A Parlament előtt, egy kifeszített molinó alatt ott áll Sándor Mária. Délután van, szürkeség és hideg. A térnek ezen a sarkán alig járnak, legfeljebb egy képviselő vagy egy pénzügyminiszter bandukol a Ház bejárata felé. Vagy egy kolléga a régi kórházból. A Péterfyből, ahonnét kirúgták, aztán felmondott. Aztán megint kirúgták. Sándor Mária teljesen egyedül van, kezében egy műanyag pohár, benne langyos kávé.
A molinó sem az egészségügy egyre aggasztóbb helyzetére hívja fel a figyelmet, hanem az éhező gyerekekre. Kérdezhetnénk, mi köze a „fekete ruhás nővérnek” a gyerekéhezéshez? Mondjuk, hogy semmi. Illetve pont annyi, mint bármelyikünknek. Nagyon is sok. Csak hát nekünk nincs időnk őrizni a molinót, önként, napi másfél órát. Tudniillik nekünk van munkánk (jól is néznénk ki, ha bejelentenénk: sajnos most nem tudunk jönni, mert molinót őrzünk). Sándor Máriának meg egy ideje már nincs munkája. Ami azért is különösen érdekes, mert – úgy hallani – nővérhiány van. Pontos adatok nincsenek, de biztosan több mint húszezer nővér hiányzik a rendszerből, és Sándor Mária jó nővér. Ezt a felettesei is mindig elismerték. Csak hát egy kicsit hangos. Tüntetéseket szervez, interjúkat ad, olyan… izé. Na, hogy is mondják ezt? Jelkép. Egy jelképet pedig elég rizikós foglalkoztatni. Voltak, akik mégis megkeresték. Nekik megígérte, hogy csendben marad, az osztályon nem agitál, csak hagyják őt dolgozni. A helyzet azonban igen bonyolult. Merthogy a kórházak állami pénzből gazdálkodnak, az állam pedig nem szereti, ha valaki tüntet ellene, még ha ezt csak az utcán teszi is. Szóval az állami kórházak kiesnek. És a magánkórházak is. „Egy magánklinikát is bármikor ellenőrizhet az ÁNTSZ, ezt meg kell értenem, mondta egy intézményvezető főorvos, de kérte, hogy a nevét ne említsem” – mondja, és nem említi a főorvos nevét. És annak a családnak a nevét sem, amelyiknél évek óta takarít, így egészítve ki a kórházi fizetését. „Nagyon rendesek velem, nem akarok nekik rosszat.” Apropó, fizetés: Sándor Mária szakképzett nővérként alig több mint 120 ezer forintot keresett, túlórákkal. Mivel azonban nem hajlandó belépni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarába, amúgy is csak segédápolóként helyezkedhetne el. Nettó 60 ezerért. De így sem kell senkinek. Orvosok, főnővérek, kórházvezetők lapogatják a hátát, persze csak titokban. „Egyébként tényleg nagyon rendesek. Mindig biztatnak, most is várok egy telefont, valaki állást ígért a jövő hétre. Nagyon bízom benne, hogy sikerül.”
Érkezik egy kolléga a Péterfyből. Aztán egy szál sötétkék zakóban, nyakát behúzva (biztos a hidegtől) Varga nemzetgazdasági miniszter. „Ha előbb észreveszem, odamegyek, és megkérdezem, hogy egy ilyen pazarló költségvetésbe hogy nem fér bele a gyermekéhezés felszámolása?” „Te tényleg oda mernél menni?” – kérdezi az idős kolléga óvatos tisztelettel a hangjában. „Miért ne mernék? Múltkor az ATV-ben a Szijjártónak is adtam egy belépési nyilatkozatot. Azt mondta, majd felhív.”
Sándor Mária ismét egymaga áll a molinó alatt. Már csak tíz perc, és jön valaki, hogy leváltsa. „Lehet, hogy késni fog – mondja Sándor Mária –, neki ugyanis még van munkája.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
