Agyonhajszoltság és pénztelenség – Így tartanák életben az oktatási rendszert

Oktatási minimumban állapodott meg az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a PM, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum és az Új Kezdet Párt. Mindegyik formáció vállalta, hogy kormányra kerülése esetén a dokumentumban megfogalmazott alapelvek szerint alakítja az oktatási rendszert. Fontos eredmény ez – még akkor is, ha végül a Jobbik kifarolt a megegyezésből.
(A hírek szerint az esélyegyenlőség és a szakképzés kapcsán nem értettek egyet bizonyos vállalásokkal. Nem meglepő, már a párt 2010-es kampányában is megjelent, hogy családjuktól „kiemelve” bentlakásos iskolákban oktatná a „beilleszkedni nem akaró, társaikat zavaró és a pedagógusok munkáját ellehetetlenítő gyerekeket”.)

A kilenc ellenzéki párt a Tanítanék Mozgalom és a felsőoktatást képviselő Oktatói Hálózat szakmai segítsége és moderálása mellett több hónapos egyeztetés után írta alá a 26 oldalas anyagot, ami tényleg egyfajta minimum. Sok részletre nem tér ki, de kirajzolódnak belőle az alapok, hogy miképp fordíthatóak vissza a Fidesz kormányzása alatt elindult, és sok esetben már be is érett káros folyamatok.

Nem elfeledkezve arról, hogy a 2010 előtti rendszer sem volt tökéletes, és a jövőben nem lesz elég a korábbi állapotokhoz való visszafordulás – választ kell adni a 21. század kihívásaira is. Ehhez pedig már tegnap is késő lett volna. A pártok elengedhetetlennek látják egy új közoktatási törvény megalkotását. De vajon milyen válaszokat ad az Oktatási minimum a többi legégetőbb problémára?


Állami fenntartás
és központosítás

A Fidesz-kormányzás legnagyobb és – a szakértők, valamint az iskolák használói szerint is – egyben egyik legkártékonyabb cselekedete az volt, hogy teljesen államosította, illetve egyetlen fenntartó (korábbi nevén KLIK) alá rendelte az iskolákat – ráadásul ahelyett, hogy az intézményekben egységes jó színvonalat biztosított volna, a jobbakat is lehúzta. Ugyanakkor az is igaz, hogy a 2010 előtti önkormányzati rendszernek is rengeteg hibája volt, a szegényebb települések ugyanis nem tudtak elég pénzt költeni az iskoláikra. A dokumentumot aláíró pártok egyetértenek abban, hogy a „központosítás helyett olyan szervezeti irányítási modell alkalmazására kell áttérni, amely az önkormányzatiságon alapul”, vagyis a települések visszakapnák iskoláikat. Az önkormányzatok társulásokba tömörülhetnének, hogy ne fordulhassanak elő a korábbi problémák, arról viszont egyelőre nincs konszenzus, hogy ezek a társulások járási szinten vagy más formában valósulhatnának meg. Emellett  önálló, az oktatást-nevelést összefogó minisztériumot hoznának létre, és az intézmények autonómiáját is visszaadnák – újra az intézményvezetők rendelkeznének a gazdálkodási és munkáltatói jogokkal.


Alulfinanszírozottság

Ma pontosan senki nem tudja, mennyit költ az állam oktatásra, mivel a GDP-arányos kiadásokat többféleképpen is lehet mérni. Mindenesetre a kormány úgy érvel: folyamatosan nő az iskolákra, óvodákra költött pénz. Ennek ellentmondanak a mindennapi tapasztalatok, Radó Péter oktatáskutató például korábban úgy nyilatkozott lapunknak, hogy ötödik éve a minimálisan szükséges összeg töredékét költik a működési finanszírozásra, vagyis eszközökre, felújításokra, javításokra, így gyakorlatilag rohad az államosított oktatási rendszer. Az Oktatási minimumban a pártok azt ígérik, hogy az oktatásra költött pénz eléri majd a GDP 6 százalékát (mintegy 2100 milliárd forintot), ez ma jelenleg 5 százalék körül lehet. Emellett nagy hangsúlyt fektetnének az elmaradott infrastruktúra korszerűsítésére, különös tekintettel a digitális fejlesztésekre, az eszközök folyamatos modernizációjára és karbantartására.


