A problémás diákokat kirakják, a középosztálybelieket szüleik maguk veszik ki

Az elmúlt években növekszik a magántanulók száma az országban, míg 2015-ben még 6835 ilyen diákot tartottak nyilván, számuk a 2016/2017-es tanévre 7590-re, bő tíz százalékkal emelkedett – tájékoztatta lapunkat az Oktatási Hivatal. Ez a szám ugyan még mindig nem tekinthető jelentősnek az összes tanuló létszámához képest, de fontos tendenciákra hívja fel a figyelmet. Bár a fejekben az él, hogy elsősorban sportolók és művészek, valamiben kiemelkedő vagy átmenetileg külföldön élő nagyobb gimnazista diákok tanulnak otthon, ma már ez nincs így – a legtöbb magántanuló az általános iskolások körében volt, tavaly kicsit több mint 6000-re nőtt a számuk. Árulkodóak a magántanuló gyerekek lakhely szerinti eloszlása: Budapesten van a legtöbb magántanuló (1500), emellett Pest megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezeti a listát. Ez pedig párhuzamos tendenciát mutat az oktatási rendszer „két végén”: egyre több középosztálybeli család dönt úgy, hogy a merev és a gyerekek igényeit sokszor figyelmen kívül hagyó iskolákból úgy menekíti ki a gyerekét, hogy otthon vagy tanulói közösségben oldja meg a tanítását. Ugyanakkor az is tény, hogy sok a magántanuló a halmozottan hátrányos helyzetű, vagy sajátos nevelési igényű (SNI), beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel (BTMN) küzdő gyerekek között is – őket számos esetben az iskolák „tolják ki” (nemegyszer jogellenesen), mert nem tudnak velük mit kezdeni.


Nincs iskolakötelezettség

Sokan vannak, akik azért döntenek a magántanulóság mellett, mert azt tapasztalják, hogy a gyereküknek nehézséget okoz a rugalmatlan iskolai követelményeknek való megfelelés, és fejlődésüket sokkal jobban tudják biztosítani otthoni körülmények között.

Így volt ezzel Zsohár Zsuzsanna is, aki „oktatási menekülteknek” tartja magukat. Miután kisfia elkezdte az elő osztályt, hamar fizikai tünetei lettek a terheléstől és az azzal kapcsolatos szorongástól – fájt a hasa és a feje, miközben ezt a stresszen kívül semmi nem indokolta. Pedig már iskola előtt jól tudott számolni és a betűket is ismerte, ráadásul egy kifejezetten jó hírű iskolába került, amikor Zsuzsa másodikban kivette az iskolából, mégis funkcionális analfabéta volt. A környéken minden alternatív, gyermekközpontú iskola tele volt, ezért úgy döntött: maga oldja meg a gyerek oktatását. Ezt ma már a legjobb döntésnek tartja, mert a fiának gyakorlatilag magától indult be az érdeklődése a tananyag iránt a biztonságot nyújtó otthoni közegben, ahol abban az időszakban minden a tananyagról szólt, pedig kevesebbet ült az asztal mögött, mint az „egész napos iskolában”.

„Nincs iskolakötelezettség, csak tankötelezettség van, ezt nem szabad elfelejteni, amikor a legjobb megoldást keressük a gyerek számára. Sokan mondják, hogy nekem könnyű, mert fordító vagyok, így megtehetem, hogy itthon legyek a gyerekkel, de egy idő után csak terelgetnem kellett, a saját érdeklődése vitte előre. Én még nem találkoztam olyan otthon tanított gyerekkel, aki kevesebbet tudott volna, mint az azonos korú társai, viszont sokkal érdeklődőbbek, sokan osztályt is ugranak, olyan jól haladnak az anyaggal” – meséli Zsuzsanna, aki szerint a szocializáció hiánya miatt sem kell aggódni, mivel a gyermekek felnőtt közegben is sokat megtanulnak a közösségekről, emellett járnak sportolni, különórákra is.

Ráadásul, ha arra van igényük, járhatnak közösségbe, ha szeretnék, iskolába is. Ma már az ő gyerekei is iskolában tanulnak, csak éppen egy sokkal gyerekközpontúbb rendszerben, Ausztriában. Azt Zsuzsanna is elismeri, hogy az otthontanulás egyfajta életforma az egész családnak, és nem való mindenkinek. Szerinte a tananyag nem nehéz és nem is nagyon sok, ha megtalálják hozzá a megfelelő kulcsot.
(Egy igen speciális magántanulói vállalkozásról, a világsuliról a szeptember másodikán megjelent Vasárnapi Hírek 22. oldalán olvashatnak, "Tanterme a világ" címmel.)


