Félreismerik a nőket - Megmértük, mennyire: VH-Publicus kutatás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavaly év végén már prognosztizálható volt, hogy 2016 a család éve lesz, pontosabban az „ideális” (középosztálybeli, háromgyerekes, házasságon alapuló magyar stb.) családé – legalábbis a kormánykommunikáció szempontjából. Az év első napjaiban a CSOK-hírek mellett fel is bukkantak a családnépszerűsítő, gyermekvállalásra ösztönző reklámok.

Elsőre jó választásnak tűnik a téma, hiszen a magyar társadalom alapvetően tradicionális jellegű: házasságpárti és gyerekbarát, emellett pedig bizonyos népcsoportokat – pl. bevándorlókat, melegeket, romákat – nem képes ebben a megközelítésben, a család felől értelmezni. Ugyanakkor sokakat és jogosan aggodalommal tölt el a népességfogyás is, amely jelentős módon felgyorsult az elmúlt években, a térségben nálunk születik a legkevesebb gyermek: a legutóbbi népszámlálás szerint 100 házaspárra 170 gyerek jut csupán. Csupán a társadalom két végpontján, a leginkább jómódú és a legszegényebb pároknál érkezik ennél több gyerek, a középosztály nemcsak gazdaságilag van eltűnőben, hanem demográfiailag is.

Ám tényleg annyira fontos számunkra a család, hogy arra sikeres kormánykommunikációt lehessen építeni?

Mit ér a család a magyarnak?

„Ez egy borzasztóan ellentmondásos kérdés. A kutatások rendre azt mutatják, hogy a magyar társadalom nagyon erősen család- és gyerekbarát – mondja Tóth Olga szociológus. – A témával foglalkozó összehasonlító nemzetközi vizsgálatokban, amelyben az embereket arról kérdezték, hogy mennyire teljes az élete annak, akinek nincs gyereke, a házasságban élő emberek boldogabbak-e, és vajon egy kisgyereknek megárt-e, ha az anyja teljes munkaidőben dolgozik, tradicionális válaszokat adtak a magyarok. Ugyanakkor lényegesen több gyereket tartanak ideálisnak, mint amennyit vállalnak. Ha csak ennyi lenne a tudásunk, akkor azt mondhatnánk, hogy pusztán az a baj, hogy nem sikerült eddig eltalálni azt az intézkedéscsomagot, amivel ezt a család- és gyerekbarátságot, szeretetet ki lehetne bontakoztatni. Én azt gondolom, hogy ez a családbarát szemlélet nem valódi. Ez sokkal inkább egy megfelelni akarásról szól, tehetetlenség van benne: tudjuk, hogy mit kéne csinálni, tudjuk, hogy mi lenne a helyes, de azt valójában nem akarjuk. Az ideálok és a viselkedések ütköznek egymással. Ennek bizonyítéka, hogy miközben tradicionális elveket vallunk, bizonyos dolgokban nagyon modern módon viselkedünk: egyre több a házasságon kívül született gyerek, a válások száma pedig a legmagasabb a régióban. Hogy mindemellett a család miért lehet szuggesztív hívószó, a családok felé irányuló állami »jóság« pedig kritika nélkül értékelhető gesztus, magyarázza, hogy a család a magyar emberek számára az úgynevezett familizmust jelenti: azaz a család az egyetlen védőháló, a biztos pont az emberek nagy részének az életében. Ez azokban az országokban jellemző, ahol alacsony a társadalmi bizalomszint.”

Hol vannak a nők?

Mindebben a tradicionális családfelfogásban a nőnek fenntartott hely szintén ellentmondásos: mást mondunk és mást gondolunk róla – különösen maguk a nők, akik miközben némán tűrik, hogy ugyanazon munkáért alacsonyabb bért kapjanak, nem kérik ki maguknak, hogy lealacsonyító nyilatkozatokat tegyenek a szerepükről, mégis a nagyszámú válások általános elindítói, és mind kevesebb gyermeket vállalnak.

