békés életesemények vagy a végelgyengülésben meghaltak száma ugyanakkor jóval meghaladják az erőszakos cselekményekét a világon. Ma már nem rettegünk folyamatosan azon, hogy ránk gyújtják a házunkat, kifosztanak bennünket a munkába menet, elrabolják az utcáról gyermekeinket, pusztán a vallási, nemi vagy nemzeti hovatartozásunk miatt meggyilkolnak bennünket – hogy ez az állapot meddig marad fenn, az az Új Optimista, Felvilágosodás párti mozgalmat vezető Pinker szerint sem előjelezhető.
Ahogy azonban adatainak feldolgozását és érvényességét sokan bírálták, úgy a körülöttünk tapasztalt valóság borzalmai mellett bennünk is gyanút kelthet ez a „lehetséges világok legjobbika” vagy a „történelem vége” tézisekre emlékeztető derű. Az emberiség (eddigi) fennmaradásának egyik kulcsa ugyanis talán a „légy résen!” cserkészjelszóval írható le a leginkább.
FOTÓ: AFP
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