Boldog gyerekek, iskola nélkül

Azok a szülők, akiknek a munkájuk miatt nincs idejük az otthoni oktatásra vagy éppen nincs elég önbizalmuk ahhoz, hogy maguk vágjanak bele a tananyag átadásába, általában az utóbbi években megszaporodott tanulóközösségeket választják megoldásnak.

Az úgynevezett tanulócsoportokat így sokszor maguk a szülői közösségek hozzák létre, hogy iskolán kívül, szakemberek segítségével oktassák gyermekeiket, támogató, inspiráló és az egyéni igényeket sokkal inkább figyelembe vevő közegben.

Ezek a kezdeményezések szinte semmiben nem hasonlítanak a hagyományos intézményekhez, leghíresebb és a közvélemény által legnagyobb figyelemmel kísért képviselőjük a Halácsy Péter startup-vállalkozó által alapított Budapest School, amely éppen most szeptembertől nyit egy új „mikrosulit” Óbudán. A Prezialapító korábban deklarált célja, hogy az oda járók 2040-re boldog, a kihívásoknak megfelelni tudó felnőttek legyenek. Elsősorban a gyerekek szociális képességeit és együttműködő készségét szeretnék fejleszteni a tanulás szeretetének átadása mellett – hiszen ma még senki nem tudja, milyen lesz a világ, akár 10 év múlva. A III. kerületi mikrosuli társalapítója Molnár Attila, aki egy magyar egészségügyi nagyvállalat vezetőségében dolgozik, és öt évig vezette az ország egyik legnagyobb civil szervezetét, a Bátor Tábor Alapítványt, maga is apuka.

„Szeptemberben két 15 fős csoport indul el, amelyből az egyikbe még óvodás korú gyerekek fognak járni, a másik pedig 6–8 év közötti magántanulók közössége. Az év eleje egy kéthetes táborozással indul, mivel új csoportokról van szó, most ismerjük meg egymást, és jelöljük ki saját kereteinket és szabályainkat. Mi nem erőltetjük rá a gyerekekre a saját rendszerünket, hanem együtt alakítjuk ki azokat az együttműködési normákat, amikbe ők is behozzák a saját szempontjaikat” – meséli Molnár Attila, aki nagyon fontosnak tartja, hogy a tanáraik is aktív szereplőként alakítsák a rendszert. Így a korábban már működő csoportok tapasztalatai beépülnek abba a közös tudásba, amely alapján a Budapest School működik. Nyáron a tanárok egy héten keresztül cserélték ki a tapasztalataikat, hogy az új tanulóközösségek már ennek a tudásnak a birtokában kezdhessék meg a működésüket.

A jó gyakorlatok beépítése nagyon fontos számukra, hosszú távon ugyanis az a cél, hogy az egész oktatási rendszerre hatással legyenek.

Bár ezeknek a tanulócsoportoknak éppen az a célja, hogy valami mást adjanak, mint az iskolarendszer, a magántanulóknak időről időre le kell vizsgázniuk a hagyományos tananyagból abban az iskolában, ahová egyébként be vannak iratkozva – ez ugyanis kötelező eleme a magántanulói státusznak. A Budapest School eddigi tapasztalatai szerint a náluk tanulóknak nem okoz problémát ezeknek a követelményeknek a teljesítése, jellemzően alternatív partneriskolákkal dolgoznak együtt, amelyek maguk is egyetértenek a céljaikkal. A legtöbb ilyen alternatív iskolában egyébként sem osztályoznak alsóban, nem céljuk „lebuktatni” a gyereket, hogy mit nem tud. Hasonlóak a tapasztalatai a 2016 szeptemberében indult magántanulói Mars-program pedagógiai vezetőjének, Rózsa Ildikónak is.

„A csoportba járó gyerekek – helyhiány miatt egy kivételével – ugyanabban az intézményben magántanulók. A magántanulói státusszal kapcsolatos feladatokról az iskola értesít minket. A szülőket igyekszünk támogatni az ügymenet során, mentesíteni a feladatok alól: az iskolával mi, tanárok tartjuk a kapcsolatot, és végezzük az ügyintézést, tájékozódunk és tájékoztatunk” – mondja.

„A napjainkban az előírt tananyag is szerepel, csak nem nevezzük tantárgynak és órának, hanem megértésre váró dolgoknak, amelyek nem adják ingyen magukat: erőfeszítés és sok belső munka szükséges a meghódításukhoz. A vizsga teljesíthető, túlélhető, ebben a rendszerben vagyunk, alkalmazkodunk” – teszi hozzá Rózsa Ildikó, kiemelve, a gyerekeknek nincsen szükségük arra, hogy valaki megmondja nekik, mi érdekli őket, mivel szeretnének foglalkozni, hogy beosszák az idejüket, vagy színes pontokkal és számokkal jelezzék vissza, okék-e.