Látszólag csak liberális körökben verte ki a biztosítékot Kövér László „kulturálisan” (Ákos) és „tudományosan” (Bagdy Emőke) is megerősített gondolatmenete, miszerint a nők önmegvalósításának csúcsa a gyerekszülés kellene, hogy legyen, de a Vasárnapi Hírek és a Publicus Intézet közös kutatása más megállapításra jutott (lásd 1-2. ábra). A megkérdezettek mindössze 16 százaléka tudott teljesen azonosulni azzal a mondattal, hogy a nők legfőbb feladata a gyermekszülés. Nem meglepő módon a Fidesz-szavazók körében hullottak leginkább termékeny talajra a házelnök szavai, csak az ő esetükben volt magasabb azok száma, akik inkább egyetértenek Kövér László szavaival, mint nem, még a Jobbik szimpatizánsok körében is csak 34 százalékos volt ez a szám. Ahogy az várható volt, a nők közül többen utasították el a szülésre való felszólításukat, a megkérdezett nők 65 százalék nem tud azonosulni a kövérákosi elvárásokkal. „A kormány intézkedéseivel nincsenek ugyan összekapcsolva, de azok a megnyilvánulások, amelyek a nők tradicionális szerepéről szólnak a társadalomban, arra utalnak, hogy sok politikus szívesebben látná a nőket otthon sok gyerekkel, sok évig – ami lényegében kiiktatja őket a munkaerőpiacról és felszámolja a függetlenségüket. Így viszont hosszú távon nem érnek semmit a gyermekvállalást ösztönző gazdasági programok és a családnépszerűsítő kampányok, hiszen csak anyagi eszközöket használnak, és azt is csak egy szűk réteg számára elérhető módon” – mutat rá Tóth Olga. Ráadásul, ahogy azt Szikra Dorottya szociológus lapunknak két hete megfogalmazta: ahogy a Fidesz–KDNP-kormány korábbi gyermekvállalást ösztönző gazdasági intézkedései (pl. családi adókedvezmény), úgy a mostaniak (CSOK: 10+10) is az apák felől érkeznek a családokba (hiszen nekik van folyamatos és magasabb jövedelmük), a hagyományosan női bevételnek számító családi pótlék 2008 óta nem emelkedik – ezáltal a nők még inkább kiszolgáltatottnak érzik magukat a társadalomban.

Miért nem szülnek?

Az alacsony gyermekvállalási hajlam közkeletű okaként anyagi indokokat szokás megjelölni – a Publicus által megkérdezettek 71 százaléka is azt gondolja, hogy a családok anyagi helyzete felelős az alacsony születésszámért (lásd 3. ábra). Így bár népszerű fogadtatásra lelhetnek a gazdasági megoldások, de a családpolitika folyamatos változásai miatt nem hozhatnak attitűdváltást. Ráadásul a jelenlegi intézkedések csak egy kitüntetett felső réteg számára járnak haszonnal, az alsó középosztályban és azalatt élő családokon, a nagycsaládokon sem segít, a gyermekvállalásukat nem ösztönzi, a felemelkedésüket nem segíti. A középosztályban amúgy is bekövetkező gyermekvállalásokat pár évvel előbbre hozhatja, de ahogy több szakember megállapította az életkezdő fiatalok számára a beígért és később nem „teljesített” három gyerek hosszú távon a frankhitelekhez hasonló következményekhez vezethet.

Ha megnézzük a tényleges ösztönzőket, akkor a válasz azok komplexitásában rejlik. Bár a Publicus válaszadóinak csupán 15 százaléka választotta az egyéb indokokat, amelybe beletartoznak az értékrend problémái vagy a munkahelyek hozzáállása, ennél jóval nagyobb figyelmet igényelnek.

Tóth Olga egy korábbi tanulmányában úgy keresi a választ arra, hogy vajon miért csökken a gyermekvállalási kedv, hogy annak motivációit veszi végig. Ez is azt mutatja, hogy a gyerekvállalás okait együttesen érdemes figyelni a családpolitikai lépésekkor.

Máshol máshogy

Mindezek mellett pedig rendkívül fontosak lennének a női esélyegyenlőség felé tett lépések. A Világgazdasági Fórum nemek közötti egyenlőséget mérő indexének rangsorában tavaly 145 ország közül nekünk a 99. hely jutott, az EU-ban, csak Ciprus teljesített rosszabbul nálunk.

