Rendszer, amelyben nincsenek igazán jó megoldások.
- A legnagyobb vesztes mindig épp az, akinek a legtöbb segítségre lenne szüksége.
- Gyermekvédelem, Magyarország, 2015.
Játszótéren találtak rá egy 2,5 éves, alig beszélő kisfiúra Miskolcon – édesanyja nem jelentkezett érte, nevelőszülőkhöz került. Két tinédzser (13 és 14 éves) tűnt el a győri gyermekotthonból október közepén – még keresik őket. Névtelen bejelentő a gyermekek fizikai bántalmazásáról írt a szigetvári speciális gyermekotthonban – ombudsmani vizsgálat indult. Mindez csak egyetlen hét, a múlt hét eseménye, és mindegyik történet egy irányba mutat – Magyarországon a gyermekek rendkívül kiszolgáltatottak.
A lehetőségek útvesztője
„A gyermek mindenek felett álló érdeke” – több mint 25 éve, 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ közgyűlése a Gyermekjogi Egyezményt. Ennek egyik legfontosabb pontja, hogy (bármely) állam köteles gondoskodni a gyerekek jólétéhez szükséges védelemről és gondozásról. Csakhogy ami papíron, paragrafusok közé ékelve egyértelműnek és könnyen megvalósíthatónak tűnik, a valóságban sokkal bonyolultabb (és fájdalmasabb). Mi egy gyermek mindenek felett álló érdeke? Hol húzódik az a határ, ahol a szülő már nem képes megteremteni az ő jólétét, és az államnak kell közbeavatkoznia?
Biztos, hogy minden esetben a jó megoldás, ha az állam a maga eszközeivel avatkozik be?
A gyermekjóléti szolgálat feladata, hogy bármely hatóságtól (legyen az iskola vagy rendőrség) érkező jelzés alapján megkeresse a családokat, és felmérje: az adott körülmények közt veszélyben van-e egy gyermek jóléte vagy sem. Ha problémát észlel, akkor arra kell törekednie, hogy azt a családon belül oldják meg. Csakhogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Alkoholproblémák, munkanélküliség, kikapcsolt áram – olyan élethelyzetek, ahol egy családvédő nem kifejezetten tud segíteni. Márpedig mindez veszélyes a gyermek fejlődésére nézve, éppannyira, mint a fizikai bántalmazás vagy elhanyagolás.
Papíron ez is egyszerűnek tűnik: a magyar Gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy „a gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. De ha anyagi okokból nincs mit ennie a gyermeknek; ha anyagi okok miatt nem tud cipőt húzni, hogy elmehessen iskolába; ha anyagi okok miatt nincs fűtés az otthonában, mit tehet egy szakember? Kötelezheti a szülőt, hogy változtasson a helyzeten. Munkát azonban nem tud találni neki, elvonóra küldheti, de garantálni nem tudja, hogy nem fog többé inni, fát nem szerezhet a fűtéshez… Vagyis hiába a törvény szava: ma a veszélyeztetett gyermekek túlnyomó többsége anyagi okokra visszavezethető nehézségek miatt kerül állami gondozásba.
Ha pedig a helyzet tarthatatlan, jön a családból való kiemelés. Ennek is több variációja van, és mindegyiknek megvan a maga hátránya. Mi történik egy gyerekkel, ha segíteni akarnak rajta?
Be az otthonba
Magyarországon ma mintegy 200 ezer veszélyeztetett gyermek él. Közülük több mint 22 ezerről az állam gondoskodik. Ám míg korábban a gyakorlat a nagy intézmények irányába mutatott, mostanra egyre kevesebben élnek gyermekotthonokban. Tavaly így is több mint 8000 gyereknek volt otthona egy-egy ilyen létesítmény. A tömegintézményeket kezdik felváltani a 8–12 fős, „családiasabb” lakásotthonok, ám a konfliktusokat sok esetben így sem könnyű kezelni. A traumák ugyanis inkább kiéleződnek ezekben az otthonokban. Nem véletlen, hogy rengeteg fiatal – pláne tinédzser, aki életkori sajátosságai miatt is nehezebben illeszkedik be egy merev, állami rendszerbe – megszökik, akár többször is.
Egy-egy gyerek átlagosan öt évet tölt gyermekotthonban – mindeközben sokuk számára kihívást jelent a nyolc általános elvégzése is, kevesen jutnak el az érettségiig, felsőfokú végzettséget szinte alig szereznek. De nem csak jövőbeni kilátásaik zűrösek. Óriási megterhelést jelent az is, hogy miközben várják, visszakerülhetnek-e a szüleikhez (elméletileg minden esetben ez a cél), ahogy telik az idő, erre egyre kevesebb az esély: a szülők belefáradnak abba, hogy próbáljanak változtatni sorsukon, vagy nem is tudnak változtatni azon, a gyermek pedig fokozatosan felhagy a reménykedéssel. Várhat még örökbe fogadó szülőkre, ám ez az opció szűkös: évről évre több az örökbe fogadható gyermek, mint amennyi az örökbe fogadó szülő. És beszédes a szám: minden harmadik örökbefogadásra váró gyermek valamilyen fogyatékossággal él. Vagyis: évente kevesebb mint ezer gyermek lel új otthonra. Sokan 18 (utógondozással 25) éves korukig benn ragadnak az állami gondozásban, ahonnan „csak” felnőttként tudnak távozni. A traumát azonban életük végéig cipelik.
