Fárasztó dolog ellenszélben hajózni

– 2006-ban még mások voltak a játékszabályok. Akkor hinni lehetett abban, hogy a civilek hosszú távú, sikeres működés elé néznek? 

– A 2006-os megalakuláskor azt tűztük ki célul, hogy egy mindenki számára élhető társadalom építésében segédkezzünk, ahol tiszteletben tartják az emberi méltóságot, az emberi jogok érvényesülnek és az állampolgárok szolidárisak egymással. Szerintünk ahhoz, hogy demokrácia legyen, demokraták kellenek, ehhez a nevelés lehet a kulcs, így alapítványunk az oktatásra koncentrál. Tevékenységünk másik része a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítése, ezért hoztuk létre Pécs szegregálódó negyedében, a Gyárvárosban előbb a Menedék Ifjúsági Klubot, majd 2013-ban az Élmény Tár Tanodát.

Idealista vagyok, most is hiszem, hogy hosszú távon sikeresen fogunk működni. Azért kezdtünk emberi jogokkal foglalkozni tizenkét éve, mert a dolgok már akkor sem voltak rendben. Az idegengyűlölet se Orbánnal kezdődött, a Tárki már 2006-ban mérte a pirézektől (fiktív népcsoport) való rettegést. Más kérdés, hogy a magyarok idegenellenességét a mostani kurzus korbácsolta fel ijesztő mértékűvé és egyelőre senki sem tudja, hogyan lehet majd ezt a szellemet visszatuszkolni a palackba.

– Az, hogy Soros alapítványa távozik az országból, hogyan hat a hazai civilekre? 

– Ez tagadhatatlanul szimbolikus lépés, de érthető. Mi is érezzük, hogy az utóbbi időben a felerősödött, minden alapot nélkülöző kormányzati propaganda elnyomja a józan hangokat, a rágalomözön közepette egyre nehezebb hatékonyan képviselni a valóságot. Viszont csak a Nyílt Társadalom Alapítványok központja költözik el Münchenbe, a finanszírozás és a programok maradnak, tehát dolgozunk tovább. Azt szoktam mondani a kollégáimnak: lehet, hogy nem lesz pénz, nem lesz szervezet, de munkánk biztosan lesz. Ha támadnak minket, annyit tehetünk, hogy használjuk a jogi utakat, együttműködünk a többi civillel, próbálunk összefogni, közös stratégiát kialakítani. Kicsi, vidéki tömörülésként nincs könnyű dolgunk, mert a városban, sőt a megyében sincs sok olyan szervezet, akik beleállnának az érdekérvényesítésbe. Mi tesszük, amit kell: csatlakoztunk a polgári engedetlenségi mozgalomhoz, nem regisztráltunk a külföldről támogatott szervezetek közé. Ezt egy olyan projekt koordinálása miatt kellett volna megtennünk, amit az Erasmus+ ifjúsági program támogat, amely az Európai Unió egyik legnagyobb költségvetésű, egyben legrégebbi projektje. Tavaly ősszel indult a Nyílt Társadalom Alapítványok legújabb programja, ezt a támogatási rendszert mi Erősödő Civil Közösségek (ECK) programnak kereszteltük el. Ennek révén idén 500 ezer dollárt osztottunk szét a dél-dunántúli régió három megyéjének hatvan civil szervezete közt.

– Mit gondol, miért fél a kormány a civilek erősödésétől? 

– Nem hiszem, hogy félnek. Inkább arról van szó, hogy a hatalmat nagyon zavarja bármilyen autonóm létezés. Egyrészt, mert küldetéstudatosan úgy vélik, csak az a jó, amit ők csinálnak, másrészt annyira kontrollálni akarnak mindent és mindenkit, hogy ebben nincs helye semmiféle másként gondolkodásnak. Ezért törekednek minden eszközzel az autonómia felszámolására, és nem tudni, ki vagy mi következik a sorban. Épp ez a dolog rákfenéje: a kiszámíthatatlanság. 

– A pszichológiai hadviselés nem új találmány. Hogyan tudnak így tervezni?

– Annyit tudunk, hogy az ECK program szerződése 2020 szeptemberéig tart. Voltak évek, amikor támogatás nélkül, önkéntes alapon dolgoztunk. Szóval, ha nem lesz pénz, akkor is fogunk iskolákba járni, amíg beengednek. Van ugyanis egy emberi jogi nevelési programunk, ami a jelenlegi kerettantervhez illeszkedő segédanyagokat nyújt a tanároknak, hogyan lehet az iskolákban olyan témákkal foglalkozni, mint a globalizáció, a multikulturalizmus, a migráció, az előítéletek, az emberi jogok. Ezt hirtelen felfedezte a rezsim propagandagépezete, és a hír, hogy a pécsi sorosbérencek már a gyermekek agyát is megfertőzik, végigfutott a jobboldali médián. Ettől, és a telefonoktól, melyekben bizonyos „jóakarók” figyelmeztették a tanárokat, hogy tartózkodjanak tőlünk, néhány iskolaigazgató megijedt. De mivel pedagóguskörökben elismerik a munkánkat, vannak iskolák, amelyek továbbra is nyitva állnak előttünk.

