A hazai gyermekorvosok az elsők között voltak, akik két éve a menekültek segítségére siettek

– Nemrég ért véget Budapesten a Nemzetközi Szociálpediátriai Társaság éves konferenciája, amelynek központi témája a menekült gyerekek egészségügyi ellátása volt. A helyszín kissé ironikusnak hat, érezték ezt a külföldi résztvevők is?

– Igen, pontosan tudják a külföldi kollégák, hogy milyen ellentmondásos nálunk a menekültügy kezelése. Az egyik holland résztvevő még azt is megkérdezte, hogy nekünk, magyar szervezőknek lehet-e emiatt kellemetlenségünk. Azt válaszoltam, hogy mivel a közeljövőben nyugdíjba megyek, nem vagyok kiszolgáltatott helyzetben.

– Mely ország résztvevői voltak a legérdekesebbek: a legfőbb célország, Németország, a kreatív Hollandia vagy a legdurvább torlódási helyek, mint például Görögország?

– Ez utóbbi tartogatott számunkra a legtöbb meglepetést. A görögök egy külön szekcióban mutatták be a helyzetet. Náluk szinte egérfogóban vannak a menekültek: Európa nyugati felébe készülnek, várják, hogy továbbmehessenek, de erre nagyon kicsi az esélyük. 60 ezer ember várakozik most Görögországban, akiket igyekeznek tisztességgel ellátni. Konténervárosokban, de elviselhető körülmények között vannak elszállásolva. A gyerekekkel pedagógusok foglalkoznak. Görögország körülbelül akkora, mint hazánk, 11 millióan vannak, ők sincsenek jó gazdasági helyzetben, mégis ellátják a lélekvesztőkön partraszálló menekülteket. Az állami alkalmazásban álló szakemberek együtt tevékenykednek a civil szervezetekkel és az önkéntesekkel.

– Miről tudtak önök beszámolni a menekült gyerekek hazai ellátásának tekintetében?

– A tranzitzónákban az akut ellátás döcögve, de működik, az oltásokat beadják a gyerekeknek – már csak a hazai populáció védelmében is. A körülmények azonban megbetegítőek. A már befogadott gyermekek akut ellátása többé-kevésbé megoldott. A legnagyobb gond a pszichiátriai/ pszichológiai gondozás hiánya olyan gyerekeknél, akik borzasztó traumákon mentek keresztül. Vannak köztük, akiknek a szemük láttára ölték meg a szüleit, csaknem belevesztek a tengerbe, itt pedig további sérelmek érik őket. A nyelvi, kommunikációs akadályok különösen megnehezítik a lelki gondozást. Ez valamennyi országban nagy probléma.

– Nemsokára az Aszódi Javítóintézet területére költöztetik a kísérő nélküli kiskorúakat a Fóti Gyermekvárosból…

– Tragikus lépés ez. Nem csak embertelen, de felelőtlen is. Hiszen a terrorizmus megelőzésében az egyik kulcsfontosságú elem, hogy feloldjuk, és ne mélyítsük a menekültek traumáit, különösen a gyerekekét. Hogy ne ellenségként tekintsenek a közegre, amelybe kerültek. A poszttraumás állapotok hosszú távon nagyon meghatározóak. Ezért fordulnak elő a menekülttáborokban dühkitörések, verekedések. A hollandok számoltak be egy nagyon sikeres munkamódszerről, a TOGETHER mozgalomról. A módszerük lényege, hogy számos segítő szakma – a mentálhigiénés szakember, kulturális antropológus, tolmács, pedagógus, gyógyszerész stb. – képviselői közösen vesznek részt a munkában. Kiemelendő, hogy a menekült szakembereket is bevonják az ellátásba, így könnyebben áthidalhatók a kommunikációs nehézségek, könnyebben lehet feldolgozni a traumákat. A holland kolléga ötlete volt egyébként, hogy a konferencia után adjunk ki egy közös deklarációt, amelyben szakmai ajánlásokat teszünk a nemzetközi és nemzeti gyermekgyógyász szervezetek felé a menekült gyerekek ellátására vonatkozóan. Ironikus, hogy ez épp Budapesten fogalmazódott meg.

– Azért mégsem véletlen, hogy a magyar gyermekorvosok lettek a konferencia házigazdái – két éve a menekültválság idején sokan siettek önkéntesként a menekültek megsegítésére.

