Gyilkos bélyeg: ma van az AIDS-ellenes küzdelem világnapja

Képzeljünk el egy vasárnapi ebédet, amelyen a nagycsalád minden tagja megjelenik. A szó hamar az egészségre terelődik. A nagybácsi, aki negyedóránként kisettenkedik rágyújtani, könnyeivel küszködve elmeséli, hogy a tüdején foltot találtak, nemsokára kiderülhet, hogy rákja van. Mindenhonnan sóhajok hallatszanak. Átveszi a szót sógornője, az Édesnek becézett nagydarab asszonyság, aki a süteményes tálat magától eltolva arról panaszkodik, hogy a bácsinak legalább van reménye, ő viszont megkapta a végzetes diagnózist: cukorbeteg. Résztvevő moraj. Ezt a pillanatot érzi megfelelőnek a fiú, hogy bejelentse, HIV-pozitív, de nem kell kétségbeesni, mert a gyógyszerek mellett teljes értékű életet tud élni (bár nem dohányozhat és egészségesen kell táplálkoznia, de mindezzel eddig sem volt problémája). Asztalbontás.

Hát valahogy így állunk HIV-fertőzöttekhez: nem akarunk tudni róluk, hiszen betegségük olyan rettenet, amelyet maguknak okoztak. Elfordulásunk és tájékozatlanságunk viszont nemcsak őket bélyegzi meg, és a betegségnél is jobban pusztítja életüket, hanem utat enged a járvány terjedésének is.

Erről minden fertőzött hosszan tudna mesélni, mi a Shivamantra néven a HIV/AIDS témában szakértő, blogoló, 10 éve diagnosztizált meleg férfival beszélgettünk. Ő pár év kihagyás után újra sorstársai „szolgálatába állt”: különböző fórumokon válaszol kérdéseikre, megosztja velük nemzetközi tapasztalatait, a tudományos és egészségügyi kutatási eredményeket, mert ez ügyben – mint megjegyzi – itt szinte „senki nem csinál semmit”. A fertőzötteket az egész országban egy helyen, a budapesti Szent László Kórházban monitorozzák és látják el, de napi szinten magukra maradnak kérdéseikkel, kétségeikkel. „Akihez fordulni lehet, azoknak általában hiányos a tudása” – mondja Shivamantra, hozzátéve: még az egészségügyben dolgozók nagy része sincs tisztában például azzal a ténnyel, hogy jól beállított gyógyszerekkel egy HIV-fertőzött nem csak hogy tünetmentesen élhet, de nem is fertőz!

Shivamantra utóbbi tíz éve a betegségéről szólt, megváltoztatta mindennapjait, ahogyan – mint fogalmaz – bárkinek bármilyen krónikus betegség. Először úgy gondolta, hogy pozitív teszteredménye egyben halálos ítélete is, de ahogy egyre többet megtudott a betegségéről és annak kezelési és túlélési esélyeiről, rájött: ha kigyógyulni nem is fog belőle soha, de belehalni sem. Persze ő is megtapasztalta a HIV-vel élők életét megkeserítő reakciókat, megtanulta mindennapjait a fegyelmezett gyógyszerszedéshez igazítani és figyelni arra, hogy egészségesen éljen. De szerencsésnek tartja magát, hiszen nagyon pozitívan állt hozzá a környezete. Sokan azonban nem számíthatnak a családtagok és barátok támogatására, sőt például melegként a többi meleg megértésére sem, a betegség még ebben az erősen veszélyeztetett körben is erősen stigmatizál.

Ezzel együtt is a melegek azok, akik leginkább részt vesznek a szűréseken, nem így egy tágabb csoport, a leginkább veszélyeztetett MSM (men who have sex with men – azaz olyan férfiak, akik férfiakkal létesítenek szexuális kapcsolatot) bizonyos tagjai, olyanok, akik magukat nem vallják melegnek, de valaha kerültek már intim kapcsolatba másik férfival – jóval gyakoribb ennek előfordulása, mint gondolnánk. Közülük nem egy úgy éli le az életét HIV-fertőzöttként és hal meg titokzatos körülmények között, hogy soha senki nem tudott a státuszáról, és betegségét esetleg tovább is adta teljesen gyanútlan partnerének. „Senkire nem tartozik, hogy ki mit csinál az ágyban” – hangsúlyozza Shivamantra, az azonban már igen, ha nem megy el szűrésre és továbbadja a betegségét. Éppen ezért nem morális, hanem egészségügyi szempontból kellene megközelíteni a betegséget, nem elhallgatni a témát, és ezzel együtt a szűrés fontosságát, hanem minden tájékoztatást megadni minél szélesebb körnek. Hogy a szűrés nem szégyen, a HIV pedig csak akkor halálos betegség, ha nem ismerik fel! Azonban, ahogy sok más szociális és egészségügyi kérdés esetében is, jellemző a döntéshozók stratégiája: ha nem tartunk felvilágosítást a témában, nincs is HIV-veszély Magyarországon.

