Van, aki az orvoslásra teszi fel az egész életét, valaki a versenysportra. Mindkettő hosszú éveket és teljes odaadást kíván, életprogram. És van Szlávy Eszter, aki miután az egyik legkeményebb orvosi területen, a baleseti sebészetben bizonyított hat éven át, 32 évesen lement egy rúdsportedzésre, rá három évre pedig világbajnokságot nyert.

 
Fotó: Draskovics Ádám

„Korábban nem a saját testem volt a főszerepben, hanem másoké. Megváltozott a viszonyom a saját testemhez, ez vált a munkaeszközömmé, gyötröm és tisztelem, teljesen átalakult, és ma már nagyon tetszik” – mondja Szlávy Eszter immáron saját rúdsport-akadémiájának edzőtermében, ahol nap mint nap nők tucatjainak adja át a sport élvezetét és saját nőiességük felfedezését. Pedig önmagát alapvetően nem tartja nőiesnek. Sokkal inkább a kihívásokat kedvelő, nagyon erős nőként tekint magára.

„Talán, mert fiúnak vártak, és aztán edző édesapám mellett fiúk között is nőttem fel” – magyarázza Eszter. Szertornázott, balettozott, vívott és műugrott a rövidre nyírt hajú lány, majd elég lett számára a folytonos fizikai megmérettetésekből.

Elhatározta, hogy egy újabb területen bizonyítja, hogy ér annyit, mint egy fiú: sikerrel felvételizett az orvosi egyetemre, ahol az első pillanattól tudta, sebész akar lenni. Még akkor is, ha folyton azzal szembesítették: az bizony nem nőnek való hivatás. „Dehogynem!” – makacsolta meg magát, és útja a „legkeményebb” helyre vezetett: az Országos Baleseti Intézetben lett baleseti sebész, hat éven át teljes odaadással végezte a munkáját és végezné talán még ma is, ha többet lehet a műtőben.

„Én állandóan műteni akartam és rettenetesen hiányzik a mai napig is. De a valódi sebészeti munka a rendszer adottságai miatt a munkámnak alig 30 százalékát tette csak ki” – mondja Eszter, akinek egykor finom munkát végző kezét mára bőrkeményedések borítják.


Kőkemény meló

A rúdsport ugyanis kőkemény megmérettetés. „Már maga a fémrúd is folyamatosan sérüléseket okoz” – vallja be Eszter, de ez sem őt, sem az éppen órára érkező nőket nem rettenti vissza az edzésektől. A csoport meglehetősen vegyes képet mutat: a legkülönbözőbb alkatú, hátterű és korú lányok és asszonyok tekeregnek a rúdon, van köztük olyan, aki még tesiből is fel volt mentve annak idején, de olyan is akad, aki korábban már komolyan sportolt.

„Az a csodálatos ebben a mozgásformában, hogy mindenki azt hozza ki belőle, amit akar – lelkesít Eszter. – A hagyományos edzésformákkal szemben az tetszett meg benne, hogy célokat tudtam magam elé állítani.” Ezért lehetett, hogy Eszter 10 évnyi szünet után újra belevetette magát a sportba. Hogy milyen lelkesedéssel, azt jól mutatja, hogy az első komolyabb versenye 3 évvel később rögtön egy világbajnokság volt, amire nem sokkal egy lábtörés és partnercsere után jutott el. És nyert meg. Csak ekkor hagyta abba a napi gyógyítást, két év fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy megnézze, mit tud még kihozni magából és új szenvedélyéből.

Mára, újabb három évvel később, elmondhatjuk, hogy nagyjából mindent. Nem csak versenyez, de oktat is, mára az vált a céljává, hogy ne az elvárások miatt és a versenyeken elért helyezésekért eddzen, hanem puszta örömből.

Ez – úgy érzi – a legutóbbi versenyén már sikerült is, a két héttel ezelőtti, Prágában megrendezett Európa-bajnokságon így is ezüstérmet szerzett.


Árnyal, pörög

Hogy eddig se jelentett számára kínszenvedést a rúdon való akrobatika vagy éppen a légtornászat, azt számtalan felvétel bizonyítja.

Ezek között igazi különlegességek és műfaji újdonságok, amelyeken párja, Pion István költő, slammer előadásait „kíséri”. Ki gondolná, hogy egy légtorna-produkció vagy a rudat körülölelő mozgás hogyan segíti a ritmusos, ironikus-elgondolkodtató szövegek értelmezését vagy árnyalja azok hangulatát. Nagyon erős élmény például a Pion István Atlasz bírja című kötetéhez készült trailer, amelyben Eszter egy harci maszkban szalagokkal tornázik a levegőben – a fizika és biológia törvényeit is figyelmen kívül hagyó teste mintha teljesen különválna tőle. Tényleg puszta eszközzé válik.

De itt, ebben a teremben és Eszter mindennapjaiban nem ez történik. Ahogy maga is komoly átalakuláson ment keresztül az elmúlt hat évben, úgy a termébe érkező nők is mintha levetnék gubójukat. „Szinte kivétel nélkül zárkózott, a testüket, nőiességüket szégyenlő nők jönnek ide – mondja Eszter. – Fantasztikus élmény látni azt, ahogy pár óra után tartásuk lesz. Ahogy meg merik nézni magukat a tükörben, ahogy egyszer csak büszkék lesznek magukra, a testükre. Csodás kinyílások tanúja lehetek, és végeredményben a magam történetét is annak tekintem.”

"A fizika és biológia törvényeit is figyelmen kívül hagyó teste mintha teljesen különválna tőle"

Címkék: Interjú, Fókusz, portré

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!