– Petőfi nem engedett, mi sem fogunk – mondja a jobbikos kolléga Marikának, ő pedig bólogat és elindul a Fidesz standja felé az út másik oldalára, amelyen túl lassan befejezéséhez érkeznek a rácsokkal elkerített felújítási munkálatok. Érkezésemet követően ehhez a rácshoz kötöttem ki kerékpáromat, és nem sokkal utánam éppen ezen a területen kezdik meg foglalkozásukat a fideszes aktivisták. Összeillesztik kis standjuk darabjait, amin a Magyarország nem hagyja magát felirat olvasható. Megkérdezem, zavarja- e őket a kerékpárom, de természetesen nem zavarja őket a kerékpárom. Szép tavaszi reggel van, a hangulat békés, az egymástól pár lépésnyire dolgozó aktivisták nem vesznek tudomást a másik jelenlétéről.

– Aláírja? – kérdezi tőlem a hölgy, de szerencsémre félbeszakít minket egy férfi.

– Ne haragudj, hogy megszólítalak titeket, és hogy tegezlek, én negyvennégy éves vagyok és fogyatékos, azt szeretném kérdezni – mondja halkan –, tudod-e, mi az a szociális érzékenység?

– Hallottam már róla – felelem.

– Akkor miért csináljátok ezt?

Jelzem az úrnak, hogy bár ez egyáltalán nem jelent garanciát arra nézvést, hogy szociálisan érzékeny ember vagyok, de nem a fideszes aktivistákkal jöttem.

– Ja! Akkor tőle kérdezzem?

– Tégy egy próbát.

A férfi most a kedves aktivistákhoz fordul, és újra felteszi a kérdést.

– Tudja-e, asszonyom, mi az a szociális érzékenység?

– Menjen a polgármesteri hivatalba, uram, ott érdeklődjön, ha problémája van – feleli a hölgy, mert éppen elfoglalt, egy bácsi érkezik hozzá, aki aláírja a kérdőívet és sok sikert kíván. Azon gondolkodom, hogy enné most a féltékenység a német lakosságot, hiszen éppen tegnap láttam egy hirdetést a televízióban, ahol Magyarország Kormánya azt kérdezi: melyik az az ország az unióban, ahol 2013. január 1-jétől rezsicsökkentés lépett életbe, tán Németország? Nem, ez kérem, Magyarország. Hetek óta azon töri a fejét az ellenzék, mit kezdjen ezzel a fránya rezsicsökkentéssel, hogy van az, hogy Robin Hood nem az erdőben lakik, hanem odabent zabálja a skót lazacot a nottinghami városbíró kastélyában, mi lehet az ellenszere ennek a parasztvakításnak, de nem jutnak semmire.

– Ami az én rezsicsökkentésemet illeti – mondom a hölgynek –, tegnap nyitottam fel az Elmű-számlámat, amiből kitörő örömmel értesültem arról, hogy 2013. január elseje óta 434 forintot takarítottam meg.

– Na, látja! – feleli. – Akkor aláírja?

– Még gondolkodom.

Járok egyet. Pár lépésre tőlem egy asszony áll kosárral a kezében a rácson túl a díszburkolat darabok beillesztésével bajlódó férfiak előtt.

– Az a baj, tudják, hogy az emberek buták, mint a döngölt föld – mondja az asszony, a férfiak pedig bólogatnak. – Állítom maguknak, hogy ha megkérdeznék őket, legyen-e adó egyáltalán, a kilencvenöt százalékuk azt mondaná, ne legyen.

– Hát, asszonyom, szerintem meg az a baj, hogy ezeket a politikusokat az emberek választották meg. Most nyer az MSZP, vagy nyer a Fidesz, és nem Fidesz: nem változik semmi. Ha én lennék fent, én kivágnák mindenkit a picsába – mondja, majd nagyot csap a kalapáccsal a díszburkolatdarabra, beledöngöli a földbe. Az asszony megrémül és elindul hazafelé, viszi a póréhagymát és a csirkecombot, bekapcsolja a Klubrádiót és megfőzi az ebédet.

A Jobbik egy bonyolult üzenettel készült ezen a napsütéses tavaszi reggelen, aminek lényege, hogy az unióból érkező összegek nem is olyan nagy összegek és egyébként sem a kisember, hanem Orbán Viktor gyarapodását szolgálják. Az üzenet hosszú, a nyugdíjasok el sem olvassák, de nem is ez a lényeg. A falumban, odalent Borsodban, a Jobbik mindennap bedobál valamit, mindennap emlékezteti a lakosságot arra, hogy a helyzetük tragikus, és az elmúlt húsz évben is tragikus volt, és addig nem lesz itt változás, amíg ez a két tábor váltogatja egymást, és ezek az üzenetek még a rezsicsökkentés üzeneténél is könnyebben feldolgozható üzenetek. És az én falum már egy jobbikos darázsfészek, és egyre több az ilyen kis darázsfészek, szóval, ha én ellenzéki politikus lennék, akkor nagyon gyorsan megindulnék megismerni a hazámat, mielőtt kapa áll a hátamba.

A díszburkolattal bajlódó munkás is rendszeres olvasója lehet ezeknek a lapoknak, akárcsak Marika, aki miután elvette a Jobbik tavaszi csomagját, átsétál a Fidesz standjához és aláírja a rezsicsökkentésről szóló kérdőívet, majd sok szerencsét kíván a fideszes aktivistáknak, mert Marikát egy cseppet sem érdekli Károlyi Mihály, magasról tojik Wass Albertre és a nemzetpolitikára, Marika csak túrós batyut szeretne készíteni az unokájának, a kis Csabikának. És nem Marika az egyetlen, aki miután elvette ezt a csomagot, átsétál a Fidesz standjához. Van átjárás, az utat megtisztították, az üzenetek világosak. Az MSZP-nek pedig nem maradt más, minthogy mindezt szépen végignézi – nézi, ahogy Marika fel-alá mászkál a Jobbik és a Fidesz standjai között, ahogyan a fideszes és jobbikos üzenetek mászkálnak fel-alá a Fidesz és a Jobbik frakciói között.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!