Vallás és politika: igekufárok

Egyértelműen egy kézből irányított egyházügyről beszélhetünk Magyarországon, ahol azt támogatják, amihez Orbán Viktornak kedve van. A magyar katolikus egyház vezetői pedig általában konzervatívok, a megszokott dolgok mellett állnak ki, ha lehet így fogalmazni, kormánypártiak. Vagyis a két folyamat egymás felé tolja a benne részt vevőket – derül ki a lapunknak nyilatkozó, egyházügyekben jártas szakértők szavaiból.

Hódmezővásárhelyen február végén időközi polgármester-választást tartanak, és az eddigi fideszes fellegvár az április 8-ra kiírt parlamenti választás főpróbájának helyszíne lett. A Lázár János által támogatott korábbi alpolgármester, a fideszes Hegedűs Zoltán ellen ugyanis függetlenként az egykori Fidesz-szavazó Márki-Zay Péter áll rajthoz, akit a teljes ellenzék is pártol (lásd riportunkat a január 20-án megjelent Vasárnapi Hírek 8. oldalán). A sajtóban a napokban az verte ki a biztosítékot, hogy a helyi plébános is ringbe szállt Márki-Zay ellen, aki pedig a hódmezővásárhelyi egyházközösség világi elnöke.

„Márki-Zay politikai vitorláját egyházi hátszéllel próbálja dagasztani. A híveknek azonban mi azt ajánljuk, a volt alpolgármestert, Hegedűs Zoltánt támogassák” – szólt Németh László plébános beszéde, aki a vásárhelyi templomban vázolta iránymutatását.

Azaz elmondta, hogy kire kell és kire nem szabad szavazni. Márki-Zay a Facebookon írta ki magából elkeseredését: „Még csak 10 napja vagyok közszereplő, de a gonosznak az az áradata, amit már ennyi idő alatt is megtapasztaltam, nem hagy aludni éjjelente.”

A Szeged-Csanádi Egyházmegye megvédte a plébánost. A Kiss-Rigó László által vezetett egyházmegye úgy fogalmazott: „Németh László nagyon fontos, az egész közösséget érintő, cáfolhatatlan tényeket közölt.” A váci megyés püspök, Beer Miklós viszont arról beszélt, hogy egy papnak a napi pártpolitika fölött kell maradnia.


Polgári körök és a geológia

„Nincs szükség arra, hogy polgári körré váljon a templom, ahová jóérzésű ember nem teszi be a lábát. Ebben a fertőzött légkörben, amelyben hiányzik a tiszta beszéd, a templomoknak olyan helyeknek kellene lenniük, ahol az emberek nem egyszerűen csak a személyes erkölcsi kérdéseik, hitéletük ügyeiben, hanem a világban zajló eseményekkel kapcsolatban is várnak valamilyen tanítást” – mondja a Vasárnapi Híreknek Iványi Gábor. „A fennálló rezsim kiszolgálása viszont nem tartozik bele ebbe a körbe” – tette hozzá.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnök-lelkésze szerint elfogadhatatlan, ha kiállnak és aktívan kampányolnak valaki ellen, aki ráadásul az egyházközösség világi vezetője, pusztán azért, mert nem annak a pártnak a zászlaja alatt indul, amelyik most „mindenre rátehénkedve, a médiumokat megszállva, másokat tönkretéve politizál”.

A kérdés, hogy politizáljon-e a katolikus (vagy bármilyen más) egyház, rendszeresen felmerül, és nemcsak a kívülállók, hanem az egyházhoz tartozó papok és civil értelmiségiek részéről is – erről már Kamarás István vallásszociológus beszélt a VH-nak.

„Sokan  vélik úgy, különösen az olyan megnyilvánulások miatt, mint a hódmezővásárhelyi, hogy az egyháznak távol kell maradnia a politikától. Ferenc pápa úgy fogalmaz: a katolikus egyháznak nagyon fontos részt vennie a közjó kérdésének megtárgyalásában, vagyis a napi politikai diskurzusban. Azt is hozzáteszi ugyanakkor, hogy ezt sosem pártok, hanem értékek, a jézusi értékek mentén kell tennie. Amit a hódmezővásárhelyi és korábban számos más katolikus egyházi méltóság tett, az olyan messze van a jézusi értékektől, mint a geológia a teológiától. Ég és föld” – fogalmaz a vallásszociológus.