Új szülők a láthatáron
A másik lehetőség, ami ma egy veszélyeztetett gyermek számára megoldás lehet, a nevelőszülő. Tavaly több mint 14 ezren éltek nevelőszülőknél. Csakhogy ez sem megy olyan egyszerűen, mint amilyennek elképzeljük. A tinédzser korú gyermekek számára óriási nehézséget okoz beilleszkedni egy új családi környezetbe, korábbi, rossz tapasztalataik alapján eleve bizalmatlanok. A problémás gyermekek így könnyen belekerülhetnek abba az ördögi körbe, hogy egyik nevelőtől a másikig küldik őket, rosszabb esetben visszakerülnek egy gyermekotthonba – miközben bennük is munkál a remény, hogy egyszer újra saját szüleikkel élhetnek majd. Az kétségtelen, hogy a nevelőszülős megoldás még mindig üdvösebb a gyermekotthonoknál – elég csak arra gondolni, hogy a nevelőszülőknél élő fiatalok nagyobb arányban szereznek magasabb végzettséget és választanak maguknak szakmát. Foglalkoznak a jövőjükkel. A káros szokások is kevésbé terhelik őket: kevesebben dohányoznak, ritkábban nyúlnak alkoholhoz, droghoz, és öngyilkosságot is kevesebben próbálnak meg elkövetni.
A nevelőszülőség mindeközben kezd életformává válni: egyre több az olyan nevelőszülő, aki nem 1-2, hanem akár 5 vagy még több gyermeket is „bevállal”. Az egy és két gyermeket nevelők köre közel harmadával csökkent az elmúlt 20 évben, a 3-4 gyermeket nevelők száma viszont megháromszorozódott. Az öt vagy több gyermekről gondoskodók száma is megkétszereződött. Cserébe viszont arányaiban kevesebb speciális vagy különleges szükségletű (tartósan beteg vagy fogyatékkal élő) gyermek talál otthonra nevelőszülőknél, pedig nekik még nagyobb szükségük lenne ilyen fajta gondoskodásra.
Ami tabu
Elhallgatott téma, de szakmán belül egyáltalán nem titok: az állami gondozásba kerülő gyermek közt meglehetősen magas a roma származásúak aránya. Egy 2006-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az akkori Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium által rendelt tanulmányból kiderül: az állami gondozottak nagyjából harmada vallja magát romának. Egy évvel később, az Európai Roma Jogok Központjának vizsgálatából még drámaibb kép bontakozott ki: a megkérdezettek több mint 40 százaléka válaszolta azt, hogy roma származású. A kérdést azóta sem vizsgálták alaposabban. Az okok ugyanis összetettek, és gyakran kimondatlanok (s így kezeletlenek) is. Mivel a gyermekek veszélyeztetettségének egyik legfőbb oka anyagi, s a mélyszegénységben élők között is erősen felülreprezentáltak a romák: rossz lakáskörülmények, gyakori kilakoltatás, munkanélküliség, iskolakerülés. És még egy: a szülői bűncselekmény elkövetésének gyakorisága is nagyobb, mint a nem roma származású gyermekeknél. Viszont kevesebben kerülnek közülük nevelőszülőkhöz, s akik mégis, azok is gyakrabban kerülnek vissza az intézményi ellátásba, mint nem roma társaik (újabb traumákkal gazdagodva). A probléma sokrétű, ám sajnálatos módon leginkább elhallgatják – ráadásul a gyermekvédelmi szakemberek közt kifejezetten kevés a roma származású segítő, ami pedig nagyot lendítene a gyermekek segítésén. Miközben személyes beszámolókból az derül ki, hogy a gondozók egy része nehezen szakad el előítéleteitől, s így nem minden esetben képes megfelelő érzékenységgel kezelni a roma származású gyermekek problémáit.
Speciális problémák
A rendszer óriási hiányossága, hogy a speciális igényekre nem tud kellő energiát fordítani. A szakellátásban élők között igen magas, 21 százalék a különböző fogyatékosságokkal élők aránya, további 7 százalékuk tartós betegséggel küzd, 4 százalékuk pedig speciális szükségletű. Ráadásul a szakemberek tapasztalatai azt mutatják, egyre több az olyan gyermek, aki magatartási problémákkal, tanulási zavarokkal küzd, hiperaktív, beilleszkedési nehézségei vannak. Nekik szükségük lenne arra, hogy megfelelő szakemberek segítsék őket, főleg egy olyan traumatikus helyzetben, mint a családból való kiemelés. Ez azonban olyan energiákat követel, amelyeket a rendszer nem képes megteremteni.