– Egyértelmű, hogy Pécsen nemkívánatos személyek. Az önkormányzat határozott arról, hogy nem bérelhetnek irodát a városban… 

– Ezt a kis magyar abszurdot egyszer biztosan megírja valaki. És szerencsére a politikai hisztéria rengeteg szimpatizánst is hozott az alapítványnak. Az egész azzal kezdődött, hogy novemberben közzétettük az ECK pályázati felhívását. A jobboldali média azonnal ráharapott az aktuális szenzációra: Soros vidéki szervezeteket támogat, vagyis „vidéken lendül támadásba, ezzel beavatkozik a választási kampányba”. Egy héten belül Szita Károly, Páva Zsolt, Hoppál Péter is megszólalt, miszerint nem akarnak a megyében Soros-irodákat. Ezt követte az önkormányzat nyilatkozata, amelyben javasolták, hogy senki ne adjon nekünk helyet.

– Tizenkét éve működnek Pécsen, lényegében ugyanazt csinálják, mint régen. Mi változott? 

– Illeszkedtünk egy sémába. Kapóra jöttünk a választási kampányhoz, lehetett velünk példálózni, hogy a spekuláns már nemcsak a fővárosi liberálisokat fertőzte meg, hanem az egészséges vidéki ifjúságot is. Ez volt az a pont, amikor megint rájöttem, hogy ez a hatalom a maga nemében zseniális. A nyilatkozat ugyanis nem törvény vagy rendelet, amit meg lehetne vétózni, másrészt nem szerepel benne a nevünk, de úgy fogalmazták meg, hogy mindenki értse, kikről van szó. Egy pécsi kulturális cég például erre hivatkozva utasított el minket, amikor termet akartunk bérelni egy rendezvényhez. Később az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbírságolta őket a nyilvánvaló diszkrimináció miatt. Az önkormányzat meg mossa kezeit, hiszen ők csak egy állásfoglalást adtak ki. 

– Amihez mindenki igazodik, mert nem akar bajt magának… 

– Nem mindenki, csak sokan. Az egyik iroda tulajdonosa azzal hátrált ki a bérbeadásból, hogy ő nem fél, csak nem kell neki a felhajtás. És igaza volt. 

– Most viszont a város szívében, a sétálóutcában beszélgetünk, egy szép tágas irodában. Minden jó, ha a vége jó?

– Igen, mert ugyan bezárultak előttünk ajtók, de újak is nyíltak. Ez az ügy olyan reklámot hozott nekünk, amire sose lett volna pénzünk. Országosan ismertté váltunk és óriási szolidaritást tapasztaltunk. Helyben demonstráció is szerveződött, mert a nyilatkozat a városlakókat szólította fel arra, hogy zárkózzanak el a bérbeadástól, a demonstrálók meg azt mondták: nem akarnak olyan helyen élni, ahol beavatkoznak az emberek magánéletébe. Utána sokan megkerestek minket, válogathattunk a felajánlott helyiségek között. Az egyik jelentkező volt az a hölgy, akinek az irodájában most ülünk. Ő azt mondta: nem ellenálló típus, de ez most felpiszkálta. És a szabályt is betartotta, mert nem a városban él, tehát nem pécsi adta nekünk bérbe az ingatlant.

– Az önkormányzat hogyan reagált arra, hogy nem az ő akaratuk érvényesült? 

– Az első támadások után meghívtuk a polgármestert, jöjjön el, beszélgessünk, ismerje meg a munkánkat. Azt a választ kaptuk, hogy ő majd folyamatában győződik meg arról, kik vagyunk és mit csinálunk. Pedig elmondhattuk volna, hogy az ECK keretében támogatunk például nyugdíjasdalárdát; a Nevetnikék Alapítványt, akik a pécsi gyerekklinikára visznek programokat a tartósan ott fekvő kis betegeknek; segítjük egy százharminc fős tolnai falu maroknyi csapatát, akik a ledőlt keresztet állítják vissza, és szintén Tolnában egy másik társaságot, akik a tanyákon élők mindennapjait igyekeznek megkönnyíteni. A pozícióban ülők egyike sem vette magának a fáradságot, hogy meghallgasson minket. Számunkra ez az jelenti, az egész hecckampány csak arra szolgált, hogy jó pontot szerezzenek az országos politikában. 

– Mi ad önöknek erőt?

– Civil szervezet alapításába csak lelkes, elhivatott emberek fogjanak. Hinnünk kell abban, hogy valamit változtatunk a világon. Én személy szerint is olyan vagyok, hogyha vegzálnak, megmakacsolom magam. Nem kapitulálok, nem vonulok el sírva a sarokba. De nem vagyunk hősök, sem megváltók, és a helyzet kétségtelenül fárasztó. Az, hogy ellenszélben hajózunk, fel tudja őrölni az embert… Nem könnyű földolgozni például, hogy a lakásunk bejáratát mutogatják az M1-en és nem tudom, mikor fújnak fel valami ocsmányságot a falunkra. Nekem a családi rész a legnehezebb, mert a kicsi gyerekek is hallják a sorosozást, és bár nem sokat értenek belőle, beszélnek róla.

FOTÓ: DRASKOVICS ÁDÁM

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!