Szerinte nem véletlen, hogy a mostani eset annak a Kiss-Rigó Lászlónak az egyházmegyéjében történt, aki maga is számos alkalommal hitet tett a Fidesz mellett.

Vannak persze – egyre többen, bár még mindig elég kevesen –, akik egészen más véleményeket hangoztatnak. Közéjük tartozik Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, Beer Miklós váci megyés püspök, Székely András szombathelyi és Varga László kaposvári megyés püspökök is. Az egyháznak nem volna szüksége arra, hogy egy politikai pártot használjon védőernyőnek. Az egyháznak vallásszabadságra van szüksége – mondja Kamarás István.


Törésvonal egyházon belül

Ha a magyarországi katolikus papság közéleti szerepvállalását és az ezt elfogadó politikusokat vesszük, akkor a valódi törésvonal a Ferenc pápai elvek elfogadása vagy elutasítása mentén van – fejtette ki Kamarás István. „Leegyszerűsítve: aki ma a mindenféle menekült befogadása ellen prédikál, az szembemegy azzal, amit az egyház feje mond. A mai magyar politikai vezetés általában és deklaráltan szemben áll Ferenc pápával, és nemcsak a menekültügyben, hanem a szegényekkel szembeni bánásmódban sem mutat olyan szándékokat, ami megfelelne a pápa törekvéseinek. Ferenc pápa többször jelezte, olyanokat is be kell fogadni, akiknek lehetetlenné vált a helyzetük a saját hazájukban, akik nem tudnak tanulni, nem tudják megfelelőképpen megélni az emberi méltóságukat. A pápa minden alkalommal hangsúlyozza, hogy a megoldást az európai politikusoknak kell megtalálniuk, de a jézusi tanítások szellemében.

A pápa ezzel kapcsolatos újévi üzenete olyan volt, mintha egyenesen a magyar kormánynak és a magyar katolikus püspöki konferenciának címezte volna” – tette hozzá Kamarás István.

„Hallgatni, vagy úgy megszólalni menekültkérdésben, ahogy Magyarországon az egyházak zöme – egy-két kivételtől eltekintve – megszólalt, szégyen. És ugyanez igaz a Soros-kampányra vagy arra, ha egy lelkipásztor kiáll a templomba mikrofonnal és belekiabál, hogy azért szavazzanak a hívek a Fideszre, mert az egyházak soha ennyi anyagi támogatást nem kaptak” – ezt már Iványi Gábor fejtette ki. A helyes politizálás Iványi szerint most az lenne, ha az egyházak vezetői felállnának és azt mondanák, hogy nem vesznek részt a gyűlöletkampányban és nem kérnek a lopott pénzből. A híveket pedig arra kellene bátorítani, hogy használják az eszüket, és olyanokat támogassanak, akik nem akarnak megalázni, kisemmizni, kizsebelni, bántani, gyűlöletet kelteni senki ellen.


Bankó a prímás homlokán

Arra a felvetésre, hogy a jelentős költségvetési támogatások miatt egyes egyházaknál létezhet-e megfelelési kényszer, Iványi Gábor azzal válaszolt: „ez már régi dolog, a mulatóhelyen is annak húzzák, aki a bankót a prímás homlokához nyomja vagy belefűzi a vonójába”. Szerinte jól látszott ez például az evangélikusoknál. Mivel ők halkan és kritikusabban szólaltak meg menekültügyben, ezért tavaly a reformáció évében nem is kaptak volna semmiféle támogatást és úgy nézett ki, hogy még azokat a vállalásaikat sem tudják megvalósítani, amire volt kormányzati ígéret. „Később el kellett mennie Gáncs Péter püspöknek Canossa-járásra, amiről megjelent egy fotó, amint kockás ingben fogadta őt a miniszterelnök.”

„Nem megszólalni, sőt hálát rebegni akkor, amikor a kormányfő kivesz a zsebből százmilliárdokat és azt saját úri kedve szerint szétosztogatja, az egy szörnyű együttműködés a Ne lopj! törvénynek a megszegésében. Az egyházak jelenlegi állapotukban (fogyatkozó számú híveikkel) aligha lennének életképesek a bőkezű kormányzati támogatások nélkül” – mondja Iványi. A gigaberuházások, például a miniszterelnök gyülekezetének fejlesztése nem arról szólnak, hogy az egyház nő, és meg kell nagyobbítani a templomot, hanem olyan „rongyrázás” zajlik, mint a „nem mérhető futballteljesítményünkhöz semmiképpen nem társítható stadionépítési láz” – teszi hozzá Iványi Gábor.

