László és Zoltán csütörtöktől afféle bűnöző. Hiszen hajléktalanok, akik életvitelszerűen élnek az utcán. Életük a szabálysértés maga.: december elsejétől 150 ezer forintra, vagy akár hatvan napos elzárással büntethetők. Végigkísértük egy napjukat, hogy lássuk, hogyan, mivel telnek órákból lett éveik.

  <h1>Kállai Márton felvételei</h1>-
  <h1>László és Zoltán csütörtöktől afféle bűnöző</h1>-

Kállai Márton felvételei

- – Kép 1/2

A belváros egyik elegánsabb utcáján, a közért meleget ontó szellőzőrácsainál lakik László és Zoltán. Szemmel látha­tóan sokan ismerik, kedvelik őket a környéken, amíg beszélgetünk számtalan járókelő köszön rájuk, és ők viszont, a kutyákat névről ismerik, a péktől kenyeret kapnak. Akad, aki alkalmi munkát ajánl nekik, van, aki pénzzel, van, aki egy doboz almalével, más egy tányér levessel segíti őket.

Vasárnap reggel 9 órakor kihalt a máskor forgalmas utca, az éjjeli mínusz négyből nehezen lesz plusz kettő, november végi álmos szmog ül a váro­son. Jól teszi, aki otthon marad.

Zoltán már 4-kor fent volt, rossz alvó, nem úgy, mint baj-/sors-/élettársa, László, aki „csak” 6-kor csatlakozott. Felváltva elmentek a közeli park nyilvános WC-jébe megmosakodni, ma különös gonddal, mert – mint mondják – tudták, hogy hölgyvendégük lesz.

„Ágyaikat” már órákkal ezelőtt elpakolták, két nagy sporttáska rejti a bútorzatot. Nehezen indul a beszélgetés, a szokásos, a hajléktalanná válás okát firtató kérdésekre rövid válaszokat adnak. A két férfi csak egy éve barátkozott össze, de történetük sok ponton közös. Mindketten hét évvel ezelőtt és egy válás után/következtében kerültek utcára.

László 53 éves, tanult szakmája esztergályos-marós, Németországban is dolgozott. Egy felnőtt fia van. Az elmúlt hét évből az utóbbi hármat folyamatosan az utcán töltötte. Zoltán 38 éves, eredeti szakmája mezőgazdasági gépszerelő, de a hajléktalanná válása előtti években a szesziparban dolgozott. Egy 18 éves fia és egy 15 éves lánya van. Az utcán kívül sok időt töltött kórházakban, illetve hajléktalanszállások lábadozóin. „Aztán egyszer arra ébredtem fel, hogy hopp-hopp, Jászai Mari tér, egy fenyőfa alatt töltöttem el majdnem egy teljes évet.”

A kérdésre, hogy egy év után miért jött el a fa alól, annyit válaszol: „Belefásultam, átjöttem ide, sokáig itt voltam az utca másik oldalán, annál a padnál, a szépségszalon előtt, aztán összejöttem a Lacival, már lassan egy éve.” „Na, nem úgy” – siet tisztázni László. „Rossz egyedül lenni az utcán, mindig jó, ha van egy társ melletted.”

A két férfi egy éve él a közért oldalában. „Itt nem zaklatnak minket, de nem is csinálunk koszt, minden reggel összepakolunk. Persze, néha vannak bizonyos megjegyzések, volt rá precedens, hogy kihívták a szervet. Jó, az ember megissza azt a másfél-két liter borát, akit ismerek a hajléktalanok közül, annak a 99 százaléka megissza” – vall László. „Bennem is ott van, meg majdnem minden hajléktalanban, ha józanul látod ezt a kurva életet, ezt a kurva vegetálást, beleőrülsz. Ha megiszod a bort, kicsit más, minden feloldódik benned… De nem panaszkodunk, félreértés ne essék, valamit mi is tettünk, hogy idekerültünk.”

Jó ideje kéregetésből, kukázásból és alkalmi megbízásokból tartja fent magát Zoltánnal együtt. Közös minden. „Átlag 3000 forint jön össze egy nap, azt el is költjük, két doboz cigi, két üveg bor, egy kis kaja. Hétfőn, szerdán, pénteken van a kukanap, a fémdobozokat összeszedjük, két zsákkal minimum, beváltjuk. Reggel 4-5 kor indulunk, 10-kor jönnek a kukákért, addig dolgozunk. Két embernek 4-5 ezer forint jön össze egy ilyen alkalommal. Aztán sokaknak megvan a számom, felhívnak, hogy Lacika, elmentem a teszkóba, fél óra múlva ott vagyok, fel kéne cipelni a cuccokat. Kipakoljuk a pincét lomtalanításkor, ilyenek.”

A felvetésre, hogy miért nem laknak átmeneti szállón, László kifejezetten dühösen reagál. „Nem. Ezzel lezártam ezt a témát.” Később utal rá, hogy nagyon rossz élmények érték ilyen helyeken, nem akar róla beszélni, csak a kést mutatja meg, amelyet egy ilyen alkalom óta a zsebében hord.

Így november végén – már délután sötét van és a levegő is egyre hűl – Zoltán és László azonban eltökélt az ügyben, hogy bármilyen idő lesz, nem mennek szállóra a körülmények miatt, amelyek szerintük sokkal rosszabbak, mint az utcán. Az élősködők mellett a zsúfoltság a legnagyobb problémájuk. „Én klausztrofóbiás vagyok, nem bírom a tömeget és a zárt helyet, de ez nem zárja ki azt, hogy nem fogadnám el, ha a magyar demokráciai fensőbbség, nevezzük államnak, adna nekem egy lehetőséget” – mondja László. Újra témánál vagyunk: a december 1-jén életbe lévő rendeletet inkább keserű értetlenséggel fogadják, mint félelemmel.

