Szívességet tett Gyurcsány Ferencnek Bencsik András, amikor azt javasolta: népszavazás fossza meg Gyurcsány Ferencet szavazati jogától. A hivatalos kérdés így hangzott: „egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?”.

 
VH, 2018. január 6.

A Demokrata főszerkesztőjének kezdeményezése átpozicionálta Gyurcsány Ferencet a balos mezőben. A rezsim célpontja – ha úgy tetszik, a demokrácia mártírja – védett személy: az egyeztetésen többet nyom a szava, mint azt öt százalék körüli pártjának súlya indokolja; sikerrel tüntetheti fel magát az embernek, akitől Orbán Viktor egyedül tart a baloldalon; hitelességi deficitjét pedig kitakarja az érzelmi spanyolfal.


Elemzésünk folytatása a friss Vasárnapi Hírek 4. oldalán, ""Érdekazonosság a Fidesz és a DK között" címmel.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és következő lapszámunk januári megjelenéséig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!