Egy zsáknyi focilabdával és minifocikapukkal látogatott vissza Orbán Viktor miniszterelnök Dad község óvodájába, ahol korábban a választási kampány idején járt, és akkor ezzel megsértette a választási eljárásról szóló, valamint a köznevelési törvényt.
A kormányfő megköszönte az óvodának a „korrektséget”, valamint elnézést kért, hogy világhírűvé tette az intézményt. A vizitről „Köszönöm, Dad / Thank you, Dad!” címmel fotókat is közzétett saját Facebook-oldalán, a posztnak az angol fordítás érdekes csavart ad, mert az annyit tesz: „Köszönöm, Apa!”.
A Komárom-Esztergom megyei község óvodájának március végén sikerült az országos médiába bekerülni. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ugyanis elmarasztalta Orbán Viktort, amiért a kampányban két helyi rendezvényen is gyerekek körében kampányolt a szülők hozzájárulása nélkül, és az ezekről készült videókat nyilvánosságra hozta. Ezt azonban a jogszabályok szerint a választási kampányban nem tehette volna meg. Orbán Viktort az NVB 345 ezer forintra bírságolta, amit a kormányfő a választás után be is fizetett, bár nem állta meg, hogy Patyi Andrásnak, a NVB elnöké¬ nek odaszóljon emiatt.
Érdekes az a magyarázat is, amit a miniszterelnök az állami rádió péntek reggeli műsorában adott az esetre. Azt mondta, azért látogatott most az óvodába, hogy egy „szabályos és törvényes” fotót tudjon készíteni a gyerekekkel. A korábbi jogsértést pedig úgy magyarázta: a kampányban volt egy vita, „megbírságoltak, ennyit a magyar demokrácia állapotáról, kevés országban fordulhat elő ilyesmi”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!