– A gyermekorvosok az elsők között mentek segíteni, civil adományokból, szabadidejükben látták el menekült gyerekek ezreit a pályaudvarokon. Pár napon belül 50 ember jelentkezett a Házi Gyermekorvosok Egyesületének felhívására. Nem találkoztunk súlyos esetekkel, csak banális problémákkal, amelyek nagy része az utazásból adódott. Nem „hurcoltak be” betegségeket, ahogy azzal sok esetben riogatnak. A külföldi kollégák arról számolnak be, hogy a megnövekedett utazási idő, a záródó határok, az egyre rosszabb körülmények miatt a menekültek, köztük a gyerekek is ma már rosszabb állapotban vannak, mit akkoriban. A menekültek 30-40 százaléka gyerek, ezeknek a harmada kísérő nélküli. Jellemzően fiú kiskamaszok.

– Akikről Magyarországon megalázó orvosi vizsgálatokkal próbálják bebizonyítani, hogy nem is gyerekek…

– Ez nem csak nálunk van így, a konferencián ez a probléma külön is hangsúlyt kapott. A csontkor mérése röntgenvizsgálattal történik. Etikailag megengedhetetlen sugárzásnak kitenni egy gyereket, csak azért, hogy a korát meghatározzák. Amúgy sem csak a testi, hanem a pszichés érettséget is figyelembe kellene venni, ehhez viszont tolmácsokra és pszichológusokra lenne szükség – és persze megfelelő hozzáállásra. Hogy ne az legyen a lényeg, hogy minél kevesebb gyerekről kelljen gondoskodnunk, hanem hogy a gyerekek kapjanak megfelelő védelmet.

– Hol tart Magyarország a szociálpediátriai szemléletmódban?

– Ezen a téren nagyon fontos hagyományokkal rendelkezünk. A nagy elődök, Schöpf-Mérei Ágost, Bókay János alapították meg a hazai gyermekgyógyászatot, kórházat hoztak létre a szegény gyerekek számára. A közelmúltból említeném Velkey Lászlót, aki a miskolci gyermek-egészségügyi központ vezetője volt sok éven át és szociálpediátriai szemléletű iskolát teremtett. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet programjai között igen sok foglalkozott szociálpediátriai kérdésekkel, például gyermekjogok az egészségügyben, bántalmazás/elhanyagolás, gyermekszegénység okozta egészségügyi problémák stb. Mára sajnos az intézet önállósága megszűnt, ezek a témák háttérbe szorultak. A Nemzetközi Szociálpediátriai Társaságban hárman vagyunk magyarok, és én vagyok a legfiatalabb köztük…

– Mégis nyugdíjba készül – hogy engedheti meg magának?

– Szerencsére van, aki átveszi tőlem a stafétabotot. Sajnos a gyermekorvosok átlagéletkora 60 pluszos, van olyan kollégám, aki 70 fölött sem tud nyugdíjba vonulni, nincs kinek átadnia a praxisát.

– Mint a szociálpediátria egyik hazai képviselőjét, milyen terület foglalkoztatja leginkább?

– Szomorú személyes tapasztalatok nyomán nagyon foglalkoztat a gyermekbántalmazás kérdése, a felismerési és jelzési kötelezettség tudatosítása – a borzalmas történetek napvilágra kerülésekor rendre előkerül a szakemberek, köztük gyermekorvosok felelősségének a kérdése. Bántalmazás bárhol előfordul, nekünk, gyermek- és iskolaorvosoknak van a legnagyobb lehetőségünk észrevenni, felismerni a fakanál nyomát például. Ami még sok fejtörést okoz nekem, az az iskolakötelezettségi korhatár leszállítása. Az intézkedés pont azokat löki ki az iskolából, akik a hátterük miatt elkallódnak. Van olyan gondozottam, aki 16 évesen kikerült az iskolából, és fogalma sincs, hogy merre induljon el az életben.

– Aggódik az utánpótlás miatt?

– A sajátom miatt nem, de a terület egyre jobban elárvul, egyre több település marad háziorvos, gyermekorvos nélkül – pont olyanok, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk. A gyermekgyógyászok közül is sokan mennek külföldre, és az itthon maradók számára is egyre kevesebb kolléga számára vonzó az, amibe én annak idején beleszerettem: itt nem karriert csinál az ember, ez egy szolgálat.



SZOCIÁLPEDIÁTRIA:
a gyermek egészségét holisztikus szemlélettel a család, a környezet, a közösség, valamint a társadalmi helyzet értékelésével közelíti meg.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!