És azt hallották, hogy Tiszaroffon helikopter-leszállópálya épült? Mi is csak nemrég. De hogy valóban repülnek-e helikopterek a település felett, azt már nehéz kideríteni. Mint ahogy sok minden más is bizonytalan. A helyzet mégis kíméletlenül pontos képet ad a mai Magyarország helyzetéről.
A történetben szerepel egy titokzatos kastély, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, valamint egy korsó akciós, soha meg nem ivott sör. Ez így lehetne akár egy furán kezdődő anekdota kezdete is – de ilyesmiről jelen esetben szó sincs.
Ez ugyanis valós történet. Tiszaroffon játszódik, egy alig 1600 lakosú településen, Jász-Nagykun- Szolnok megyében, a Kunhegyesi járásban, közvetlenül a Tisza partján. A község viszonylag jó helyzetben van a környező falvakhoz képest, abból a szempontból, persze, hogy nem is olyan régen látták azokat a bizonyos szebb napokat. Csakhogy mára, mint a térségben szinte minden hasonló településen, itt sincs igazából semmi. Főleg munka nincs.
Van viszont némi pezsgés és izgalom, legalábbis egy ideje. Úgy hírlik, valami készül. A kastélyt, a település egyik fő látványosságát egy ideje árulta már német tulajdonosa. Négycsillagos szállóként üzemelt, aki látta, csodájára járt, állítólag törökfürdő is van benne. A gazdasági válság azonban megrogyasztotta a vállalkozást, az épület kapuira lakat került. Értékes munkahelyeket veszített a település.
Most viszont újra élet van a magas kerítés mögött. Munkások járnak ki-be, biztonsági őrök őrzik a kaput, odabent folyik a renoválás. A településen volt szúnyogirtás – szám szerint három, ami errefelé egyáltalán nem általános –, eltűnt a gaz az út széléről, gyönyörű virágok díszítik a közterületeket. Tiszaroff szépül. S hogy miért? Ha minden igaz, nem akárki vette meg a kastélyt: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az új tulaj. Erre vonatkozólag nem sokat lehet tudni, ugyanis hivatalosan semmilyen adat nincs arról, hogy az MNB mire költ és mire nem. Tiszaroffon pedig valahogy semmi sem az, aminek első hallásra tűnik. Pletykák, találgatások, fél-, ál- és tévinformációk terjengnek a kastély sorsáról.
Kezdjük azzal: amikor elindultunk Tiszaroffra, még úgy tudtuk, hogy másnap lesz a kastély megnyitója. Ezt az információt a helyiek a nap során többen megerősítették, néhányan viszont cáfolták. És ez még csak a kezdet.
A legfőbb kérdések tisztázása érdekében bekopogunk az önkormányzat ajtaján. Sikerül elcsípni a polgármester urat, aki ugyan szabadságon van, de szán ránk néhány percet. Ám amikor a kastélyról kérdezzük, jelzi: az új tulajdonosok nem szeretnék, ha bárki beszélne arról, milyen célból vették meg az épületet, s hogy kik ők pontosan. Mesél viszont a településről, arról, hogy a közmunkán kívül legfeljebb a kisboltokban van állás, s hogy javulásra nincs kilátás. A település létszáma egyre fogy, aki teheti, elmegy innen. Pedig próbálkoznak, de a téesz megszűnése óta kilátástalan a helyzet – és a térség más települései is hasonló problémákkal küzdenek.
Az utcán sem könnyebb információhoz jutni. A posta előtt két néni beszélget, akik csak hallomásból értesültek arról, hogy új gazdája lesz az egykori szállónak. Halkan beszélnek az új tulajdonosról. Itt hangzik el először Matolcsy György neve, aki talán el is jön a megnyitóra. Vagy nem. Az biztos, hogy a falunak jót tesz majd, ha újra beindul a kastély. Ők még emlékeznek arra, milyenek voltak itt a szebb napok, amikor volt munka – még a rendszerváltás előtt. Azóta nincs semmi, így minden olyan pillanat, mint amilyen a mostani, új reményeket hoz. Talán... Talán ez lesz az az esély, ami ismét fellendíti a település életét, talán most több figyelem irányul rájuk, talán lesznek munkahelyek, s talán a fiataloknak sem kell elmenniük. Talán.