Fél nap alatt új iskola

Hivatalosan bárki lehet magántanuló a köznevelési törvény szerint „ha az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából nem hátrányos”. A szülőnek ehhez fel kell keresnie egy iskola igazgatóját, akinek megadhatja a lehetőséget a gyereknek, hacsak úgy nem gondolja, hogy ez valamiért veszélyezteti a fejlődést. 2015. január 1-je óta a folyamatba új szereplőket is bevontak. Míg régebben csak a szülőre és az iskolára bízták a döntést, hogy magántanulóvá tegye a gyerekét, ma erről a szülő kezdeményezésére az iskolaigazgató a köznevelési törvény értelmében a gyámhatóság, gyermekjóléti szolgálat véleményének kikérése után dönt – ezt pedig aggályosnak tartja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet.

„Nagy probléma az átláthatatlanság, az ország különböző területein a hatóságok másként ítélik meg, hogy mikor engedélyezik a magántanulóvá válást, és ez visszás helyzetet teremt. A jogbiztonság szempontjából és a szülők, tanulók érdekei védelme érdekében is fontos lenne, hogy egységes legyen a rendszer” – mondja Asbóth Márton, a TASZ Magánszféraprojektjének vezetője.

Zsohár Zsuzsanna kisfiának esetében az iskola igazgatója megtagadta a magántanulói státuszt, ezért fél nap alatt kellett új intézményt keresnie. Az otthoni oktatás híveinek csoportjaiban ismertek azok az iskolák, amelyek nem szeretik a „magántanulósítást”, annak ellenére, hogy ez jogellenes. Az Oktatási Hivatal úgy tájékoztatta lapunkat: nincsenek adatai arról, hány kérelmet utasítottak vissza az igazgatók valamilyen indokkal. Emellett van az intézményeknek egy olyan csoportja (különösen az alternatívok között), amely kifejezetten szívesen támogatja a magántanulói jogviszonyt – a kötelezőn túl is segítik a szülőket és a gyerekeket a vizsgákra való felkészülésben.

A helyzet azért is bonyolult, mert különböző érdekek és jogok ütköznek a magántanulók esetében Asbóth Márton szerint.

Egyrészt a szülő joga, hogy megválassza az ő világnézetének, meggyőződésének megfelelően azt a nevelést, amiben a gyerekét részesíteni szeretné. „Ha úgy gondolja, hogy az ő gyerekének az felel meg a legjobban, ha magántanulóként otthon oktatják, akkor azt tiszteletben kell tartani. De ez konfliktusban van a tankötelezettség általános kötelezettségével, amelynek éppen az a célja, hogy a gyermekek hozzájussanak a fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges oktatáshoz. Éppen ezért fontos azoknak a szerveknek a szerepe, amelyek megállapítják, hogy a gyerek megfelelően tud-e fejlődni magántanulóként, teljesíteni tudja-e azokat a követelményeket, amelyeket minden diáknak kell” – mondja Asbóth Márton, kiemelve: kényszeríteni erre senkit nem lehet. Úgy gondolja: az iskolai vizsga a tananyagból nem feltétlenül teljesíti be ezt a szerepet, hiszen nem vizsgálja például a gyermek fejlődésének más elemeit. Ugyanakkor az is igaz, hogy az iskolába járó gyerekeket is „egytől ötig terjedő skálán” értékelik, pedig a TASZ szakembere szerint ez az elavult szemlélet az ő esetükben sem jó.


Kitett gyerekek

Sok család találkozik azzal a problémával, hogy az iskolák a magatartásproblémákkal rendelkező, sajátos nevelési igényű vagy az átlagból más miatt kilógó gyerekek szüleire nyomást gyakorolva elérik, hogy a diák magántanulói státuszba kerüljön.

„Egészen felháborító, hogy az SNI-s vagy BTM-es tanulók oktatásáról ténylegesen sok helyütt nem gondoskodik az állam, holott ez kötelessége lenne. A jogszabály előírja, hogy ezt milyen rendszerben, milyen speciális képzettségű pedagógusokkal kellene megtennie. Gyakorlatilag a szülőkön verik le, hogy a rendszer nem működik, mert nincs kellő számú szakember. Azzal, hogy nyomást helyeznek a szülőkre, hogy legyen magántanuló a gyerekük, valójában eltüntetik őket az iskolarendszerből – oldja meg a szülő otthon a négy fal között a gyerek fejlesztését.

Ez elviselhetetlen teher, mert nekik kell készenlétben lenniük a nap 24 órájában, miközben sokszor nincs meg a szükséges szaktudásuk a fejlesztéshez. Ha szereznek szakembert, akkor azt nekik kell fizetni, ami nagy anyagi teher” – mondja Asbóth Márton, aki szerint azért nehéz ezekben az esetekben jogi megoldást találni, mert nagy a nyomás a szülőkön az iskola részéről, így inkább aláírják a papírokat, amit eléjük tolnak. Mivel ilyenkor formálisan a szülő kezdeményezte a magántanulói státuszba vételt, ez ellen már lehetetlen jogorvoslatért folyamodni.

