„…és még üldözési mániám sincs! Kaptam, továbbküldöm és nem is tartom lehetetlennek!” – az egyik nagy hazai gázszolgáltató, a Tigáz Zrt. sajátos ügyintézési, kintlevőség-kezelési gyakorlatáról szóló személyes e-mailt köröznek a neten. Miszerint ketten jönnek, kb. méteres távolságból szemrevételezik a gázórát, majd leveszik, kontrollmérést csinálnak.

 
Elkeseredés: Nyíregyházán szeptember végén tüntetéssel tiltakoztak a szolgáltató eljárása ellen

Miközben az egyik matat az órával, fényképezi, a másik papírokat tölt ki, jegyzőkönyvez, aláírat. S elhangzik: „a gázórát szakértői vizsgálatra küldjük, mert nem eredeti a plomba” vagy ugye, a változatosság gyönyörködtet: „sérült, karcolt az óra”. Ez pedig egyenlő a meggyanúsításoddal, hogy lopod a gázt! Vagy miként a Tigáz fura, megbízott, külsős behajtói fogalmaznak: „szabálytalan a vételezés”. Az ellenőrzést végző minden „rossz” gázóráért szép pénzt kap, a fogyasztóval kifizettetik a 32 ezer Ft-os szakértői díjat, sőt adott esetben még a félmiliótól akár 900 ezer forintig terjedő büntetést is.

Az elmúlt héten 18 Pest megyei középiskolában a gázcsapot tartozás miatt elzáró, az olasz ENI cégcsoporthoz kötődő vállalat most a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány iskolájának és óvodájának nem adott napokon át gázt, mert a kistelepülés 900 ezer(!) forinttal volt sáros. A helyzet – pillanatnyilag – megoldódott: egy másik közszolgáltató, az Elmű-Émász sietett a falu segítségére, adományalapjából rendezve az önkormányzat tartozását. Hogy hány kis- és nagy településnek van még hasonló gondja-baja, nem tudni, mert a Tigáznál az adatvédelmi törvényre hivatkozva nem adnak felvilágosítást.

A társaság szerint számukra nem a kikapcsolás a cél, ezért a tartozás átütemezésére vagy részletfizetésre tesznek általában javaslatot. Pár hete Nyíregyházán tüntetéssel tiltakoztak a megalázó eljárás, a legtöbb esetben alaptalan gyanúsítgatás ellen. Az ország észak-keleti részében – itt szolgáltat főként a Tigáz – több ezer család kapott „büntetésről levelet alkulehetőséggel”. Bizonyíték, az leginkább nincs. Fényeslitke polgármestere, Mártha Mihály Tibor a VH-nak elmondta: a település 840 ingatlanjából 600-ban van vezetékes földgáz. Több száz családot gyanúsítottak meg lopással, 140 órát bevizsgálva 35-nél volt valóban mechanikai sérülés – ezek többségénél el is ismerték, hogy „hozzányúltak a rendszerhez”. Na már most, ez a 35 a levett órák negyede. Ez sok. A polgármester ezek után csak azt tartja pofátlanságnak, hogy ahol nem történt lopás, azoknak is ki kell fizetni a szakértői vizsgálat költségét. Mert rendben, aki lop, azt kőkeményén büntessék meg. De aki nem?! Rengetegen fordultak a Tigáz eljárása miatt a fogyasztóvédelemhez a polgármester szerint, aki elkeseredettségében már-már úgy véli: „a hazai fogyasztóvédelem nem a vétlen kisembert védi, hanem lefekszik a mega­szol­gáltatóknak, s a cég a 12 milliárd forint körüli kintlévőségéből – tavaly a gázlopás 70 millió köbméterre rúgott a Tigáz szerint – kára megtérülése érdekében minden módszert megenged. Ha nem is magának, de megbízottjainak, mert olyan a jogi háttér.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkeresésünkre közölte, hogy az elmúlt időszakban mind hozzájuk, mind pedig a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez érkeztek beadványok, amelyekben a fogyasztók egy része hatósági eljárás lefolytatását kérte, másik része pedig tájékozódni kívánt a vonatkozó jogszabá­lyokról. A szabálytalan vételezéssel kapcsolatos ügyeket a Magyar Energia Hivatal tudja csak kivizsgálni, így az ilyen jellegű kérelmeket a fogyasztóvédelem minden esetben átteszi a hivatalhoz, mint intézkedésre jogosult szervhez.

Az interneten létezik egy Jogi Fórum: egy magát Kismukknak nevező fogyasztó úgy látja, a gond eleve az, hogy hatósági szerepkört próbálnak magukra ölteni a megbízottak, s azt mondják, ha nem engedik be őket, rendőrt hívnak. Az egész kezd kicsit városi legendává fajulni: hogy a rettenetes tigázosok járják a környéket, s ártatlan polgárokra rónak ki kötbéreket. Pedig nem mind ártatlan – igaz, nem is mind gáztolvaj…

Amúgy azóta, hogy a Gas.hu – azaz a tavalyelőtt tizedével olcsóbb gázt ígérő Emfesz cég „elhalálozása” bekövetkezett, sokan a fővárosban is átkerültek a „szenvedélyünk az energia!” szlogenű Tigázhoz. Ha nem időben mondták fel a rájuk oktrojált szerződést, még várhattak három hónapot, hogy „visszamenekülhessenek” az egykori Főgázhoz, amelyet a kérészéletű Emfesz kedvezménye miatt hagytak el. Nem egy olyan extigázos fogyasztó létezik, aki máig nem kapott végelszámolást, ugyanakkor – nesze neked költség és környezetvédelem – máig 17(!) vaskos, „érvénytelen” feliratú számlalevelet tudhat magáénak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!