A rangsor előkelőbb helyén lévő országokban – ez már régóta szociológiai közhelynek számít – nagyobb a gyermekvállalási kedv. Azokban az országokban, például a skandináv államokban vagy Franciaországban, ahol magasabb a nők foglalkoztatása, igazságosabb a bérezése, több nő ül a parlamentben stb. – jóval több gyerek születik, az utóbbi helyen 2,1 a termékenységi arány szemben a magyar 1,4-gyel.

A Publicus kutatásában a női szerepekkel kapcsolatos kérdésekre adott válaszok (lásd 4. ábra) azt mutatják, hogy itthon is nő az igény a nagyobb egyenjogúságra, hogy a nők számára fontos a családon kívüli létezés és az anyagi függetlenség, és hogy ettől még nem tartják magukat rossz szülőknek. Egyetlen kérdésnél billeg a mérleg, hogy kinek a feladata a pénzkeresés és a háztartás ellátása, a válaszadók 42 százaléka egyetért azzal, hogy az előbbi a férfié, az utóbbi a nőé – természetesen a nők közül kevesebben, csupán a megkérdezettek 37 százaléka van ezen a véleményen.

„Mindennek oka lehet, a gyes hosszú ideje, a gyermekes nők elhelyezkedésének nehézségei és az alapvetően egyenlőtlen bérezés is” – mondja Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, aki a szervezet élén azért harcol, hogy minél több kedvezménnyel járhasson a munkáltatók számára a családos nők felvétele, illetve hogy mind több lehetőség nyíljon 4-6 órás munkakörök betöltésére.

Apai részvétel

A nők munkaerő-piaci helyzetének megerősítésével párhuzamosan a férfiaknak nagyobb szerepet kellene vállalniuk a háztartásban és a gyerekek körül – ebben a Publicus-kutatásban részt vevők óriási, 76 százaléka egyetértett (lásd 5. ábra), még a férfiak 72 százaléka is, és érdekes mód legtöbben a 60 felettiek közül: a megkérdezettek 78 százaléka. Hogy mennyire valós képet ad ez a társadalomról vagy az elvárásoknak kívánnak megfelelni a válaszadók, tovább árnyalja, hogy egy 2009-es kutatás szerint az ország lakosságának fele elégedett azzal, hogy az apák 5 napos szabadságot vehetnek igény gyermekük születésekor. A kérdezettek mindössze egyharmada növelné ezt, átlagosan 9 napra. A KSH legutóbbi időmérleg-vizsgálatai, melyeket Harcsa István publikált, azt mutatják, hogy bár az apák a gyerekeikkel napjainkban többet foglalkoznak, mint a korábbi időszakokban, de ez elsősorban a 3 év alatti gyerekekre vonatkozik.

Székely Hajnalka szerint ennek oka lehet, hogy jellemzően az eleve rosszabbul fizetett nők jönnek el a hivatalos munkaidejük lejártát követően a munkahelyekről, hogy a gyerekkel legyenek óvoda, iskola után, és így a férfiak őrizhetik pozícióikat.

Pedig – legalábbis vélemény szinten – nagy szükség lenne a nőkre a vezető pozíciókban. A Vasárnapi Hírek és a Publicus közös kutatása is hasonló eredményre jutott, mint az elmúlt évek vizsgálatai: a megkérdezettek 65 százaléka gondolja úgy, hogy több női politikusra van szüksége az országnak és még ennél is többen, 76 százalék tudná elképzelni, hogy több nagyvállalatot nő vezessen és ez 63 százalékuk szerint jót tenne a gazdaságnak. Ugyanakkor kevesen gondolják azt, hogy a gyermek szempontjából negatív lehet az anyák munkába állása: a válaszadók 78 százaléka szerint ugyanolyan meleg és szoros kapcsolatban lehet egy dolgozó anya a gyermekével, mint az, aki otthon van vele.

A kör bezárulni látszik, hiszen a gyermekvállalást ösztönözni kívánó gazdasági intézkedések és politikai kommunikáció egyet jelent a nők egyenlőtlenségét konzerválni hivatott akarattal – amit látszólagos siker fogad, célját azonban nem érheti el. Már ha valóban az a célja, hogy több gyerek szülessen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!