Túlterhelt tanulók

A gyerekek ma sok esetben többet „dolgoznak”, mint a szüleik, 7-8 tanóra után még rengeteg házi feladat és magolnivaló vár rájuk a túlzsúfolt tantervek miatt. Az ellenzéki pártok eltörölnék a kötelező mindennapos testnevelést, kiemelve: minden gyereknek biztosítani kell az egészséges testmozgáshoz szükséges feltételeket, például különböző iskolai diáksportkörökben. Megszüntetnék a kötelező hit- és erkölcstant is, cserébe nagyobb hangsúlyt fektetnének az idegen nyelv és az informatika oktatására. Olyan, korszerű Nemzeti Alaptantervre van szükség szerintük, amely a 21. században elengedhetetlen kulcskompetenciákra helyezi a hangsúlyt, és nagy mozgásteret ad az iskoláknak a helyi igényekhez való alkalmazásra, amelyek így „egyéni tanulási utakat” biztosíthatnának a gyerekeknek.

Arra viszont kevésbé tér ki, hogy pontosan hol lehetne még „faragni” a tananyagból – ezt széles körű kutatások és szakmai viták során kell eldönteni. A sok helyen valójában csak gyerekmegőrzőként funkcionáló „egész napos iskola” rendszerét is eltörölnék, de meghagynák a lehetőséget a délutáni benntartózkodásra, és ezt az időt értelmes tartalommal töltenék meg.


Egyentankönyv, hazafias nevelés

A kormány gyakorlatilag teljesen államosította a tankönyvpiacot, és a választható könyvek számát minimálisra csökkentette, így az igényektől, szükségletektől függetlenül mindenhol ugyanabból kell tanulni.

Ezek a tankönyvek pedig sok esetben nem mentesek az ideológiai túlkapásoktól. Az Oktatási minimum szövege már az elején rögzíti: világnézetileg semleges oktatást kell garantálni mindenkinek már a bölcsődétől kezdve. A szabad tankönyv- és módszerválasztást pedig a pedagógiai szabadság alapvető elemének tartják. Így újra liberalizálnák, „szektorsemlegessé tennék” a tankönyv-  és a digitális oktatási anyagok kiadását, szakmai kontroll mellett. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb segítséget nyújtanának a tanároknak abban, hogy válasszanak ezek közül – információs rendszert hoznának létre, amely átláthatóvá teszi a kínálatot, és nyilvánossá teszi a szakértői és szakmai, felhasználói értékeléseket.


Munkanélküliségbe taszító
szakképzés

Parragh László iparkamarai elnökön, illetve Orbán Viktor körén kívül ma már szinte senki nem gondolja úgy, hogy a szakképzés rendszere jól működne.

Legutóbb éppen a kamara egykori oktatási igazgatója, Szilágyi János „tálalt ki” a Népszavának, aki azt mondta, a 2010-től elindított, munkaalapú, fizikai, „kékgalléros” szakmunkára épülő szakképzési modellt szakmai körökben „egyszer használatos szakmunkás modellnek” is nevezik, mert a betanított munkára épülő, összeszerelő típusú feladatokra készíti fel a diákokat. A szakértők egyetértenek abban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelt szakképzésben végző diákok tudása nem lesz korszerű, sokukra a munkanélküliség vár. Az ellenzéki pártok azt tervezik: a diákok 60 százalékát érintő rossz minőségű, rugalmatlan szakképzést mindenképpen átalakítják, mert hosszú távon nem csak növeli a különbségeket a fiatalok között, de a gazdaság teljesítőképességének is árt.


Agyonhajszolt pedagógusok

„A pedagógus alkotó értelmiségi, aki egyéni döntéseket hoz, és részt vesz a kollektív döntésekben” – kezdődik a szöveg tanárokra vonatkozó része, egyértelművé téve, hogy a jelenleginél jóval több szabadságot, szakmai autonómiát adnának az oktatási intézményekben dolgozóknak. Emellett csökkentenék a munka- és óraterhelést, adminisztratív terheket. A pedagógusok kötelező óraszáma 26 (korábban 22 volt), és ez a helyettesítésekkel, dolgozatjavítással, otthoni készüléssel végül jóval több mint 40 órás munkahét. Éppen ezért maximálnák a többlettanítás mértékét, és anyagilag jutalmaznák, ha valaki pluszfeladatokat vállal. Jelenleg rengeteg bosszúságot okoz a tanároknak az úgynevezett életpályamodell és az ehhez kötődő minősítési rendszer, portfólióírás. Az ellenzék ezt a rendszert teljesen megszüntetné, természetesen a már elért bérek garantálása mellett. De az további egyeztetések kérdése, hogy ehelyett bevezetnének-e mást.