A kastély oldalában álló Katica kocsmában sem tudjuk meg a tutit. A kastélyból nem nagyon járnak át a munkások, sem mások, vagy ha mégis, akkor se mondanak sokat arról, mi várható. A remény viszont kézzelfogható: a pultos lány szerint a falunak csak jót hoz, ha jönnek ide emberek – ők úgy tudják, a jegybank üdülője lesz a hely, vagyis az ide látogatók talán költenek is a faluban, bejönnek a kocsmába, beülnek az étterembe, esetleg kirándulnak, vagyis forgalmat generálnak. Egy halovány pillanatra látjuk magunk előtt Matolcsy Györgyöt, ahogy strandpapucsban besétál a Katicába, és kér egy pohár sört... De jobban járna, ha korsóval kérne, az akciósan 200, míg a pohár 170 forint. Ennél viszont kézzelfoghatóbb előnyt jelentene, ha a kastély foglalkoztatná a helyieket – s ha jól értjük, erre vár most mindenki. Mert állítólag lesz munka, csak az a kérdés, hogy az ittenieket alkalmazzák-e, vagy pedig máshonnan érkezik a munkaerő. Reménykedni persze lehet.
A kastélyt téglafal veszi körül. A kaput biztonsági őr vigyázza. Amikor az iránt érdeklődünk, mikor lesz a megnyitó, illetve, hogy magánszemélyek (például mi) bemehetünk- e megnézni, hogyan újították fel az épületet, az őr csak a vállát vonogatja. Nem tud semmiről – közli udvariasan –, mivel csak alkalmazott. De az biztos, hogy be nem mehetünk, hacsak nem vagyunk rajta a listán. Természetesen nem vagyunk, így csak a kerítés túloldaláról meresztgetjük a szemünket. Amikor arra kérdezünk rá, neki hogy tetszik a felújított kastély, azt feleli: ő sem mehet be. Nem irigyeljük, tűz a nap, nem lehet kellemes idekint álldogálni nyakkendőben, fehér ingben.
A kerítés mentén viszont munkások nyírják a füvet. Mindketten helyi lakosok, az elmúlt tíz napban az volt a dolguk, hogy rendbe tegyék a kastély környékét. Vannak még vagy tucatnyian hozzájuk hasonlók – máris látjuk a munkahelyteremtés egyik formáját. Már csak az a nagy kérdés, hogy ha vége a felújításnak, maradhatnak-e.
Újabb remények és álmok, órabérben fizetve közmunka helyett. Viszont ismét elbizonytalanodunk, mert a két munkás úgy tudja, ma jön az első turnusnyi ember, lesz megnyitó is. Illetve nemhogy lesz, de már el is kellett volna kezdődnie, dél körül. Lassan viszont uzsonnaidő van, így vagy a vendégek késnek illetlenül sokat, vagy mégsem ma van az a nap, amikor megjönnek az első látogatók.
Legurulunk a révhez, hogy a komppal átvitessük magunkat a Tisza túloldalára. Kiderül, a révész sem látott errefelé fontosnak tűnő embereket. Ő legalábbis nem szállította őket. De bízik abban, hogy ha tényleg ide jönnek üdülni a bankosok, egy részük a komppal jön át a Tiszán. Az is bevételi forrás.
Azt, hogy épült-e végül helikopter-leszállópálya, a nap végére sem sikerült kiderítenünk. Akad olyan, aki úgy hallotta, azzal jönnek Pestről a bankosok. Más viszont úgy emlékszik, régen is szállt errefelé helikopter, amikor az előző tulajdonos üzemeltette a szállót. A legkínzóbb kérdésre tehát nem sikerül megtalálnunk a választ: nem tudjuk, ha helikopterrel jönnek majd a vendégek, biztonságosan tudnak-e landolni.
De Tiszaroffon mégis remény van és csodavárás. S bár furcsa, hogy egy ilyen kis településen még a helyiek sem tudják, mi történik a hatalmas kerítés mögött, hamarosan erre is választ kapnak. Hiszen egyszer – ha nem is ma – élettel telik meg a kastély. Tiszaroff a rendszerváltás óta vár valamilyen kitörési lehetőségre. Most talán eljött ez a pillanat, a helyiek szeméből legalábbis ezt a vágyat lehet kiolvasni. És ez máris sokkal több annál, mint amit sok más falu elmondhat magáról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
