Köze sincs a kereszténydemokráciához az Orbán Viktor kormányfő által Tusnádfürdőn felvázolt világképnek. A kereszténydemokrácia alapelve ugyanis a tolerancia, nem pedig a kirekesztés.

  -
  -
- – Kép 1/2

A kereszténydemokrácia nem lehet liberális, ha úgy tetszik, illiberális, nem hitelveket, hanem „az abból kisarjadó létformákat védi”, a multikulturalizmus ellen van, bevándorlásellenes, a keresztény családmodell pártján áll – hangoztatta Orbán Viktor egy hete, Tusnádfürdőn elhangzott beszédében. Mennyire értelmezte át a magyar miniszterelnök a kereszténydemokrácia fogalmát? Az irányzat történelmét, illetve mai pártjainak programját vizsgálva megállapíthatjuk: mindannak, amit felvázolt, köze nincs a kereszténység eszmeiségéhez.

Francia gyökerek

A kereszténydemokrata gondolkodás gyökerei a katolikus szociális tanításig és az evangélikus szociális etikáig nyúlnak vissza. A keresztény ember a tanítás szerint tiszteletben tartja az emberi méltóságot, az ember eltérő származását, kultúráját, elismeri szabadságjogait, demokratikus önrendelkezésének formáit és a szociális igazságosságra való törekvését. A kereszténydemokrácia éppen abban különbözik a keresztény fundamentalizmustól, illetve azoktól, akik az egyház mindenekfeletti hatalmát hirdetik, hogy toleráns kereszténységet képvisel, és ennek megfelelően más világnézetekkel szemben is több türelmet tanúsít.

A kifejezés – legalábbis annak francia megfelelője („Démocratie chrétienne”) – először a francia teológus, Antoine-Adrien Lamourette, a francia nemzetgyűlésben 1791. november 21-én elmondott beszédében hangzott el. A francia forradalom, majd a sok helyütt állami ideológiává váló felvilágosodás és liberalizmus komoly kihívást jelentett a kereszténység számára. Válaszként több, a kereszténységre épülő irányzat jött létre.

A kereszténydemokrácia amolyan „alapító okiratának” XIII. Leo pápa Rerum Novarum című szociális enciklikáját tartják. Az 1891- es dokumentumban a Szentszék – az iparosítás hatására – első alkalommal foglalkozott egyebek mellett a munkások szerepével. Az enciklikában elhangzottak azonban nem számítottak teljesen újnak. A pápa ugyanis sok gondolatot kölcsönzött Wilhelm Emmanuel von Ketteler német püspöktől, aki egy 1864-ben megjelent könyvében foglalkozott a munkások és a kereszténység kapcsolatával. Franciaországban a 19. században kereszténydemokrácia néven jött létre a katolikus egyházon belüli reformmozgalom, ezt azonban a Vatikán komoly ellenérzésekkel figyelte, így a kezdeményezés elhalt.

Alapelv a szolidaritás

XI. Piusz pápa 1931-es Quadragesimo anno című enciklikájában konkretizálta a katolikus egyháznak a totalitárius ideológiákkal szembeni álláspontját, kiemelve az egyén szabadsága tiszteletben tartásának jelentőségét. Művében leírta a szubszidiaritás elvét. „A  kormányzatnak és az állam intézményeinek főszabályként önkorlátozást kell alkalmaznia és tiszteletben kell tartania az alacsonyabb szintű közösségek autonómiáját, jogait saját ügyeik intézésére.” Kiemelte, hogy decentralizált állami felépítésre van szükség és segíteni kell azokat, akik nem tudják teljesíteni feladataikat. Ezt a gondolatot 1961- ben a II. vatikáni zsinat elindítója, XXIII. János bontotta ki Mater et magistra című enciklikájában. A  szubszidiaritás társadalomszervezési elvként működött, amelyet erkölcsi normának is tartottak. Ez a kereszténydemokrácia egyik legfontosabb alappillérévé vált.

Szintén fontos alapelv lett a szolidaritás: a gazdaságot az emberek szolgálatába kell állítani. A kereszténydemokrácia szerint – a Rerum Novarumban felvázoltaknak megfelelően – a szociális piacgazdaság a legmegfelelőbb gazdaságpolitika. A kereszténydemokrata gondolkodásban fontos szerepet játszik a család is.

