„Egy gyerek fejében nemcsak az van, amit a tankönyvben olvas, de az is, amit otthon hall. A közelmúlt sok családi beszélgetésben megjelenik, amit a fiatalok kritika nélkül a saját álláspontjukká is tesznek” – magyarázta Diószegi Endre történelemtanár, aki szerint egy pedagógus feladata az, hogy elfogulatlanul, politikai felhangoktól mentesen adja át a tudást.
„Arra kell rávenni a gyereket, hogy a folyamat megismerése után próbáljon meg objektív következtetéseket levonni. Ez ebben a politikai közegben, ami egyébként folyamatosan változik, gyakorlatilag megvalósíthatatlan” – mondta.
„Az, amit az egyetemen tanultam Horthyról vagy Kádárról, elegendő, hogy ne akarjam »hősnek« vagy »főgonosznak« beállítani őket, hanem a körülmények által determinált történelmi szereplőknek” – tette hozzá a történelem szakot hamarosan befejező 25 éves Veronika. Arra a kérdésre, hogyan lehet tanítani egy, az ország jelentős része által megélt korszak ellentmondásos szereplőit, ismét a tanár válaszolt. „Egy tanárnak nem az a feladata, hogy értékítéletet mondjon.
Ennek persze a gyakorlatban nehéz megfelelni, hiszen véleményünk nekünk is van.” Tapasztalatai szerint a tanárok – jobb esetben – inkább kerülik ezt a témát. „Ha nemcsak Horthy Miklós ténykedése és ellentmondásos személyisége kerül a középpontba, hanem ennek a negyed századnak a folytonosan változó politikai, gazdasági és társadalmi elemzésére koncentrálunk, akkor közelebb járunk a korszak megértéséhez. Kádár esetében ’56-ról éppúgy beszélni kell, mint a hatvanas évek gazdasági megújulásáról és a hetvenes évek „legvidámabb barakk” életérzéséről” – foglalta össze a tankönyvek és a tanárok lehetőségeit.
És hogyan látják Horthyt a diákok? „Elsősorban katona volt, és ebből a szerepből került át egy politikai porondra, amire feltehetőleg nem volt teljesen felkészülve” – foglalta össze Veronika a benne kialakult képet. Kádár pedig a következő besorolást kapta a 26 éves, szintén történelmet tanuló Nórától: „alapvetően egy gyáva politikus volt, aki ide-oda ugrált a lehetőségek között”. Szerinte ugyanakkor „Kádár tényleg a nép gyermeke volt. Ami sok mai politikusnál erőltetett görcsösség, az nála természetes volt.”
A tanulságot végül Veronika foglalta össze: „Sem Horthyról, sem Kádárról nem mondhatom, hogy pozitív vagy éppen negatív történelmi alak. Mind a ketten hajlottak arra, hogy a saját értékítéletüket mások elé helyezzék. És egyikőjük sem fogta fel, hogy túl sokáig maradtak hatalmon.”
A történelem érettségit épp a múlt héten letudó 19 éves Ádám viszont óvatosabban fogalmazott. Míg véleménye szerint egy történelmi alakról általában egyszerűen el lehet dönteni, hogy milyen hatással volt az ország életére, Horthynál azért vannak gondjai. „Az igazság az, hogy nem igazán tudom, hogy pozitív vagy negatív alakja volt-e történelmünknek. Kevés információt kaptunk róla, inkább az eseményekre koncentráltunk. Emiatt vagyok elbizonytalanodva Horthy megítélésekor.” Kádár iránt is vegyes érzelmeket táplál, mesélte. Bár alapvetően sokáig – főleg a családi történetek alapján – pozitív kép élt benne a politikusról, később szembesült vitatható tetteivel is, így árnyaltabb képet kapott.
A fiatalok úgy látják, manapság köreikben is nő a két világháború közötti Magyarország kulturális-politikai örökségének népszerűsége. Az egyetemisták közt általában az a jellemző, hogy míg az „átkosról” egyre negatívabb, addig a Horthy-korszakról egyre pozitívabb kép formálódik, amit a jelenlegi politikai diskurzus is erősít. „A baráti körön belül persze ez is beszédtéma, de vita nem nagyon van, csak a magunk igazának szajkózása. Ez egy elég szomorú, és az egész mai magyar társadalom életére kiható tendencia” – legalábbis Veronika így látja. „Minden politikai erő szeret példaképeket felmutatni, ezért a háborúk véres időszakait követő korszakokra szeretnek emlékezni. De ez egy hamis nosztalgia, egy sosemvolt békebeli világ képe” – tette hozzá.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
