Törökország beteg, és kevés reménye van a felépülésre. Erdogan elnök egyre inkább padisahként viselkedik. A Boszporusz partján persze hozzászoktak a szultánokhoz, de a török államfő legújabb lépései IV. Murad vagy Őrült Ibrahim szultánt idézik. Csak hadat ne üzenjen Velencének.
Az európai-ázsiai birodalomban szép hagyományai vannak a zsarnokságnak, Murad például megtiltotta az asszonyoknak a beszélgetést, a férfiaknak a dohányzást, és leromboltatta az összes kávéházat.
Mindez elég népszerűtlenné tette. Erdogan efendi (annyit tesz, mint úr, illetve régebben így szólították a hivatalnokokat és írástudókat) mintha Muradot másolná. A kávéházakhoz még nem nyúlt, de a nyilvánosság többi terét egyre szűkíti: zajlik a Cumhuriyet című napilap pere, és a sajtó munkatársainak fejére hét és fél évtől negyvenhárom évig terjedő börtönbüntetést kért az ügyészség. A per maga nem több bírósági tragikomédiánál: vádolják a szerkesztőség teahordozóját is, akinek az a vétke, hogy kimondta, nem adna teát Erdogan elnöknek.
A lap külső szakértője, Güray Öz kilenc hónapja van előzetes letartóztatásban, mert állítólag gülenista személlyel (Fetullah Gülan hitszónok Erdogan mitikussá növesztett ellenfele) lépett kapcsolatba telefonon – konkrétan pitát rendelt…
Nem kíméli a török rendszer az emberi jogi aktivistákat sem. Elég, ha valakinél találnak egy egydolláros bankjegyet, már vihetik is. És találnak. Vegzálják a külföldieket is. 22 német állampolgár van előzetes letartóztatásban, leginkább újságírás, tudósítás vagy segélyszállítmányok kísérete miatt. Márpedig nehezen hihető, hogy Németország meg kívánná szállni Anatóliát.
Ez azonban nem zavarja Erdogant abban, hogy a német belpolitikában próbáljon gépészkedni: felszólította a Németországban élő törököket, hogy szavazzanak a konzervatívok, a szociáldemokraták és a zöldek ellen, ami azért érdekes, mert ha ezeket a német pártokat leírjuk, akkor leginkább csak a liberálisok, a szélsőjobboldali AfD és a Balpárt marad, amelyek szintén nem szíve csücskei a „Magas Portának”.
Szóval, a német belpolitikához nem nagyon ért a padisah, de a külpolitikához még kevésbé. Egy tévéműsorban ráförmedt a német külügyminiszterre, a következő szavakkal: „Ki maga, hogy Törökország elnökével beszéljen? Legyen tisztában azzal, hol a határ. Leckét próbál nekünk adni… Mióta van a politikában? Hány éves?” Ez a párbeszéd tökéletes nyitánya lett volna egy kocsmai verekedésnek, de a diplomáciában majdhogynem ismeretlen a stílus.
Ugyanakkor Erdogan rendszere nagy bajban van. Az egyre erősebb és öntudatosabb kurd népmozgalmak és militáns csoportok autonómiát követelnek, amelyet ugyan Észak-Szíriában kívánnak megvalósítani, de egy független kurd állam puszta léte is alapjaiban rengetné meg a török rezsimet. Nyilvánvaló, hogy Erdogannak vannak ellenségei, csak éppen nem a nagyvárosokban kéne keresnie őket, a szerkesztőségekben és kávéházakban, hanem az iraki és a szíriai határ mentén – csakhogy épp arrafelé bonyolított nehezen követhető tranzakciókat az azóta kutyaszorítóba keveredett Iszlám Állammal (IS).
Hogy mi lesz Törökországban, nehezen megmondható. Szeptember 11-én tartják a Cumhuriyet munkatársainak következő tárgyalását, addig még sok embert le lehet tartóztatni, ugyanakkor a kurd függetlenségi népszavazást szeptember 25- re írták ki. Ezzel ugyan az Egyesült Államok nem ért maradéktalanul egyet, mint James Mattis védelmi miniszter nem hivatalos erbíli látogatásán ki is fejtette Maszúd Barzani iraki kurd elnöknek, ez a lépés hátráltathatná az IS elleni harcokat a térségben.
Erdogan rendszere reménytelen háborúban áll a valósággal, sosem létezett összeesküvéseket kerget minden erejével.
Az ankarai és isztambuli napilapok horogkereszttel, Hitler-bajusszal ábrázolják Angela Merkelt, érik egy német gazdasági intézkedéscsomag Törökország ellen, ami magában foglalná a törökországi beruházások exporttámogatásainak felülvizsgálatát, a felzárkóztatási támogatások leállítását és az oda irányuló idegenforgalom blokádját. Rengeteg pénzről van szó: nagyon fog ez fájni Erdogannak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
