Dugók a határon, áruellátási nehézségek és bírósági ügyek várhatóak, miután a fuvarozóknak alig egy hetük volt a hétfőn induló e-útdíj rendszer tesztelésére.

Ahhoz képest, hogy milyen hosszú vajúdás után született meg az elvileg holnap induló e-útdíj rendszer, még az utolsó napokban is halasztási kérelmek érkeztek a szakmai szervezetektől. Ráadásul nem csak a magyarországi fuvarozói érdekképviseletek fordultak közösen a két illetékes miniszterhez, de a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete szintén halasztási kérelmet nyújtott be. A fuvarozók arra hivatkoztak, hogy februárban még egy hónapos tesztidőszakot írt elő a kormányhatározat, ám végül a június 20-i határidőt sem tudták tartani, mert a tényleges regisztráció csak e hét hétfőn indulhatott, emiatt egyetlen hétre rövidült a rendszer tesztelése, nem volt mód a felkészülésre. Miután negyedmillió hazai és sok tízezer külföldi járműről van szó, a szakemberek szerint a szűk regisztrációs időszak miatt dugókra lehet számítani a határon, mert előfordulhat, hogy a fedélzeti egységgel rendelkező és az előre fizető járművek nem tudják majd kikerülni azokat, akik a határon akarják jegyvásárlással rendezni az útdíjat. Emiatt a fuvarozók szerint áruellátási nehézségekre is fel kell készülni a rendszer július elsejei élesítését követően. Annál is inkább, mert az első tapasztalatok szerint a rendszer technikai problémákkal és gyermekbetegségekkel is küzd. Egyelőre a használathoz szükséges fedélzeti eszközök sem állnak rendelkezésre a megfelelő számban, késik a közreműködők auditálása, továbbá már eddig is több területen aránytalan fizetési helyzetekre derült fény, melyek jó eséllyel a bíróságon folytatódhatnak.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!