Ha nagyon akkurátusan és tudományos igénnyel figyelünk egy jelenséget vagy eseménysort, jó eséllyel megláthatjuk annak mélypontját. Nehéz dolgunk van azonban akkor, ha az illető eseménysor (vagy jelenség) folyamatos zuhanásban van. Ilyenkor csak reménykedhetünk benne, hogy amit látunk, annál nincs lejjebb. De a TV2 esetében ebben nem lehetünk biztosak.

 
 

A magyar média világában járatlan tévénézők elképedve figyelték, amint az ország második legnézettebb televíziójának hírműsorában egy börtönt megjárt, egykori szocialista politikus egy késő téli napon azt találta mondani, hogy ő azért ült 6 évet, hogy Pukli István, a tanártüntetések emblematikus figurája, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója meg a többi fiatal annak idején „majdnem ingyen tudjon Fadd-Domborin táborozni, meg tudjon ifjúsági szervezetet alapítani”. Nem sokkal ezután a Tények hosszú riportban számolt be Juhász Péter (Együtt) lakhatási körülményeiről. Az erősen meg- és átvágott mozgóképipari remekművet akkor sokan a magyar televíziózás egyik mélypontjának tartották. Különösen azután, hogy Juhász nyilvánosságra hozta a saját, vágatlan verzióját.

A két riport után a kevésbé vájt fülű (szemű?) nézőknek is nyilvánvalóvá vált: a TV2 politikai megbízást teljesít.


Megágyaznak

„A stabilitás hiánya vezetett oda, hogy a TV2 konc lett a politika számára” – mondta a Vasárnapi Híreknek a csatorna egykori munkatársa. (Ő is, ahogy az ebben az írásban információkat szolgáltató többi kolléga, arra kért, ne írjuk le a nevét. Közülük néhányan még ott dolgoznak, mások távoztak ugyan, de kirúgásuk „közös megegyezéssel” történt.)

A TV2 tulajdonosa, a német ProSieben-Sat.1 Media SE az első, sikeres évektől kezdve kereste a finanszírozó partnereket. Így került a képbe az MTM és az SBS. A politika először 2002-ben, nem sokkal az első Orbán- kormány utolsó évében került „vételi közelségbe”. Akkor – piaci információk szerint – a Fideszhez erősen köthető Vegyépszer próbálkozott előteremteni a vételárat.

Hogy végül ennek mértéke, vagy a TV2 akkori elnöke, Pintér Dezső közbelépése mentette meg a céget, ma már nem tudni. Az egykori szereplők hallgatnak, de a pletykák szerint Pintér meggyőzte a német tulajdonosokat, hogy a Fidesz elbukja a választást, nem érdemes a rossz lóra tenniük.

Mint kiderült, igaza lett. A szintén fideszes kötődésű Infocenter Kft. is próbálkozott a TV2-vel, de – ahogy aztán az RTL Klubnál – itt sem jártak sikerrel.

Tizenegy évvel később azonban már semmi nem mentette meg a TV2-t. A ProsiebenSat.1 a tévét üzemeltető teljes cégcsoportját az akkori vezérigazgató, Simon Zsolt és Yvonne Dederick pénzügyi vezető vásárolták ki egy bonyolult céghálón keresztül. Amely mögött – mint a korabeli sajtó kiderítette – Simicska Lajos cégbirodalma sejlett fel. Az ügylet senkit nem ért váratlanul. Különösen azután nem, hogy Orbán Viktor egy interjúban azt mondta: „Magyarországon a nagy, kereskedelmi tévék közül egyik sem magyar, mindegyik külföldi. Ezért olyan magyar, nemzeti szempontokat, amiket otthon igen, itt nem érvényesítenek. Ez sem lesz mindig így.”


Átállítják

György Bencét Bárdos András vitte a TV2-höz. Korábban mindketten az RTL-nél dolgoztak. György tehetséges televíziós szerkesztő volt, 2004-ben került a Tényekhez. Először felelős szerkesztő, aztán 2009-től a Tények szerkesztőségvezetője, egy évvel később a csatorna valamennyi aktuális hírműsorának főnöke. Kollégái szerint – ha baloldalinak nem is neveznék – semmiképpen sem volt az akkori ellenzéki Fidesz híve.

