Felnőni fekete dobozban - A falak között bármi megtörténhet...

Pár évvel ezelőtt az egész országot megrázták a budapesti Cseppkő Gyermekotthon tragédiái: egy pici gyerek azért halt meg, mert ráborult a rosszul rögzített szekrény, egy másik pedig öngyújtógázt lélegzett be. Ugyanebben az időszakban bukott ki, hogy két kislányt a nevelője rendszeresen hazahordott magához, és egy ágyban aludt velük.

Az ombudsmani vizsgálatok kiderítették, hogy számos ponton követtek el mulasztásokat a vezetők és a dolgozók, emellett a feltételrendszer is megannyi aknát rejt magában – (újra és ezúttal koncentráltan) felszínre kerültek a magyar gyermekvédelmi rendszer hibái és a hasonló típusú intézmények rejtette veszélyek. Jogszabályokat módosítottak, emberek tűntek el az intézményből – akár megnyugtatónak is nevezhetnénk a fejleményeket. De nem azok.

A számos irányelv, ígéret, sőt jogszabály-módosítás ellenére még ma is gyerekek ezrei élnek korszerűtlen intézményekben megfelelő ellátás nélkül, olyan alapvető jogaik sérülnek ezeken a helyeken, mint a megfelelő szintű fejlődéshez, szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való joguk, korábban elszenvedett traumáik feldolgozása, családi, közösségi alapú ellátás – amely a gyerekvédelmi rendszer legfőbb törekvése kellene hogy legyen.

A Cseppkő utcában is, ahol alig történt változás.


Maga az ősbűn

Az említett nevelő közös megegyezéssel hagyta el az intézményt, ma is a gyermekellátásban dolgozhat. Az igazgató – felettesei az elődje által kialakított rendszert hibáztatták, nem őt – felfele bukott: egy időre ő lett a TEGYESZ (Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) vezetője, majd visszakerült a Cseppkő utcai intézmény élére, amelyet némely dolgozó szerint a korábbiakhoz hasonlóan meglehetősen autokrata módon vezet – ezért is nagy a fluktuáció. Az igazgató kapcsolata azonban továbbra is igen jó a fenntartóval, így még akkor sem éri kritika a munkáját, amikor független vizsgálat tárja fel annak hiányosságait.

A szokásos vizsgálatok, a tavaly ősszel végzett hatósági ellenőrzés, a Budapest Főváros Kormányhivatala által végzett két tavalyi vizsgálat, illetve a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége által végzett éves fenntartói ellenőrzés rendben találták az intézmény működését, csupán az adminisztráció vezetésében találtak hiányosságot.

Mindezek tükrében az igazgatónak nyugodtan kellett volna fogadnia a bejelentés nélküli ombudsmani vizsgálatot, amelyet az említett hivatal két éve működő főosztálya, az OPCAT nemzeti megelőző mechanizmus csoportja végzett el. Ez az osztály azért jött létre, hogy a zárt intézményekben élők jogait megelőző jelleggel, szúrópróbaszerűen, akár bejelentés nélküli vizsgálatokkal is ellenőrizze.

Az OPCAT pszichológusokból, jogászokból álló csoportja dr. Rostás Rita vezetésével idén március 1-jén adta át két napra szóló megbízólevelét a Cseppkő utcai intézmény igazgatójának, aki sérelmezte a látogatást, mert véleménye szerint, a hivatal korábbi vizsgálatai miatt romlott az intézmény megítélése.

„Az ellenőrzés második napján szinte kiürült az intézmény, a gyerekeket, akikkel a vizsgálat fontos részét képező interjúkat elkészíthettük volna, külső helyszínekre vitték” – idézi fel dr. Rostás Rita.

A jelentésből kiderül, hogy bár a bizottságnak azt mondták, hogy az otthon lakóinak korábban egyeztetett programja van, a gyerekek egy részét – azok későbbi beszámolói alapján – a Millenárison játszótereztették, mondván, bombariadó van az otthonban. A gyerekeket meghallgatni és a vizsgálatot folytatni egy áprilisi, váratlan látogatás során sikerült.

A Cseppkő Gyermekotthonban a gyermekvédelmi intézményekben jellemző problémák – pl. a képzetlen és gyakran cserélődő nevelők nagy száma – mellett kirívó szabálytalanságokat is találtak.