5. Minden ötödik
örökbe fogadott magyar gyermek külföldi állampolgárhoz kerül. A legtöbben Olaszországban, Spanyolországban, Norvégiában, az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban találnak új családra.
2/3
A gyermekvédelmi szakellátáson belül élő kiskorúak kétharmada
tanköteles korú, az általános iskolai korosztályból kerül ki a gondozott gyermekek 50 százaléka.
31 196
gyerek él ma olyan lakásban, ahol nincs áram.
Nyilvántartott örökbe fogadható gyerekek száma 2011-ben:
2098
Ebből fogyatékossággal élők aránya: 36,6%
3 év alattiak aránya: 6,7%
10 év felettiek aránya: 69,3%
Káros hatások
A traumákat nehéz kezelni. Nem véletlen, hogy sok gyerek keresi a menekülés lehetőségét, akár a legdrasztikusabb módszerekkel is – drog, alkohol, öngyilkossági kísérlet. Ebből a szempontból óriási a különbség aközött, hogy valaki gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él. A gyermekotthonokban élők közt jóval elterjedtebbek a drogok, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásaik is láthatóbbak, ráadásul jelentős többségük gondolkodott már el azon, hogy kárt tesz magában valamilyen módon. Ráadásul a szexuális kapcsolat is kockázatosabb a gyermekotthonokban – egy 2003-as kutatás szerint az állami gondozásban élő gyermekek közül csak minden harmadik használ például óvszert, miközben az országos átlag az iskolások körében 81 százalék.
Mi lesz belőlük?
Állami gondozásban felnőni borzasztóan nehéz. A számok azt mutatják, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem képes jól felkészíteni a fiatalokat arra, hogy méltó önálló életet éljenek. Miközben 1990- ben a gyermekvédelmi szakellátásban részesülők még csupán 12 százaléka törekedett arra, hogy érettségit szerezzen, 2011-ben számuk 25 százalékra nőtt. A tervek azonban nem mindig valósulnak meg: a 18–25 évesen az utógondozói ellátásból kikerülők közül csak minden harmincadik(!) fiatalnak van diplomája, minden második csak általános iskolai végzettséget – vagy még azt sem – szerez. Ez pedig jelentősen rontja a munkaerő-piaci esélyeiket, így a boldogulásukat is. A helyzet ráadásul más módon is differenciált: míg a nevelőszülőknél élő gyermekek 15 százaléka tanul gimnáziumban és 23 százaléka szakközépiskolákban, a gyermekotthonokban élőknél ez az arány csak 5 és 10 százalék.
Nincsenek elegen
Nehéz helyzetben van ma a gyermekvédelem. Egyre kevesebb szociális munkás helyezkedik el a gyermekjóléti szolgálatoknál– ami talán nem csoda, ha arra gondolunk, hogy többségük 80-100 ezer forintos fizetésért végez fizikailag és lelkileg kiemelten megterhelő munkát. „Munkatársaink néha épp olyan nehéz helyzetben vannak, mint a családok, akiket segítenek, legalábbis anyagi szempontból” – mondja Takács Imre, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke. A szakemberhiány mellett szintén probléma, hogy óriási a fluktuáció is (sokan mennek ugyanis inkább külföldre dolgozni), miközben a bajban lévő családoknak épp arra lenne szükségük, hogy bizalmi kapcsolatot tudjanak kialakítani egy segítő személlyel, és ne kelljen minden hónapban újra megtanulniuk a kirendelt szociális munkás nevét. Rettenetesen nagy a leterheltség is – egy-egy szakembernek 40-50 családot is látogatnia kell, miközben a gyermekek érdeke nem a rohamtempó, hanem épp a nyugodt, alapos munka lenne. „Hatalmas a nyomás egy-egy szociális munkáson. Családok életéről kell dönteniük felelősségteljesen, miközben alig jut idejük egy-egy eset szakmailag hiteles kezelésére” – magyarázza Takács Imre. Nem csoda, hogy immár szociális munkásból is nagy Magyarországon a hiány – aminek legnagyobb vesztese a gyermek.
FORRÁSOK:
–– KSH OSAP
–– ELEKES ZSUZSANNA−PAKSI BORBÁLA: A GYERMEKVÉDELMI
GONDOSKODÁSBAN RÉSZESÜLŐ FIATALOK
ALKOHOL- ÉS EGYÉB DROGFOGYASZTÁSA
–– EURÓPAI ROMA JOGOK KÖZPONTJA: FENNTARTOTT
ÉRDEKTELENSÉG – ROMA GYERMEKEK A MAGYAR GYERMEKVÉDELMI
RENDSZERBEN
–– KSH: ÁLLAMI GONDOSKODÁSTÓL A MAI GYERMEKVÉ-
DELEMIG
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!