Mindenesetre biztos, hogy a fizetések értékállóságának érdekében a bértáblát a minimálbérhez kötnék, és (bár arra nem térnek ki pontosan hogyan és miből), de versenyképes fizetéseket adnának a pedagógusoknak, hogy az arra legalkalmasabbak válasszák a tanári pályát. Rövid távon az egyre égetőbb pedagógushiányt azzal orvosolnák, hogy lehetővé tennék a nyugdíjasoknak, hogy újra dolgozhassanak anélkül, hogy le kellene mondaniuk a nyugdíjukról. Hosszú távon viszont ez biztosan nem elég.


Rengetegen leszakadnak

A magyar oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy nem képes kompenzálni a társadalmi különbségeket – a szegény, hátrányos helyzetű családok gyerekeinek helyzetét bebetonozza. Ennek egyik oka a szegregáció, vagyis, hogy különösen vidéken félig-meddig spontán módon szociális helyzet alapján dől el, ki melyik iskolába kerül. Iskolán belül pedig sokszor tudatos (ám nem törvényes) a szegregáció. A demokratikus ellenzék pártjai ez ellen egyértelműen szót emelnek az anyagban, és vállalják, hogy megszüntetik a korai szelekciót és biztosítják a gyerekek számára az előrelépés lehetőségét, kompenzálják a családi és települési hátrányokat.

Emellett garantálnák a sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek integrált oktatását. Ez azért sem könnyű feladat, mert az anyagi és szakmai eszközök biztosítása nem biztos, hogy elég. A középosztálybeli családok ugyanis mindig a jobb iskolát fogják keresni gyerekeik számára, és nem biztos, hogy szívesen taníttatják őket együtt a „problémásnak” tartott diákokkal, a szabad iskolaválasztást viszont továbbra sem „piszkálja” a szöveg. Ezért átfogó tájékoztató kampányt indítanának annak megértetésére, hogy a diszkrimináció megszüntetése mindenki érdeke. A tankötelezettség 16 évre csökkentése óta egyre többen esnek ki idejekorán az iskolákból, mindenféle végzettség nélkül, és nem vár más rájuk, mint a közmunka. Éppen ezért a tankötelezettségi korhatárt ismét 18 éves korra emelnék.


Elvándorló diákok, gúzsba kötött egyetemek

A felsőoktatásba jelentkezők és felvettek száma az utóbbi években csökken, jóval nagyobb mértékben, mint amit a generáció létszámának fogyatkozása indokolna. Sok vonzó képzés fizetős (például a gazdasági és politikai irányító pozíciók betöltésére képesítő szakokon), és egyre nagyobb a külföldi felsőoktatás vonzereje is. Bár pontos számok nincsenek, jelenleg is több mint 10 ezer diák tanul külföldön.

Ennek a tendenciának a megállítására megszüntetnék a keretszámokat és a röghöz kötést, és mindent megtennének annak érdekében, hogy a jelenleginél jóval többen vegyenek részt az egyetemi képzésekben, hogy a 30-34 éves korosztályon belül elérje a 40 százalékot a diplomások aránya. Emellett visszaadnák az egyetemek autonómiáját is, megszüntetnék a kancellári és konzisztóriumi rendszert, és hosszú távon kiszámítható finanszírozást ígérnek.

Az Oktatási Minimum azt is hangsúlyozza, hogy mindezek a változások nem történhetnek az érintettekkel, a szakmai, szakértői szervezetekkel folytatott széles körű egyeztetések nélkül, a döntések meghozatalakor társadalmi konszenzusra fognak törekedni, mert az oktatás nem függhet pártpolitikai, hatalmi játszmáktól és ideológiáktól. És hogy mi kell ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? „Először is az, hogy nyerjenek a választáson, úgyhogy hajrá” – fordult a pártok képviselőihez a dokumentum aláírásakor Pásztor Erzsébet, az Oktatói Hálózat képviselője.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!