Az ablaktól az asztalig öt lépés csak, öt vacak méter, de néha milyen távoli az, szinte elérhetetlen, de indulni kell, a doktor is mozgást javasolt. Kopottas a bútor, ráférne a csere, de funkcióját így is betölti. Sok éve áll itt, és szolgál becsülettel. Ülték körül boldog-izgatottan sokan, örömükben könnyeiket se szégyellték, mert hiába nyugtatták őket, hogy felesleges az izgalom, ki tud itt nyugodt maradni?
Hogy tudja várni az ember a mondatokat, hogy „a szülés rendben zajlott, baba és a kismama jól van”.
És az évek alatt osztozott ez az asztal a rémülten rádőlők, a rajta zokogók fájdalmában is. Hiába volt, nem javított akkor a szó, hogy „nyugodjanak meg, maguk még fiatalok, legközelebb biztosan sikerül, Önök igazán megérdemlik, hogy egészséges gyermekük legyen”. De akad, amikor a szó, ha szép is, őszinte is, nagyon kevés, szinte semmit nem ér.
Csönd van most, mintha nem is szülészeten járnánk, csak egy anya perel tizenéves lányával, hogy most ne bőgjél, bőgtél volna, vigyáztál volna akkor. Nem bőgök, hüppögi a lány, de a rá váró újabb vizsgálattól megszeppenve, hang nélkül sír, a válla reszket. Két napja sír már, mert nem viheti haza a babáját, mondja a császármetszésre váró kismama a sétáját megszakítva.
– Beteg a kicsi? Vagy vele van valami baj? – kérdezzük.
– Beteg? Csodás 3,5 kilós kislányt szült, olyan eleven, mint az élet. Nem beteg az anya se, fogjuk rá, jól van, csak nem viheti haza a babát. Bejár az élettársa is, csak ülnek egymás kezét fogva, hallgatnak, búslakodnak. Ha elmegy a férfi, s kérdezzük tőle, miért nem örülnek már, egészséges baba az már valami, csak sír, ezért már nem is kérdezzük – mondja a műtőt lesve.
Miattuk, a „haza nem vihető”, a kórházban hagyott gyerekek okán is jöttünk, mert hallottuk, bár kevesebb a szülés, mint tavaly, idén eddig már csak itt 32 kismamának mondták meg, hogy újszülöttjét nem viheti el, nem viheti az otthonába, ha ugyan van otthona. Tudták ezt a kismamák, nem érte őket váratlanul a hír, de dőreség azt hinni, hogy a rossz hír, jobb lenne, mint a bizonytalanság.
A rossz hír akkor is sokkol, ha akadt közöttük olyan, akinek fél éve volt rá, hogy tegyen valamit, vagy próbáljon valamit tenni, de vagy nem tudott, vagy nem is akart tenni, ezért aztán a babák a hullajtott könnyek ellenére maradtak.
Dr. Papp Gyula főorvos pedáns, pontos ember, friss statisztikai adatokkal és dr. Várfalvi Katalin főorvossal, valamint Bálint Mikes Dóra vezető védőnővel érkezik a találkozóra. A szakmai vezető főorvos úr nem boldog, hogy megint ilyen hírrel szerepelhetnek a sajtóban. Szívesebben szólna bababarát programjukról, büszkélkedne azzal is, hogy náluk a kismamánál marad a baba, nem kell „időre” etetni, bármikor, amikor éhes, megkívánja, a baba szophat, naponta akár tízszer, tizenkétszer is. Ezekről szólna szíve szerint, az eredményekről, de titkolózni se akar, évente 2300-2400 gyerek születik kórházukban, és idén, ha az előrejelzés igaz, 41 újszülöttet nem vihet haza az édesanyja, és ez négyszerese a tavalyi, tavalyelőtti adatnak, mondja. Szigorodott az eljárás, szigorúbban bírálnák el? Nem hiszem, ennyivel rosszabbul élünk, Miskolcon már 16, a megyében 24,5 százalékos volt szeptemberben a munkanélküliség, és félő, hogy ez azóta romlott, mondja Papp főorvos, és kéri, a részletekről a kollégáit kérdezzem, a „haza nem vihető babákkal”, szüleikkel ők többet foglalkoznak.
