Bojkottálja Orbán vacsoráját Fehér Márta Széchenyi-díjas professzor, aki nyílt levelet írt, amelyben arra kéri tudóstársait, ők se menjenek el a kormányfő fogadására. "Már tavaly sem vettem részt az MTA új elnökének, Lovász Lászlónak rendezett állami díszvacsorán" - mondja Fehér Márta. - "Utólag hallottam, hogy Orbán Viktor szóhoz sem hagyta jutni ezt a remek és kiváló akadémikust. De a kormányfő mindig ezt csinálja: szándékosan ad egy sallert vagy kokit, aztán megsimogatja az emberek fejét. Ráadásul az idei, szeptemberi vacsorát a Vigadóba szervezik, a Fekete György-féle Művészeti Akadémia épületébe, amely riasztó szimbólumává vált annak, ahogyan a mai hatalom bánik a művészekkel."

 
Fehér Márta - Fotó: Kállai Márton

"Orbán vacsorája" címmel olvasható erről interjú a VH-ban. Nyílt levelet írt az ÉS-ben Fehér Márta Széchenyi-díjas professzor.
"Arra kérte professzortársait, hogy ne vegyenek részt azon a vacsorán, amelyet Orbán Viktor adna a tiszteletükre, mondván: „nem helyes elfogadni egy olyan politikus vacsorameghívását, akinek rendelkezései újra és újra megsértik az egyetemi autonómiát”. Elmentünk, és megkérdeztük, mi volt a célja e levéllel."

F. Tóth Benedek interjúját teljes terjedelmében az augusztus 22-én megjelent Vasárnapi Hírekben találhatja.

Fehér Márta a beszélgetés során többször is említi Caligula, az őrült római császár intő példáját:

"Itt most bárkiből bármi lehet, ha a hatalom úgy gondolja. Caligula, az őrült római császár is így tett, amikor szenátorrá nevezte ki lovát, Incitatust. Ezzel azonban nem csak a szenátori tisztséget degradálta, hanem a lovat is – azt ugyanis nem ló mivoltából fakadó erényei miatt becsültette az emberekkel. De a lényeg: káros téveszme munkálkodik azokban, akik azt hiszik, hogy bárkit bármilyen tisztségre kinevezhetnek. Az ilyen hatalom a névmágia bűvöletében él, mert azt hiszi, attól válik valami jóvá vagy rosszá, aminek nevezi – ezt látjuk akkor is, amikor utcákat, tereket, gimnáziumokat neveznek át –, miközben még arra sincs garancia, hogy aki hatalommal vagy szakértői kinevezéssel bír, annak esze is van hozzá."

"...intellektuális káoszt teremt a kormány azzal, hogy rátelepszik mindenre. A tudomány esetében olyan folyamatot indított el, amelynek csak az lehet a vége, hogy – sarkosan fogalmazva – előbb vagy utóbb a szobafestőt kötelezi vagy nevezi ki arra, hogy hajtson végre agyműtétet. Vagyis: valóban intellektuális káosz fenyeget, ha összekeverjük vagy felülírjuk a kompetenciákat. Az egyetemhez konzisztóriumot nevezett ki a hatalom, majd kancellárt – de miért is? Ráadásul, ha hagyjuk, hogy a tudományos világra rátelepedjen a politika, akkor nem csak egy-egy egyetem kerül veszélybe, hanem az egész társadalom. A Római Birodalmat is a Caligula-félék intézkedései sodorták végveszélybe, a meggyengült birodalmat aztán darabokra szedte az ideológiai-gazdasági háború, valamint az akkori népvándorlás."


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál vasárnap is megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük! 
Az interjú, "Orbán vacsorája" címmel az augusztus 22-én megjelent, 23-án is kapható VH-ban olvasható.
A teljes szöveg honlapunkon is megjelent, itt: "Orbán vacsorája"

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!