A keresztény társadalom európai modellje lejárt. Európa nyugati felében ma már természetellenes az állam és az egyház összefonódása – hívja fel a figyelmet a vallásszociológus. Egy plurális világban nem is működhet úgy az egyház, mint ötven vagy száz évvel ezelőtt.

Nagyjából hasonló következtetésre jutott a II. vatikáni zsinat is a múlt század hatvanas éveiben. Hogy tudniillik az egyház nem csatlakozhat egyetlen politikai párthoz sem, hiszen minden politikai irányzathoz tartozhatnak keresztények.

Egy plébános a híveiért tartozik felelősséggel, közöttük pedig számos politikai nézetű ember lehet. Eközben Magyarországon nem történt meg ez a paradigmaváltás: ma is „keresztény társadalom” vagyunk, félfeudális vonásokkal. Ennek a modellnek a fenntartását a politikai hatalom azért is támogatja, mert cserébe szívesen veszi az egyházak támogatását – kéz kezet mos alapon.


Szókratésznak is megfelelt

Még az is elképzelhető, hogy az alacsonyabb rangú papok között is jócskán akad „ellenzéki”, de az ő hangjuk ma még nem hallatszik igazán. Ráadásul a papság egészében véve öreg, fáradt, lestrapált, egzisztenciálisan pedig nagyban függ az elöljáróitól. Bár paphiány van, de éppen ezért egy bátrabb plébános könnyen találhatja magát egy isten háta mögötti helyen, ahol „nagyobb szükség” van a szolgálatára.

Azoknak is igazuk van ugyanakkor, akik azt mondják, lehetnének bátrabbak is a katolikus papok. Egy népszerű lelkipásztort talán nem fognak áthelyezni a nézetei miatt, mert az kontraproduktív lenne – fogalmazott Kamarás István.

„Hajdan az állami egyházügyi hivatal szólt bele ebbe, most pedig az várja el, aki az egykori hivatal székházában van, a Lendvay utcában. Ez pedig a Fidesz. Most onnan jönnek az utasítások” – teszi hozzá Iványi Gábor. Vannak persze olyanok, mint például Beer Miklós váci megyés püspök, aki ennél szuverénebb és nem fogad el beleszólást, de neki alig fél éve van a nyugdíjazásig.

„Más a helyzet a reformátusoknál, ahol presbiteri rendszer működik és az egyházközségek választják a lelkészeiket. Ott az a veszély fenyeget, hogy ha egy nagyon elfogult jobboldali gyülekezetben a lelkész kritikát mond, akkor másnap csomagolhat is.”

Ha egy bányásznak a fejére dől a szénfal, a rendőrt lelövi a bűnöző, a pedagógus belezavarodik a gyerekekkel való küszködésbe, akkor épp egy lelkész ne vállalhatná annak a kockázatát, hogy kipenderítik az állásából? – tette fel a kérdést. Szerinte lenne jótékony hatása annak, ha a sarkukra állnának a lelkipásztorok, és a kártékony folyamatokkal szemben világos beszédet kellene képviselnie akkor is, ha ezért elküldik és mondjuk be kell állnia a közmunkások közé. „Ha Szókratésznek nem volt olyan nagy probléma, hogy árufeltöltő legyen a piacon, egy lelkipásztornak sem a világvége, hogy közmunkások között vagy más helyen találkozik az emberekkel. Mert az elhívás erről szól, hogy bárhol találja meg az elveszetteket és vezesse a célba őket” – fogalmazott Iványi Gábor.


A miniszterelnök
a templomba megy

„Az egyházakban politikai szövetségest kereső pártok olyan elkorhadt, régi világot képviselnek, amely soha többé nem fog visszatérni Magyarországra.” Ezt ugyanaz az Orbán Viktor mondta, igaz, még 1992-ben, aki mára a „kereszténység egyetlen európai védelmezője” lett.