Shivamantra is megerősíti a tényt: Magyarországon minden ellátást (köztük a legkorszerűbb gyógyszereket) ingyenesen megkapnak a fertőzöttek, a Szent László Kórház orvosai és egészségügyi dolgozói példásan gondozzák a betegeket. Az OEP legfrissebb közleménye szerint a legutóbbi évben a fertőzöttek alapbetegségével összefüggő gyógyszeres kezelés támogatása 2,3 milliárd forintba került. Ehhez viszonyítva nevetségesnek tűnik az az évi 15 millió forint, amely mindenféle HIV-prevencióra költhető, ráadásul ennek a pénznek egy része a szűrőprogramokhoz vándorol, amelyek finanszírozási gondok miatt egyre kevesebbeket érnek el. Ugyanebből a keretből kellene költeni például az egészségügyi dolgozók felvilágosítására, amely a legdiszkriminatívabb területe a magyarországi HIV-kérdésnek.

Bagyinszky Ferenc, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai programvezetője nem győzi sorolni az eseteket, amikor a tudatlanság miatt nem látták el megfelelően a fertőzötteket. Volt olyan agyvérzéses beteg, akire szájmaszkot adtak, amikor a kórházból a rehabilitációs intézetbe szállítottak (pedig talán egy jobban tájékozott kisiskolás is tudja, hogy a vírus nem terjed cseppfertőzéssel). A fogorvosok rendre elküldik a HIV-pozitívokat. A legutóbbi nagy port kavart eset az volt, amikor a Központi Stomatológián kiírták a kapura, hogy HIV-fertőzötteket nem áll módjukban ellátni. A TASZ az ombudsmanhoz fordult és jelentette az esetet az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak, mindkettő elmarasztalta az intézményt. A jogvédő szervezet ez ügyben az állam ellen is eljárást indított, ugyanis a szakma szerint finanszírozási gondok álltak a dolog hátterében.

Kijelenthetjük, hogy Magyarország az alacsony fertőzöttségű országok közé sorolható a regisztrált 2535 HIV-fertőzöttel. Ez a szám azonban csalóka és elaltathatja a figyelmet. Bagyinszky Ferenc rámutat, hogy a hivatalos besorolás szerint akkor nevezhetjük koncentráltnak a járványt, ha egy kiemelt csoport minimum 5 százaléka fertőzött (általános a járvány, ha a teljes népesség legalább 1 százaléka érintett – ahogy Ukrajnában), azonban ha az MSM férfiak teljes körével számolunk és a nem szűrt betegekkel is kalkulálunk, akkor elérjük a veszélyes határt. Amellett pedig hogy 30 százalékkal kevesebb szűrés történik, nő a fertőzöttek száma, öt év alatt megduplázódott. Ez a tendencia veszélyesen Kelet-Európa felé sodor minket, ahol a csökkenő fertőzöttségű Nyugat-Európával szemben nő a HIV-pozitívak száma. Egyre inkább veszélyeztetett a tizen- és huszonévesek társasága, akiket a ’80-as, ’90-es évek fiataljaival ellentétben lényegében semmilyen prevenciós tevékenység nem ér el, különösen vidéken, ahol nincs a fővárosihoz hasonló független szűrőpont. Minden befektetett prevenciós pénz hosszú távon százszorosan megtérülne, de egyelőre hátrafelé lépkedünk. Az elmúlt években önrész és támogató nyilatkozatok hiányában rendre lemaradtunk a nemzetközi megelőzési programokról is.

Úgy tűnik, bármilyen ára is van ennek hosszú távon, nem szeret olyan kényes témával foglalkozni a területért felelős kereszténydemokrata tárca, amelynek kapcsolódó fogalmai a migráció, a szexmunka, a homoszexualitás és a droghasználat. Talán ha bővítenénk a fejekben azoknak a bizonyos kapcsolódó fogalmaknak a körét: fiatalság, tudatlanság, kelet-európaiság…

Importált felelőtlenség

Magyarországon egészen megmagyarázhatatlan módon, nincs jelen a HIV-fertőzés az intravénás droghasználók körében. Ez a helyzet azonban bármelyik pillanatban megváltozhat és bekövetkezhet a romániaihoz vagy görögországihoz hasonló HIV-robbanás, amely ilyen esetekben kilép az injektáló kábítószer-használók köréből. Ezekben az országokban a válság miatt leállították a tűcsereprogramokat, ennek eredményeként gyorsult fel a vírus terjedése. Döntéshozóink nem tanulnak ezekből a példákból. Magyarországon forráshiány miatt (melynek hátterében morális értékítélet áll) egyre másra állnak le a tűcsereprogramok, apad a kiadható steril fecskendők száma. Az intravénás droghasználat szempontjából az ország talán legkritikusabb pontja a Belső-Józsefváros, a mélyen gyökerező szegénység és egyéb szociális problémák centrumaként. Itt működteti tűcsereprogramját a Kék Pont Alapítvány 2006 óta, velük mondta fel együttműködési megállapodását a VIII. kerületi önkormányzat arra hivatkozva, hogy a szervezet és annak tevékenysége vonzza a kerületbe az intravénás droghasználókat. Ebben a döntésében támogatta a kerületi politikusokat Újhelyi Eszter főorvos, az a szakember, aki az Európai Bizottság HIV/AIDS szakmai fórumán az országot képviseli, és nem mellesleg elfogadja az európai irányelveket, melyek között alapvetésnek számít a tűcsereprogramok mint prevenciós eszközök támogatása. A Kék Pont tovább folytatja tevékenységét a kerületben, mely természetesen nem pusztán steril tűk osztogatását jelenti, hanem ingyenes gyorsteszttel és felvilágosító tanácsadással, korszerű ártalomcsökkentő programokkal a legveszélyeztetettebb droghasználói csoportok egyetlen elérési lehetőségét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!