Annyi elképesztő dolog történik a közéletben, hogy immáron sorozattá bővültek korábbi cikkeink. Védett állatokra vadászna Semjén Zsolt, rokonokat alkalmaz a KDNP-frakció, a soros elnökség nem látványpékség – ízelítő a hét abszurditásaiból.

A hét talán legkiemelkedőbb abszurditása az „Összefogás az államadósság ellen” nevű alap, amelyet azért hozott létre a kormány, hogy vállalatok és magánszemélyek is hozzájárulhassanak az államadósság csökkentéséhez. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő úgy fogalmazott: „a kormány nincs egyedül az államadósság elleni harcban”. A kormány addig is más eszközökkel harcol: bár nyáron a miniszterelnök azt jelentette be, hogy a takarékoskodás jegyében leállítják az állami autók cseréjét, a kormányzati közbeszerzésekért felelős intézmény közölte, hogy 4 milliárdos keretből vásárolnak új autókat.

Harcol Semjén Zsolt is. A miniszterelnök-helyettes csupa védett állatfaj, elsősorban madarak vadászhatóvá tételéért lobbizik a Vidékfejlesztési Minisztériumnál – írta a Hírszerző. Szerinte a menyétek (csak ez nem védett állat), az erdei szalonkák, kanadai ludak, a barátrécék és a nyusztok, továbbá a kiemelten védett barna rétihéják és nyári ludak kilövése javítja és visszaállítja a magyar vadgazdálkodás és vadászat jó hírnevét. Állatvédők arra emlékeztettek: a Nemzeti Konzultáció jegyében kérték ki az emberek véleményét arról, szerepeljen-e az új alkotmányban az, hogy kötelességünk megőrizni a Kárpát-medence élővilágát. A „piacnyitás” főleg az olasz vadászokat csábítaná: ott már kiirtották az énekesmadarakat, nálunk eddig csak illegálisan próbálkoztak ezzel. Mostantól négy új főszerkesztője van az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyon­kezelő Alapnak (MTVA). Egyikük az a riporter, aki Daniel Cohn-Bendit magyarországi látogatása után az eseményeket hamis színben feltüntető tudósítást készített az EP zöldpárti frakciójának sajtótájékoztatójáról – közölte az Index. Papp Dániel, az MTI hírszerkesztőségének vezetője készítette azt a tudósítást, amely szerint Cohn-Bendit nem válaszolt a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak „szexuális tárgyú” megközelítését. A riport azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia politikus távozott a sajtótájékoztatóról. A vágatlan felvétel bizonyítja: mindkét állítás hamis volt. „Ritka elegáns, exkluzív pillanatok, ...nekünk... nyilatkozik a Magyar Köztársaság elnöke! Schmitt Pál a sport tökéletes ismerője, mindenki számára közérthetően, kiválóan beszél” – az idézet Riskó Gézától, a Duna Tv most kinevezett koordinációs igazgatójától származik.

Más posztokra viszont születni kell. Újabb nevekkel bővült a Rokonok-saga: a 37 fős KDNP-frakcióból kilencen saját rokonukat foglalkoztatják fizetett parlamenti titkárként. Harrach Péter frakcióvezetőnek a fia, Rubovszky Györgynek Latorcai János országgyűlési alelnök felesége a személyi titkára, míg Rubovszky lánya Latorcaié. Bagdy Gábor lánya, Básty Tamás fia, Lukács Tamás felesége, Salamon László lánya, Stágel Bence felesége és Szászfalvi László fia is parlamenti titkár, havi nettó 85 ezer forintért. Harrach szerint ennyi pénzért nehéz is lenne alkalmasabb embert találni, ezért a párt nem kíván változtatni az eddigi gyakorlatán. A Jobbikban is hét képviselő foglalkoztatja saját rokonát, a Fidesznél három rokon titkár van, az MSZP-ben és az LMP-ben egy sincs.

A héten derült ki, hogy a miniszterelnök szervezési stábját havi 1 millióért irányító Benkő Szilárd cége adott korábban politikai tanácsokat Győrnek: az F. Component-99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. alig egy év alatt 1,8 millió forintot kapott tanácsadásért. Benkő a Fidesz győri alelnöke, Szijjártó Péter volt kampányfőnöke, „jobbkeze és barátja”. A kft. fő tevékenysége a hangszergyártás, de emellett tetőszerkezet-építéssel is foglalkozik, a tanácsadás pedig csak „mérnöki tevékenység, tanácsadás” összefüggésben szerepel.

„Ne mossuk össze a fehér ruhát a színessel” ez a Külügyminisztérium kommunikációs javaslata a magyar diplomatáknak, ha belpolitikai vonatkozású kérdéseket tennének fel nekik külföldi diplomaták. A magyar uniós elnökség eredményeit firtató kérdésre adandó ajánlott válasz: „a soros elnökség nem látványpékség”. A Magyar Narancs arról is beszámolt, hogy nem válik meg a tárca a kommunista titkosszolgálatok egykori ügynökeitől és szt-tisztjeitől, ha azok jelenleg is az Információs Hivatal munkatársai.

A múlt héten debütált rovatunkban Deutsch Tamás, aki ellen az Európai Parlament vizsgálatot folytat költségtérítése ügyében. A fideszes EP-képviselő az Egyenlítő blog információi szerint rendszeresen felveszi a vidéki képviselőknek járó 220 eurós költségtérítést, amely az ő esetében a Hódmezővásárhely–Ferihegy távolság alapján alkalmanként jár neki, pedig valójában Budapesten él.

Januárból itt maradt abszurditás, hogy az Országházban ünnepélyes külsőségek között nyújtotta át Kövér László házelnök az Együtt-lét fotópályázat 12 díjazottjának azokat az üres borítékokat, amelyekbe összesen 10 ezer eurót kellett volna tennie a Külügyi Hivatalnak. A pénzt azóta sem kapták meg a díjazottak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!