Vannak, akik úgy emlékeznek, hogy 2004 és 2009 között a TV2-nél „nem illett jót mondani a Fideszről”. „A szocik is odaszóltak, ha valami nem tetszett nekik, de ezt az aktuális szerkesztő mindig a helyén tudta kezelni” – meséli egy híradós riporter, hozzátéve, hogy a műsor összeállításában és szerkesztésében ezek a szempontok alig érvényesültek. „2007-ben vagy 2008-ban mondtunk valamit az MDF-ről, vagy csak nem hívtuk be őket valamelyik műsorba, és akkor Dávid Ibolya berohant Várdyhoz (Várdy Zoltán, 2006 és 2010 között a cég vezérigazgatója – a szerk.), de ilyenkor jött egy telefon, hogy irgum-burgum, és ezzel le is lett tudva az ügy.

Amikor nyilvánvaló lett, hogy a baloldal nem győzhet 2010-ben, György és a csatorna fontos háttérembere, Gábor László elkezdték erősíteni a saját és a csatorna pozícióit a Fidesz környékén. A választások után egy ideig úgy tűnt, az igyekezet elegendő: a kormánypárt nem akarja (vagy nem tudja) kivásárolni a németek tulajdonrészét. „Mindössze” annyi történt, hogy Simon Zsolt, az akkori vezérigazgató „hírpolitikai tanácsadóként” alkalmazta a korábban a Simicska-féle Hír Tv-ben dolgozó Pindroch Ferencet. Az ő feladata volt tartani a kapcsolatot a Fidesz vezetőivel. Pindrochot alig látták a kollégák. „Azt sem tudtuk, hogy néz ki” – mondta egyikük, hozzátéve, hogy azt sem tudják, mikor távozott a csatornától.

Ekkoriban már különös dolgok történtek a televízióban. Például ha esett, ha fújt, Szijjártó Péternek be kellett mennie a reggeli műsorba. „Csináljunk neki külön díszletelemet – mondta egy kolléga akkor. – Legyen önálló rovata, a Heti Peti.” De ezek – különösen a mából visszatekintve – édes kis semmiségek voltak.

„Minőségi különbség van a között, hogy elmondjuk mindennap, Szijjártó Péter merre járt az országban és aközött, hogy embereket teszünk tönkre. Mert a 70 perces híradó közepén egy percben elmondani valamit, ami egyébként senkit sem érdekel, az más minőség, mint tudatosan belerúgni valakibe – állítja a Tények egykori munkatársa. – Ügyeket csináltunk, személyeket nem támadtunk. Megszólalhatott az ellenzék a földügyek kapcsán, de nem beszéltünk Mészáros Lőrincről. Beszéltünk az urizálásról, de a Tények nézői számára Habony Árpád soha nem járt Ibizán. Ez engem szakmailag rosszul érintett, de ebben a keretrendszerben még lehetett dolgozni. A mostani TV2-ben nem. Soha nem kértek arra, hogy szakmai, etikai vagy jogi szabályokat áthágjak. És ma mindhárom megtörténik, szinte naponta a TV2-ben.”


Who the fuck is Habony Árpád?

A történethez tartozik, hogy Simon és Dederick
2013-ban különleges hitelkonstrukcióval
voltaképpen megvásárolták a csatornát
működtető cégeket. De hogy nem „ez a
harc lesz a végső”, azt sejteni lehetett. Orbán
és Simicska szakítása (G-nap) után Györgynek
és Gábornak sietve kellett elhagynia a
csatornát. A rossz nyelvek szerint Simon
és Dederick ellen dolgoztak, megpróbálták
felgyorsítani a később amúgy is elkerülhetetlen
eseményeket. (Ezután mindketten
Vajna cégénél, a Faktornál kötöttek ki.)
Györgyék után Azurák Csabát nevezték
ki a Tények főnökének. A kollégák úgy emlékeznek
ezekre a hónapokra, mint az utolsó,
szakmailag még vállalható időszakra.