Aranykor és visszaesés

Az első kereszténydemokrata pártokat az 1830-as években alapították Belgiumban, Írországban és Franciaországban. Liberálisdemokrata irányzatú politikai erőkről volt szó. Az első mai értelemben vett kereszténydemokrata pártot az első világháború után Olaszországban hívták életre. Gazdaság- és szociális politikáját tekintve a centrumhoz sorolható tömörülésről volt szó.

A kereszténydemokrata pártok aranykora a második világháborút követő évtizedekre tehető. Itálián kívül elsősorban Németországban, Franciaországban, valamint a Benelux államokban váltak politikai tényezővé, Skandináviában azonban sosem váltak jelentős erővé. Ugyanakkor a kilencvenes évektől megfigyelhető a tradicionális kereszténydemokrata pártok fokozatos visszaesése. Ezt a trendet felerősítette a menekültválság. Ennek azonban éppen az az oka, hogy a kereszténydemokrácia alapvetően befogadó irányzat, nem kirekesztő. A magyar kormányfő illiberálisnak mondott kereszténydemokráciája nem létezik: ezzel az egész irányzat alapelveit kérdőjelezi meg.

Tény, hogy az egyes európai kereszténydemokrata pártok programja nem egységes, de az alapelveket egyikük sem tagadja meg. Portugáliában például szociáldemokratának nevezik a kereszténydemokrata pártot, ez azonban nem azt jelenti, hogy baloldali eszmeiséget képviselne, azt kívánja kidomborítani, hogy a szociális kérdéseket tartja legfontosabbnak. Franciaországban és Belgiumban, a vallon területen a keresztény C betűje centrumot is jelent. Ez azt is jelzi, hogy a kereszténydemokrácia nem feltétlenül jobboldali tömörüléseket foglal magában.

Belgium Az országban három kereszténydemokrata politikai erő létezik. Mindegyik nemzetiségnek megvan a maga kereszténydemokrata tömörülése, így a flamandoknak, a franciáknak, illetve a német kisebbségben is. Különösen a flamand belpolitikát határozta meg hosszú éveken át. 

Németország 1870-ben jött létre a Centrumpárt azzal a céllal, hogy megvédje a katolicizmust a protestantizmustól. Különösen a Weimari Köztársaságban (1918–1933) tett szert komoly politikai befolyásra, mivel a legtöbb kancellárt adta. A második világháború romjain újjáépülő országban a politikai élet is alapjaiban változott meg, létrejött a kereszténydemokrata CDU, Bajorországban pedig a keresztényszociális CSU. Közös frakcióval rendelkeznek a Bundestagban. Az egykori Centrumpárttal szemben azonban ezt a katolikusok és a protestánsok is sajátjukénak érezhetik, sőt azok is, akik nem tartoznak egyik valláshoz sem. Az uniópártok liberális szociális-gazdasági irányzatokat, konzervatív nemzeti ideák képviselőit is magukban foglalják, a CDU/CSU a keresztény etika értékeit kívánja képviselni. A menekültválsággal egyre komolyabbak lettek az ideológiai különbségek a pártok között, a CDU centrista-liberális, a CSU konzervatív. 

Franciaország Az országban a második világháború után jött létre a Republikánus Népi Mozgalom (MRP), amelynek egyik legfőbb alakja Robert Schuman volt, ő fektette le a közös Európa alapjait. Később azonban háttérbe szorult a párt a nemzeti-konzervatív gaullisták előretörése miatt. 1976-ban fuzionáltak a kereszténydemokrata pártok, amelyek később beépültek az UDF-be. Miután a gaullisták elfoglalták a centrumot, az UDF a 2000-es évektől mindinkább jobbra fordult, mígnem teljesen jelentőségét vesztette. 

Hollandia 1980-ig három keresztény párt is létezett, közülük a Katolikus Néppárt volt a legjelentősebb. Ekkor fuzionált a három tömörülés, létrejött a CDA, amely 1994-ig, majd 2002–2010 között adta a kormányfő személyét. Azóta a párt folyamatosan veszít befolyásából, sok hagyományos szavazójuk a jobboldali liberális VVD-t támogatja. 

Olaszország 1919-ben jött létre az Olasz Néppárt, amely más, későbbi európai kereszténydemokrata pártok számára is minta volt. 1942-ben alapították meg a Kereszténydemokratákat (DC), amely 1993-ig határozta meg az ország belpolitikáját. A DC romjain kisebb tömörülések jöttek létre, amelyek ma már nem is léteznek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!