„Az intézmény létezése maga az ősbűn – mondja Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember –, az ilyen típusú, sokférőhelyes otthonoknak ma már nem szabadna létezniük, ezekben semmilyen valós pedagógiai program nem valósítható meg a korszerű gyermekvédelmi elvek alapján, viszont egyfajta fekete dobozként működnek: a falak között bármi megtörténhet, nem lehet belelátni.” A nemzetközi ajánlások, szakmai irányelvek, összhangban a hazai jogszabályokkal a családi, közösségi elhelyezést szorgalmazzák, ahol a gyerekek személyre szóló figyelmet, egyéni szükségleteik alapján kialakított támogatást kaphatnak.

A megengedett maximum 40 gyerek helyett a vizsgálat idején 111 gyerek élt az otthonban, amelyet a fenntartó és az intézmény úgy próbál legalizálni, hogy azt mondja: az intézményen belül három külön egység működik.

Mindennek a következményeit – a gyermekek közötti agresszivitást, az intimitás hiányát stb. – a vizsgálat is egyértelműen bizonyította.

A jelentés cáfolatára mind a Cseppkő Gyermekotthon vezetőjének, mind a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjének, Bátori Zsolt főigazgatónak lehetőséget adtunk. Bár csupán az utóbbi nyilatkozhat az ügyben, aki a TV2 Mokka című műsorában meg is szólalt, nekünk azonban elfoglaltságai miatt nem tudott nyilatkozni.

A televízió reggeli műsorában elismerte, hogy a megállapítások egy része jogos, azonban az intézmény jogszerűtlen működését cáfolta, mondván „a gyermekvédelmi törvény szerint ez az otthon nem túlzsúfolt (…) a külön épületek külön gondozási helynek számítanak.

A gyerekek nyolc épületben vannak elhelyezve, tízfős csoportokban, öt-hat fő dolgozik mellettük, van ahol hét. Két pedagógiai végzettségű, nem egy, mint a jogszabály szerinti előírás.”


Büntetésből bezárják őket

A főigazgató elismerte, hogy „a szakmai programban voltak gondok, a dokumentumok összehangolásában”, amely Rostás Rita szerint az egyik legsérelmesebb pont bagatellizálása.

A szakember megállapította, hogy a dokumentumok szerint a Cseppkő utcai intézményben a vezetőség önkényesen speciális gyermekotthoni csoportokat hozott létre, és úgy tűnt, hogy el is kezdtek ebben a rendszerben dolgozni – tehát bizonyos gyerekeket a többiektől elkülönítve, zártabb körülmények között neveltek.
Mivel a speciális ellátás nyújtására nem volt engedélyük, nem működhetnek azok a jogszabályi garanciák sem, melyek fokozott védelmet nyújthatnak. Például a gyermekjogi képviselőknek a speciális gyermekotthonokba havonta, míg egy normál gyermekotthonba csupán háromhavonta kell ellátogatnia. Továbbá jelenleg nincs egyetlen olyan lakója sem az otthonnak, aki speciális szükségletű lenne, hiszen annak megállapításához egy bizottság szakértői véleménye alapján meghozott határozatra van szükség, ilyennel azonban egy gyerek sem rendelkezik az intézményben.

Magyarul: nem a speciális szükséglet – tehát nem a szakemberek által megállapított súlyos viselkedészavar alapján –, hanem a meghallgatott gyerekek szerint büntetési eszközként használják a zártabb csoportba kerülés lehetőségét, amely súlyosan jogsértő gyakorlat.

„Az intézmény személyi feltételei is több ponton aggasztóak – folytatja Rostás Rita. – Sok helyen probléma a nevelők gyakori cserélődése és a képzetlenség, de itt ijesztő méreteket ölt: a gyermekfelügyelők felének nincs képesítése, a szakmai dolgozók 40 százaléka egy éven belül érkezett az intézménybe, így nem csoda, ha a gyerekek nem kötődnek hozzájuk, nem alakul ki olyan bizalmi viszony, amelyben megosztják a nehézségeiket, igényeiket, vágyaikat. Az általános tapasztalattal ellentétben, ebben az intézményben számos továbbképzést, és még szupervíziót is biztosítottak néhány munkatársnak, de az alapképzettség hiánya és a rendkívül magas fluktuáció ezek jótékony hatását sem engedi kellően érvényesülni. Ráadásul a nevelők és fejlesztőpedagógusok között nincs gyógypedagógus végzettségű, pedig különleges szükségletű gyermekek ellátására van engedélyük, és nagyon fontos lenne, hogy szaktudásával segítse az otthon lakóinak ellátását, fejlesztését.”