Azonnal kiderül, ingoványos területen lépkedünk, Várfalvi főorvost és Bálint Mikes Dórát szigorú titoktartási szabályok kötik, mondhatnak is valamit meg nem is. Pontosabban annyit árulhatnak el, hogy közben senki személyiségi joga ne sérüljön. Az még nem titok, idén a legfiatalabb a „kérdésben érintett” szülő 16, a legidősebb 40 éves volt. Nem, nem szigorodtak a szabályok, csak a területileg illetékes védőnők, akik a környezettanulmányt végzik, hihetetlen körülményeket találnak.
Miket? Nincs tető a házon, nincs üveg az ablakon, nincs bútor, a szülők rongyokon, szalmán alszanak, nincs fűtés, nincs illemhely, nincs mosdó, még lavór se, szinte semmi sincs, csak a lepusztultság, a mocsok és a kosz.
Mielőtt megkérdi, a szegénység nem kizáró ok! Még az egészen szegény ember is hazaviheti a babáját, ha feltételezhető róla, hogy tisztességgel, egészségét nem kockáztatva neveli őt, előzi meg a következő kérdést a vezető védőnő. Az elhanyagoltság, a gondozatlanság, a felelőtlen viselkedés, az, hogy bár kötelező lenne, még csak terhes tanácsadásra, gondozásra se jár a kismama, ezek együtt már okozhatják azt, hogy nem viheti az otthonába a gyereket. De még ilyenkor is általában nagyszülőt, rokont keresnek, akinél a gyermek fejlődése biztosított, mert úgy tartják, az a legjobb, ha a pici családban nő fel. Mi nem vizsgálódunk, nem mérlegelünk, a helyi jegyző határozatát hajtjuk végre, teszi hozzá Várfalvi Katalin főorvos.
Úgy mondják, általános szabály, hogy nincs két egyforma gyermek, eset, nincs két azonos eljárás se. Akad anya, aki lemond a gyermekéről, de ez kivételesen fordul elő, majd mindenki bízik abban, hogy sorsa jobbra fordul, és a gyermekét majd ő nevelheti. Van, aki biztosan nem viheti haza a gyermekét, ő a negyedik-ötödik nap hazamegy, a baba pedig a Nagybarcai Csecsemőotthonba, majd nevelőszülőkhöz kerül. És akad, aki még innen is próbálkozik, rokont, ismerőst keres, hogy a babával oda mehessen. Ilyenkor a baba és a kismama itt marad, megvárják az új környezettanulmányt, az új határozatot, és ennek szellemében cselekednek. Sajnos ritkán eredményesek, és az is tény, egy-két hónap után még nehezebb az elválás. Az ideiglenes elválás, teszik hozzá, mert a szülő, ha akarja, bármikor látogathatja a gyermekét.
– És látogatja is?
– Ezt nem tudjuk, nem követhetjük nyomon az életüket. Persze van baba, főleg aki hetekig nálunk marad, hogy egészen megszeretjük. Amikor őt elviszik, abba kicsit mi is belehalunk, bár tudjuk, jó kezekbe kerülnek.
– A most itt lévő kismamáról mit tudhatunk?
– Semmit, illetve írják azt, tudja, hogy hibázott, hogy ennyire nem törődöm, felelőtlen volt. Bánja is, és megfogadta, mindent elkövet majd, hogy később a picit ő nevelhesse.
– Bíznak ebben, hogy így lesz?
– Higgyük azt, bár a kislány a harmadik apától már a harmadik gyermeke, és az előző kettőnél is ezt mondogatta, ezt ígérte.