A Fidesz a 1994-es választási vereség után lett a nyilvánosság előtt is „keresztény” párt. Előtte inkább a liberális értékeket hangsúlyozták, és az egyházakhoz fűződő viszonyukat az olyan balhék jellemezték, mint a kereszténydemokrata politikusok rendszeres zrikálása a parlamentben, vagy az Orbán Viktornak tulajdonított „térdre, csuhások!” bekiabálás, ami valószínűleg sosem hangzott el ebben a formában, de jól jelzi a Fidesz akkori hozzáállását a vallási és egyházi ügyekhez.

Az MDF hanyatlásával azonban a Fidesz is stratégiát váltott, és elindult, hogy elfoglalja helyét a konzervatív jobboldal centrumában. Ehhez kitűnő szövetségest találtak a katolikus és a református egyházban. Már a kilencvenes évek legelején szerveződött a pártban és körülötte egy – főként protestáns – egyházi kör. (Balog Zoltán is akkor került a párt közelébe.)

Orbán az 1994-es választás után rendszeresen látogatta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) rendezvényeit, amelyre barátja, Semjén Zsolt hívta meg. A KÉSZ-nek nagy befolyása volt a katolikus értelmiségre, és jelentős szerepet játszott abban, hogy Orbánt elfogadják a vallásos jobboldalon. Így 1997-ben nem volt meglepő, hogy nagyrészt a Fidesz frakciója fogadta be a KDNP „menekültjeit”, amikor totálissá vált a harc a párton belül – mutat rá a Magyar Narancs 15 évvel ezelőtti elemzése.

A Fidesz és az egyház összefogása az első Fidesz-kormány idején (1998–2002) teljesedhetett be. Olyan szimbolikus lépésekkel, mint a Szent Korona beköltöztetése a Parlamentbe és olyan gyakorlatiakkal, mint a kistelepülések papjainak fizetés-kiegészítése.

Csaknem 50 százalékkal emelték az egyházak támogatását, amivel elérték, hogy először burkoltan, majd később már nyíltan kampányoljanak a Fidesz mellett, és ezzel párhuzamosan támadják az ellenzéki pártokat – főként az MSZP-t. A második Orbán-kormány hatalomra kerülése után fokozatosan növelni kezdte a történelmi egyházak támogatását és a kezükben lévő intézmények számát (lásd keretes írásunkat).


Kampány a szószékről

„Csak az lesz Jézus királyságának méltó katonája, aki aláírja a Fidesz aláírásgyűjtését” – mondta a híveknek a győri plébános. Balázs Tamás 2015-ben üzent a szószékről a kvótanépszavazás idején. Az eset egyáltalán nem volt meglepő, különösen annak fényében nem, hogy főnökét a győri székesegyházban tüntette ki a miniszterelnök nyugállományba vonulása alkalmából.

Orbán Viktor nem mulasztotta el megköszönni Pápai Lajos megyés püspöknek, hogy az MSZP és az SZDSZ kormányzása idején „még azt sem tartotta püspöki méltósága sérelmének, hogy tüntetést vezessen az oktatási minisztérium elé”. A 2014-es választások idején már gyakorlat volt, hogy bizonyos egyházkerületek papjai a szószékről kampányoltak a Fidesz mellett. Pajor András zuglói plébános például tízpontos hirdetést tett közzé, amelyben egyebek mellett így fogalmazott: „Mindannyian menjünk el szavazni úgy, hogy megerősítjük újabb 5 évre a jelenlegi önkormányzati felállást, a fideszes képviselőket”.

Olyan is volt, hogy egy fideszes képviselő a templomot használta kampánycélokra. 2013 karácsonyán a jászdózsai templomban a miséző pap bejelentette, hogy mindenki kap karácsonyi ajándékot, majd a mise végén világító kulcstartót osztogattak Pócs János aláírásával.


Mennyi az annyi?

Az egyházak állami finanszírozása a rendszerváltás óta komolyan vett állami feladat. Az első, MDF-es többségű Országgyűlés álláspontja szerint a felekezetek kiadásait nem lehet csak a hívekre terhelni egyházi adó vagy magánfelajánlások formájában.

Egyrészt azért nem, mert a vallási szervezetek több állami feladatot is ellátnak (szociális és oktatási intézményeket tartanak fenn). Másrészről fontos érv volt, hogy a kommunizmus az egyházi tulajdonok legnagyobb részét államosította, és az azonnali, egyszeri kárpótlás lehetetlenné vált.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!