„Mitől is félnék, hova tudnának zárni, mit tudnak velem kezdeni?” Felháborodva beszél: „A hágai nemzetközi akármi hogyan fogadja ezt, emberi jogok sárba tiprása, hol vannak az alkotmányos jogaim, nem mehetek a magánterületre, nem használhatom a közterületet, akkor hova menjek?” Arra a kérdésre, hogy ha a kukázást is betiltják, hogyan pótolják a kimaradó összeget, László ironikusan válaszol: „Majd kibújik belőlünk a vandál, és akkor elmegyünk rabolni, lopni, csalni…”

Az új keletű üldöztetést úgy fogják fel, mint egy újabb nehézséget az utcai létben. És hogy mi a legkeményebb odakint? A hideg, az éhség és a kiszolgáltatottság mellett, a kirakatban élés és a pénzszerzés megalázó módjai. „Amikor elkezdtem, alig mertem hozzászólni egy emberhez, nemhogy egy kukát felnyissak és kiszedjek belőle valamit.” Mindkét férfit ért már atrocitás az utcán, és sok rémtörténetet hallanak utcán élő ismerőseiktől, ismertek olyat is, akit a matracával együtt gyújtottak fel. László az elmúlt három évben 8-9 közeli ismerősét vesztette el. Egy kivételével, nem voltak még 40 évesek sem.

Búcsúzom tőlük, megbeszéljük, hogy másnap találkozunk. Hétfő délelőtt azonban nem sikerül beszélnünk. László arra kér, másnap menjek vissza, „nem jó ez a nap, van ilyen”. Másnap azonban szívesen válaszolgat, most Zoltán az, aki elfordul.

Talán az éjszakai kalandjuk viselte meg. László viszonylag közönyösen meséli, hogy éjjel felébresztették őket a rendőrök.

„Azt mondták, hogy szabálysértési eljárás fog indulni ellenünk, de majd bent az őrsön megírják, nincs kedvük itt. Kamu volt, mert fel sem vették az adatokat, csak megnézték az igazolványainkat. Ránk akartak ijeszteni.” A kérdésre, hogy tájékoztatta-e őket korábban bárki arról, hogy mi várható december 1-jétől, egyértelmű „nem” a válaszuk. Sem a szociális munkások a melegedőben, sem a rendőrök nem figyelmeztették őket, hogy 150 ezer forint a bírság csütörtöktől, ha fél éven belül kétszer azon kapják őket, hogy az utcán élnek. Hétvégére már a fogdában csücsülhetnek.

És hogy mit csinálnának, ha lenne annyi pénzük, amennyi a büntetés? László mosolyog: „Talán a telet kihúznám belőle.”

 

 

Fagyhalál az utcán

Csaknem negyvenen fagytak már meg az elmúlt hetekben – pedig még be sem köszöntött a tél. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint október 8. és november 30. közt már 37-en haltak meg a hideg miatt. Csak az utóbbi két hétben 12-en hűltek ki. A legtöbben a fővárosban haltak meg, de Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Bács-Kiskun megyében is történtek már hasonló esetek. A kihűlésben elhunyt emberek túlnyomó többsége hajléktalan volt, és a szabad ég alatt lelte halálát. A szám azonban ennél magasabb is lehet, ugyanis a statisztika nem tartalmazza azoknak a számát, akik kórházban haltak meg, mert későn érkezett hozzájuk a segítség. Nemcsak az utcán élőket veszélyezteti a nagy hideg, a fűtetlen lakásokban, házakban élőkre is figyelni kell, tavaly ugyanis főleg fűtetlen otthonukban hűltek ki az emberek. A Magyar Szociális Fórum kimutatása szerint idén ősszel csaknem kétszer annyian szenvedtek fagyhalált, mint tavaly ősszel, amikor ugyanebben az időszakban húszan estek áldozatul a hidegnek. Adataik szerint tavaly összesen körülbelül 400 ember halt meg télen, noha a rendőrségi statisztika csak 183-ról tudott.

 

Legkorábban a jövő év elején juthatnak pénzhez a hajléktalanokat segítő szervezetek. Az Összefogás a Budapesti La­­kástalanokért és Hajléktalan Em­­be­rekért Közalapítvány, valamint a Hajlék­ta­la­no­kért Közalapítvány már két hete aláírta a szerződést a Nemzeti Erő­for­rás Mi­­nisztériummal a téli ellátás működtetését biztosító pályázatokról, így a két szervezet kis is írta már a hajléktalan emberek téli krízis ellátásának megszervezésére szóló pályázatait. Ezek leadási határideje december 2-a volt, és egy gyorsított eljárás keretében bírálják majd el őket, így leghamarabb januárra lesz belőle pénz – mondta lapunknak Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója. A különböző in­­tézmények, alapítványok addig kénytelenek más megoldásokkal (saját forrásból, kölcsönökből, átcsoportosított összegekből) fenntartani magukat, és ellátni felada­tai­kat. Eközben az utcákon egyre hidegebb van. „Minden krízisautónk folyamatosan úton van, éjjel-nappal. Egyre többen szorulnak segítségre” – figyelmeztetett az igazgató. 

(D.-H. N.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!