Tavaly októberben aztán Andy Vajna
bejelentette: megvette az adót, és vezérigazgatónak
az RTL Klub korábbi első emberét,
Dirk Gerkenst (lásd keretes írásunkat) nevezte
ki. Mindenki tudta, hogy Vajna nem
magának vásárolt be, és a tényleges irányító
sem Gerkens lesz, hanem Habony Árpád.
Ennek ismeretében kérdezte meg az új
vezér bemutatkozó értekezletén egy Tények-riporter, hogy milyen lesz a csatorna
és Habony kapcsolata, már hogy mire készüljenek?
A magyarul rosszul beszélő Dirk
Gerkens erre visszakérdezett: „Who the fuck
is Habony Árpád?” (Ki a f..sz az a Habony
Árpád? – a szerk.) Ezzel együtt nyílt titok,
hogy Habony nélkül semmi sem történhet
a TV2-nél. Neki tulajdonítják Dirk Gerkens,
Halkó Gabriella gazdasági és Kökény-Szalai
Vivien hírigazgató kinevezését is.


Kontraszelekció és menekülés

„Habonyék simán megtehették
volna, hogy
egy év alatt szép lassan
csinálják meg, amit
akartak, egy nagy nézettségű
propagandacsatornát,
de teljesen dilettáns módon
láttak hozzá” – mondta egy, a TV2-t azóta
elhagyó újságíró. Erre utal a Story Magazintól
igazolt Kökény-Szalai kinevezése és
ámokfutása is.

Szalai Kökény Roland olimpikon kajakos
felesége (több interjúban elmondta: ő
készíti fel férjét a nagy versenyre), együtt
fotózkodik Rogán Cecíliával és Kaminsky
Fannival, Orbán Viktor honlapjának szerkesztőjével,
Habony Árpád volt feleségével.
Több bulvártémájú könyv szerzője. Ő írta
például a börtönből akkor frissen szabadult
Zuschlag János „emlékiratait”. Nem volt hát
véletlen, hogy éppen egykori interjúalanyával
robbant be új munkahelyére.

„Azt az interjút Vivien
találta ki, jól ismerte
Zuschlagot – mesélte
informátorunk, aki még
nem tapasztalt olyasmit,
mint ennél az interjúnál.
– Kétszer vették fel a beszélgetést.
Egyszer délelőtt, de
abban valószínűleg nem volt benne
a kellő kraft. Én csak azt láttam, hogy Zuschlag
délután ötkor jön be a házba. Kérdeztem
a többieket, mit keres itt? Kiderült: Vivien
újra felveteti az interjút.” Ekkor hangzott el
az emlékezetes mondat Pukli Istvánról.

Hogy pontosan mi is az egykori bulvárújságíró szakmai krédója, sosem derült ki. Hírigazgatói kinevezése óta még egyszer sem beszélt terveiről a kollégáknak. „Amilyen rössel rúgta be az ajtót a Zuschlag-interjúval, olyan bizonytalan magában. Egész nap ül bent a szobájában, és onnan küldözgeti a mailjeit. Ha valamelyikünk felhívja, ijedten beleszól a telefonba: valami baj van? – meséli egy kolléga, aki egészen az utolsó időkig a csatornánál dolgozott. – Mondjuk én is be lennék sz...va, ha hirtelen az Uzsoki Kórházban találnám magamat, és azt mondanák, hogy én vagyok a sebészfőorvos” – világítja meg a dolgok természetét.