Nyíltan vagy titokban
Az örökbefogadásra vágyó házaspároknak először a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (TEGYESZ) jelentkeznek, majd egy sor alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. A szakemberek környezettanulmányt készítenek, feltérképezik a szülők anyagi körülményeit, pszichológiai beszélgetésen ellenőrzik, alkalmas-e a két leendő szülő a gyermek nevelésére. Ezután részt kell venniük egy tanfolyamon is, amelyen felkészítik őket az örökbefogadott gyermek nevelésére. Az örökbefogadó és az örökbefogadott között nem lehet 45 évnél nagyobb korkülönbség, erre azoknak érdemes figyelniük, akik csecsemőt szeretnének nevelni, mivel egy-egy örökbefogadási procedúra évekig is tarthat. A szülők dönthetnek arról, hogy a nyílt, vagy a titkos örökbefogadás mellett döntenek, előbbi esetben ismerik a vér szerinti szülőket, utóbbi esetben viszont semmit sem tudnak róluk. A TEGYESZ szakértői ezután kialakítják a véleményüket arról, hogy a jelentkezők alkalmasak arra, hogy örökbe fogadjanak. A gyámhivatal ez alapján dönt az alkalmasságukról és kiállítja az alkalmassági határozatot, majd elkezdődhet a várakozás. Bogár Zsuzsa, pszichológus, az Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért elnöke lapunknak elmondta, országszerte több százan várnak jelenleg arra, hogy örökbe fogadhassanak végre egy gyermeket. A probléma az, hogy azok a kisbabák, akik nem szüleik döntése alapján, hanem külső körülmények (nehéz anyagi helyzet, valamelyik szülő alkalmatlansága stb.) miatt kerülnek otthonokba, nem lesznek rögtön örökbe fogadhatóak, mivel hazánkban jelenleg az elsődleges cél az, hogy a családjuktól valamilyen okból elszakított gyermekeket a vér szerinti szüleikhez vagy rokonaikhoz tudják elhelyezni. Ha ez mégsem tud megvalósulni, csak akkor fogadhatja örökbe más a gyerekeket, így nem ritkán 6-8 éves korukig nevelkednek intézetekben, miközben a szülők többsége csecsemőkorú gyermeket szeretne örökbe fogadni.
(D.-H. N.)
Tartósan veszélyes otthonok
Hazánkban máshol még nem észlelték, hogy megnőtt volna azoknak a csecsemőknek a száma, akiket a kórházban kellett hagyniuk a szüleiknek – mondta el lapunknak Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. A védőnőknek kötelességük jelezni, ha a születendő kisbaba veszélyeztetettségét észlelik, azaz ha a családi környezetet nem tartják megfelelőnek. Ilyenkor a gyermekjóléti szolgálatnak, illetve a jegyzőnek szólnak, aki dönt arról, hogyan járjanak el.
Csordás Ágnes kihangsúlyozta: nem azért döntenek úgy, hogy a szülő nem viheti haza gyermekét a kórházból, mert nem alkalmas arra, hogy felnevelje (ezt nem ítélhetik meg), hanem azért, mert a körülményeket veszélyesnek ítélik meg a baba fejlődése szempontjából. Ennek okai természetesen elsősorban anyagiak, mint például a nem megfelelő (fűtetlen, veszélyes) otthon, vagy az alapvető szükségletek (víz, áram stb.) hiánya. Magyarországon közel 200 ezer veszélyeztetett gyermek él, 10 százalékuk állami gondozásban. 2010-ben több mint 21 ezer gyermek részesült gyermekvédelmi szakellátásban, közülük kétezren 3 éve alattiak voltak. A nyilvántartott gyermekek közel felénél anyagi okok miatt állt fenn a veszélyeztetettség. A KSH adataiból kiderül: a védelembe vett kiskorúak száma évről évre növekszik, közülük a legtöbben Észak-Alföld és Észak-Magyarország régiójában élnek.
Az elmúlt tíz évben a szülőnek felróható hibák több mint másfélszeresére, a környezeti tényezők megközelítőleg két és félszeresére növelték az eljárások számát.
Átmeneti gondozásba (legfeljebb 12 hónapra, a szülő kérésére vagy beleegyezésével kerül gondozásba a gyermek) több mint 7 ezer gyereket vettek tavaly, 36 százalékukat lakhatási probléma, azon belül 14 százalékot kifejezetten hajléktalanság miatt.
Az átmeneti gondozásból kikerülő gyerekek nyolc százaléka két éven belül visszajut az ellátásba, vagyis a családok egy része képtelen tartósan orvosolni a problémát.
(D.-H. N.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
