Minden bizonnyal a hédervári Árpád-tölgy Magyarország legidősebb fája. Azok, akik értenek a fához, korát 700-800 évesre becsülik. Ehhez képest a fa törzsén, a földtől majd két méter magasan látható egy mély bevágás. Jól kivehető ívet mutat, ami pedig – a legenda szerint – nem más, mint Árpád vezér lovának kötőféknyoma. Álmos fia, a magyarok nagyfejedelme ugyanis ehhez a tölgyhöz kötötte ki lovát 907-ben, majd miután hadi tanácskozást ült, a pozsonyi csatában megsemmisítő vereséget mért a keleti frankok seregeire. Egyes történészi megközelítésből ez volt a honfoglalás utolsó nagy ütközete, ez teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a magyarok ne csak hídfőállásokat építsenek a Kárpát-medencében, hanem végleg letelepedjenek.

Gyanús legenda

Kétségtelen, a magyarok történetének dicsőséges pillanata ez, de az a tölgy, amely ma Héderváron áll, aligha lehetett mindennek szemtanúja. Erős, szívós fa, rendszertani besorolása szerint kocsányos tölgy, amely simán megérheti az ezer évet, s talán még többet is, de minden bizonnyal még nem is élt, amikor Árpád már meghalt – merthogy azt sem tudni bizonyosan, hogy Árpád megélte-e egyáltalán a pozsonyi csatát. A nagyfejedelem halálát amúgy éppen azokra az időkre teszik, 900-ra vagy 907-re.

A kötőfékes legendának ráadásul az is ellentmond, hogy minden bizonnyal magasabban volna az a vágás a fán, mint ahol most körbefut a seb a kérgen. A fa ugyanis nem csak széltében, de magasságában is növekszik. Másrészt, ha mondjuk éppen akkor ültették volna a fát, amikor Árpád arra járt, a nagyfejedelem aligha egy csenevész, épphogy szárba szökkenő kölyökfához kötötte volna lovát.

10 szekérre se fér

Az Árpád-tölgy legendája azonban így is szép és nemes, ősi és hősi időkhöz vezethető vissza. Pontos életkora ma már nem állapítható meg, a 20. század végére ugyanis korhadásnak indult, ráadásul egy 2007-ben támadt, szokatlanul nagy erejű vihar hármat letört négyfelé nyújtózó óriási karjából. Ahhoz, hogy megmentsék, radikális beavatkozásra volt szükség: ki kellett kaparni a belsejét, vagyis eltávolították a fa odvas részeit.

Többmázsányi korhadt anyagot szedtek ki belőle (leírások alapján „az ágak súlya legalább akkora volt, mint 10 megtermett lóé, és olyan terebélyesek, hogy 10 szekérre sem fértek volna fel”), ám ezzel együtt eltűntek az évgyűrűk is belőle, amely egy fa esetében, ugye, a kormeghatározás egyik alapját jelentik. A fa törzsének vastagsága, persze, így is jelezheti az életkort, de százéves kor felett szinte lehetetlen megállapítani, mikor szökkenhetett szárba.

Épen maradt ága azonban, az, amelyik a Boldogasszony-kápolna keresztje felé nyújtózik, nagyon is él. Igaz, önmaga súlyát sem tudja megtartani, így a fa fölé előbb tartógúlát építettek, amely az ég felé húzza, de idővel még alulról is dúcolni kellett a faágat. Fura mankót kapott tehát, de legalább él a tölgy, amelyen azért meglátszanak az évszázadok. És, lássuk be, az sem kevés, ha már látta II. András uralkodását, megérte az Aranybullát, és onnantól kezdve minden fontosabb eseményt.

Magyar tölgyhöz magyar lovat

De ha már él a legenda a kikötött lóról, lehetett volna az másé is. Talán Pálffy Miklósé, aki 1598-ban az akkoriban haditechnikai újdonságnak számító petárdák segítségével visszafoglalta Győrt a töröktől. Ha mégis világhírű hadvezérre vágynánk, akkor 1809-ig kellene várnunk, mert ilyen alighanem akkor vívott csatát a térségben utoljára: Napóleon seregei a győri csatában 1809-ben megverték az osztrák–magyar csapatokat; Győr ráadásul közelebb is van Hédervárhoz, mint Pozsonyhoz. De a mesékben magyar tölgyhöz illik magyar lovat kötni, s bár 1849 nyarán is vívtak arrafelé csatát Görgei Artúr honvédjei a szabadságharcban, végül kikaptak az osztrákoktól.

Kár, hogy a fák, mint a történelem szemtanúi, nem tudnak mesélni, legalábbis nem úgy és nem azt, amire az utókor kíváncsi volna. Persze az sem elhanyagolható, hogy törzsükbe zártan jelzik az éghajlat változásait, a hidegebb és melegebb korok váltakozásait, de a lényeg, hogy dacára minden szélsőségnek, élnek. Ahogyan a hédervári Árpád-tölgy is.

Gyökereivel a mélybe nyújtózva megfelelő táplálékhoz jut, így megmaradt ága nemhogy leveleket hoz, de makkot is terem. Az elhullajtott makkból pedig új élet fakad. Ültettek is hét fát a sírkertben, így a fa emlékezete a csemetékben él tovább. Egyikőjük talán részesül majd abban a megtiszteltetésben, hogy valamelyik híres ember, ha már nem is a lovát köti hozzá, de leül az árnyékába. Ezt egyébként bárki megteheti az Árpád-tölgynél is – ismerve a fa történetét, remekül lehet merengeni múlt s jövendő dolgain.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!