Egy a neve elhallgatását kérő anyuka azt mesélte lapunknak: 9 éves, Asperger-szindrómás (az autizmus egy enyhébb fajtája) fiát gyakorlatilag jogellenesen kényszerítette magántanulói státuszba az iskola, ahol kifejezetten hasonló problémákkal küzdő gyerekekkel foglalkoznak. A kisfiú egyébként jól tanítható, az intelligenciahányadosa átlagos.

A problémák akkor kezdődnek, ha elkezd unatkozni, és ezzel a tanárok nem tudnak mit kezdeni, még akkor sem, ha az iskolájuk kifejezetten autizmusspecifikus fejlesztést ígért. Mivel az iskolában nincs elég szakember, azt javasolták az anyukának, hogy fizessen ő havi 40 ezer forintért egy asszisztenst, aki foglalkozik a fiával. Mivel ebbe nem ment bele, az iskola kezdeményezte a szakértői bizottságnál a magántanulói státuszt szakemberhiányra hivatkozva. Ez az első osztály első féléve után történt, és bár mindig ígérték, hogy a következő félévtől megoldják a helyzetet, a most induló harmadik osztályt is otthon kezdik és továbbra is türelmet kérnek. Ami kezd elfogyni, a közgazdász végzettségű anyuka ugyanis a munkáját is elvesztette, mivel otthon kellett maradnia a gyerekkel, ráadásul a tananyag megtanítása is nagy nehézséget okoz neki.

„Sokszor értelmezni sem tudom a tankönyvet, nem emlékszem már, hogy tanultuk ezeket a dolgokat régen. Minden szülői csoporthoz csatlakoztam, együtt próbáljuk kitalálni, hogyan kellene ezt csinálni” – mondja.

Ennek ellenére a fiú simán letette év végén a vizsgákat, és ezen a pedagógusok is meglepődtek, akik először az értelmileg sérült gyerekeknek szóló tesztet akarták kitöltetni vele, annyira nem tudnak semmit a gyerek állapotáról és képességeiről.

Az anyuka szerint ők még szerencsés helyzetben vannak, mert megtehetik, hogy a kisfiú fejlesztésre, különórákra járjon, de ezt sokan nem engedhetik meg maguknak. Pedig például az ő gyerekük immáron 3 éve nem kap állami fejlesztést, hogy integrálható legyen. Bár az iskolában heti 2x2 órában foglalkoznak vele (a törvényi előírás heti 10 óra lenne), ez nem elég.

Valószínűleg nem ők az egyetlenek, akik ilyen cipőben járnak az iskolában – amikor véletlenül más szülőkkel is találkozott, kiderült, hogy mindenkinek azt mondják: az ő gyerekével van a probléma. Más iskolát nem talál, annál is inkább, mert egy Asperger-szindrómás gyerekkel nem lehet fél óránál többet utazgatni. „Szörnyű, hogy ezek a gyerekek nem számítanak a rendszernek. Pedig az én fiam fejleszthető, okos, bármit megtanul. De ha nem járhat közösségbe, nem sajátítja el az alapvető erkölcsi normákat. Ereje, esze lesz, de a viselkedési normái nem alakulnak ki, ami veszélyes” – hoz új szempontot az anyuka.

Sajnos a budapesti kisfiú esete forrásaink szerint egyáltalán nem egyedi, ráadásul a vidékiek helyzete még nehezebb a még nagyobb szakemberhiány és rosszabb intézményrendszer miatt. A szegény szülők gyermekei, akik nem engedhetik meg maguknak a magántanárt, fejlesztést, jobbára csak kallódnak otthon. Nekik még hozzájuk hasonló gyerekekkel sincs esélyük találkozni, így teljesen szegregálódnak.

„A mi praxisunkban előfordul, hogy gyerekeket olyan esetben is magántanulóvá nyilvánítanak, amikor nem kellene. Emögött az áll, hogy a pedagógusnak is könnyebb, ha nincs a gyerek az osztályban, aki maga sem ragaszkodik annyira az iskolához, ezért nem tiltakozik a szülő sem. Innentől viszont teljesen magukra van hagyva” – erősíti meg Szűcs Norbert, a Tanoda Platform képviselője, hogy a hátrányos helyzetű, problémásnak tartott diákok esetében is létezik ez a jelenség. Így bizonyos szempontból a magántanulók esetében is az a helyzet, mint az állami iskolarendszerben – az erővel erre kényszerített gyerekek még inkább leszakadnak, a jó érdekérvényesítő szülők gyerekei hasznot kovácsolnak a lehetőségből.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!