Egy felkészült, tapasztalt és állandó nevelő észreveszi például a bántalmazás jeleit, és azt is tudja, mit kell tennie a felfedezéssel.

Belegondolni is szörnyű, hogy az esetek nagy részében ez nem történik meg. A kiégés egészen tragikus következményekkel járhat: a jelentésben szerepel, hogy a nevelők bizonyos lányok esetében prostitúcióra gyanakodtak, mégsem tettek feljelentést az ügyben, nem eredtek a dolog nyomába.

Gyermekkor a Rózsadombon Úgy tűnik, egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a gyerekek közötti agresszióval sem, sőt igyekeznek bagatellizálni azt. „Itt csak sportbaleset van, nem agresszívek a gyerekek, játszanak, hülyéskednek – így kommentálták a verekedéseket, amelyek közül egynek a kollégám is tanúja volt: az egyik gyereket mentő vitte az ambulanciára, elrepedt egy csontja” – meséli Rostás Rita.

Mindezek nehezen bizonyítható állítások, mint ahogy az is, hogy az intézmény asszisztál a gyerekek iskolakerüléséhez. 10- 15 gyerek naponta az otthonban marad, az ügyeleten tölti az idejét.

A jelentés szerint a gyerekek arról számoltak be, hogy nem nehéz „kidumálni” magukat az iskolába járás alól. Volt olyan fiú, aki azzal indokolta az ügyeleten tartózkodást, hogy nem száradt meg a nadrágja, egy másik csak annyit mondott, majdnem mindig kihagyja az iskolát.


Család helyett

„Ott ülnek ezek a gyerekek, lényegében megfelelő ellátás, gondoskodás nélkül, távol a szüleiktől és a lehetőségtől, hogy egyszer családban éljenek – mondja Herczog Mária arra utalva, hogy egy korszerűtlen mamutintézményben sokadmagukkal, iskolát kerülve, egészséges felnőtt-gyerek kapcsolatot, bizalmat nélkülözve töltik a gyerekkorukat a Rózsadomb egy méregdrága telkén. – Ne értse félre, nem a Rózsadombot sajnálom tőlük, csak ez a kép az egész gyermekvédelmi rendszert megmutatja: egy állami gondoskodásban lévő gyerek évente 3-4 millió forintba kerül, ennek a pénznek a nagy része az intézmények fenntartására megy el, miközben nem is szabadna már ilyen otthonokban élniük, hanem saját családjukban, nevelőszülőknél vagy lakásotthonokban. A közvetlen ellátásukra kellene fordítani ezeket az irgalmatlan összegeket, nem egy káros rendszert fenntartani belőlük. Erre már ígéret és jogszabály is született, de egyik sem érvényesült.”

2013. december 31. óta a 12 éven aluli gyermekeket csak kivételesen indokolt esetben lehet nevelőotthonban elhelyezni. 2016. december 31-ig pedig a korábban bekerült, gyermekotthonokban élő 12 éven aluli gyermekek számára is biztosítani kell, hogy nevelőszülőknél élhessenek.

A Cseppkő utcai intézményben 37 olyan gyerek volt, aki még nincs 12 éves. Kisgyerekek, akikhez a legközelebb álló felnőtt az évente cserélődő nevelő, akiknek legfőbb bizalmasa a jó esetben havonta egyszer látott gyámja. Akik 110 másik gyerekkel osztoznak azon, amit otthonuknak hívnak.

Vajon minek kell ahhoz történnie, hogy ez megváltozzon? Az ombudsmani hivatal, ahogy az elmúlt években számos esetben ajánlásokat tesz – hasonlóakat, mint az évtizedek óta a gyermekvédelem korszerűsítésén fáradozó szakemberek.

A jogszabályok változása azonban önmagában nem hozza magával azt a fordulatot, amelynek következtében az állami gondoskodásban élő 23 ezer gyerek valóban olyan családszerű környezetben nőhet fel, ami a leginkább hasonlít ahhoz, amilyen szülőkkel felcseperedni. Annak felülvizsgálata is várat magára, hogy szabad-e, kell-e ennyi gyereket kiemelni a családjából, illetve sok évig a rendszerben tartani, az alapellátás, a családok fokozottabb támogatása helyett.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!