Előszeretettel végez viszont olyan feladatot, ami riporteri vagy felelős szerkesztői munka. Ő írja az adás elején elhangzó hangzatos mondatokat, az úgynevezett headline-t, és imád címet adni a tudósításoknak. „Ha Nagykanizsán lehull három csepp jégeső, nálunk ilyen címmel megy: Sokkoló természeti jelenség. Valójában nem érti a televíziós hírműsor készítésének szabályait.” Kinevezése után valóságos tisztogatás indult a csatornánál. Távozott Kárász Róbert, „közös megegyezéssel” ment el Dudás Ádám és Horváth Csaba. Zöldhegyi Katalin (aki 19 évet húzott le a TV2-nél, és nem sokkal korábban az Év Riportere volt) nem írta alá a közös megegyezést, ő perli a társaságot.

Korábban kirúgták a tévé gazdasági és kereskedelmi vezetőjét. A maradók közül sokan új állást keresnek. A csatorna kétségbeesetten próbál szakembereket vadászni, de ehhez már kevesen adják az arcukat. Legalábbis a valódi szakemberek közül igen kevesen. A vészes káderhiányra jellemző történet az Echo Tv egykori vezérigazgatójának esete. Az újságíróként nem, csak rendezőként dolgozó Miki Tímeát felelős szerkesztőnek szerződtették volna, de – állítólag – Dirk Gerkens megfúrta az ötletet. Szemtanúk szerint onnan tudta meg, hogy „már nem dolgozik a tévénél”, hogy nem működött a szerkesztőségi szoftverhez szükséges belépőkódja. Másfél napot töltött a Róna utcában.

Információink szerint a tévé formális és informális vezetői is elégedetlenek az elmúlt hetek eseményeivel, különösen, ami a nézőszám drasztikus csökkenését illeti. Valószínűleg ezért nevezték ki a csatornánál csaknem egy évtizede dolgozó Kőhegyi Annát főszerkesztőnek. Kőhegyinek tévés gyakorlata van ugyan, de a politika világában idegenül mozog – állítják forrásaink. Vagyis az ő érkezése nem annyira szakmai, mint technikai erősítést jelent a hírműsornak.

Egy belga Árpád király udvarában

Dirk Gerkens érkezése a TV2 élére csak a kívülállók számára volt meglepetés. A szakma belső ügyeit ismerő forrásaink szerint bár Habony és az RTL egykori vezére között valóban voltak nézetkülönbségek (értsd: amikor a Fidesz megpróbálta ellehetetleníteni az RTL Klubot, annak akkor éppen Gerkens volt az első embere), „tévedés volna azt állítani, hogy Dirk Gerkens rossz viszonyban lenne Habony Árpáddal. Már csak azért sem, mert sokáig jártak egy edzőterembe, és volt egy csomó közös helyszíne is az éjszakai életüknek” – meséli forrásunk, aki szerint legenda, hogy Dirk Gerkenst a revánsvágy fűti, és ezért szerződött egykori ellenlábasához. Tény, hogy távozása előtt súlyos vitái voltak az RTL vezérkarával, de „neki a pénz valószínűleg nagyobb vonzerőt jelent, mint a bosszú”. Márpedig Gerkens sokat kért és sokat is kap a TV2-től. Mivel nemrég belevágott egy közel-keleti üzletbe, a családját is kiköltöztette Dubaiba. Ő maga onnan repül Magyarországra minden héten. Itthon szállodában lakik, méghozzá az egyik legdrágább hotelben. Gerkens (barátjával és üzlettársával, Rákosi Tamással) valószínűleg a nem kormányzati forrásokból érkező bevételek előteremtésére érkezett a TV2-höz.
„Dirk profi csapathoz és menedzsmenthez szokott hozzá, ezekkel a háta mögött tud jól teljesíteni. Nem hinném, hogy sokáig bírná ezt a helyzetet, ami itt kialakult” – véli forrásunk.

 

Tények
Miközben az RTL hírműsorait csaknem másfél évtizede ugyanaz a személy irányítja, a TV2 nyolc év alatt elfogyasztott öt Tények- és hat Mokka-főszerkesztőt.


Miközben a Tények nézettsége csökken, a TV2 szórakoztató műsorai, az Ének iskolája, a Sztárban sztár, a Nagy duett rendszeresen bekerül a legnézettebb műsorok közé.

Címkék: TV2, Fókusz

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!