A regény egy elképzelt papról szól meg egy elképzelt országról. A pap, aki a történetet elmeséli, a saját kárán tanulja meg, hogy a lelki békességet olykor könnyebb elveszíteni a templomban, mint megtalálni. Az Európa Kiadógondozásában megjelenő kötetet március 14-én a Népszava Klubban (Hatszín Teátrum) mutatják be „Befér-e a politika a templomba” címmel.

 
VH, 2018. március 10.


Hargitai Miklós: És bocsásd meg vétkeinket
(Részlet a regényből)

Legtöbbször az oltárnál mondtam el a szentbeszédet, de akkor fölmentem a szószékre, hogy föntről lássam őket. A vágyaikról akartam beszélni nekik, amik bűnbe visznek. A szószék följárata a boltívet tartó pillér belsejében volt. Nyikorgott a deszka a lábam alatt, ahogy fölfelé lépdeltem a porszagú sötétségben. Festetlen, szálkás deszkalépcső vitt föl, de odalentről csak az aranyozott faragás látszott. Két kézzel megtámaszkodtam a szószék párkányán, úgy néztem a gyülekezetet. Horgolt terítő futott végig a karfán, szürkére festette a por. Odalent sokan voltak: az állóhelyeket is betöltötték, sűrűn álltak a mellékhajókban és a bejáratnál az előtérben is.

– Azokhoz szólok, akik kéréssel a szívükben érkeztek: vigyázzatok. Vigyázzatok, hogy mit kértek, mert semmivel nem tud úgy megbüntetni az Isten, mint ha beteljesíti a vágyatokat. A vágy a gonosz legélesebb fegyvere. Nem a vágy a bűn, hanem az önző akarat, ami mindent alárendel annak, hogy a vágyat kielégítse. Bűnös dolog, ha mindent a vágyak vezérelnek bennünk; nemcsak a gondolatainkat, hanem a cselekedeteinket is. Belül egyformák vagyunk: vegyületek termelődnek bennünk, jutalmaznak és büntetnek. A férfiszem számára a szép női test maga a jutalom. A gyönyör ígérete. Nem azért nézzük meg, mert minden férfi gazember, hanem azért, mert azok a férfiak, akik le tudták venni róla a szemüket, már kihaltak: alulmaradtak az evolúciós versenyben.
Mi, akik élünk, azoknak az utódai vagyunk, akik megnézték a szép nőket, és igyekeztek felhívni magukra a figyelmüket.
Ha férfi vagy, és engedsz a kísértésnek, akkor odanézel, és azonnal jutalmazó mechanizmusok lépnek működésbe: kellemes érzés jár át, örömhormonok áradnak szét benned, és még inkább elönt a vágy. Ha nem nézed meg, akkor a test visszavág – olyan anyagokat küld a vérbe, amiktől frusztrált és rosszkedvű leszel.
Alig van köze a hűséghez meg a szerelemhez: sok millió évvel azelőtt alakult ki, hogy a hűségre meg a szerelemre szavaink lettek volna. Az Isten törvényei nem a biológiai törvényeken alapulnak.
A hűség a biológiában csak egy stratégia a gének továbbadására. A hímnek tudnia kell, hogy azt a rengeteg energiát, amit a gondoskodásra és a nevelésre áldoz, a saját genetikai utódjára fordítja, és nem valaki másnak a génjeit élteti vele tovább. És a nősténynek is tudnia kell, hogy a hím nem érdekelt valahol máshol is a gének továbbadásában; hogy minden energiáját odahaza hasznosítja. Az emberek a legváltozatosabb eszközökkel próbálták biztosítani a hűséget. Főleg a nők hűségét. A nászéjszaka után fölmutatott lepedő… Ha nem volt rajta vér, visszajárt a hozomány. Az erényöv, a női körülmetélés, a szeméremajkak összevarrása, a kolostorba zárás: ugyanaz mind. Nem az érzelmi, hanem a biológiai hűséget akarták valahogyan garantálni az emberi társadalmak kezdeteitől. Azt, hogy a gondoskodó férj biztos lehessen benne: tényleg a saját genetikai túléléséért fáradozik.
De a hűség nem az egyetlen lehetséges stratégia, hanem csupán az egyik a sok közül. Talán nem is a legsikeresebb. Ha vitán felül sikeres lenne, akkor nem kellene kikényszeríteni anakronisztikus szokásokkal és erkölcsi törvényekkel.

Csöndben hallgattak, csak páran fészkelődtek kényelmetlenül.

– A vágy bennünk van, mióta a petesejt, amelynek az osztódása létrehozta a testünket, találkozott az osztódást elindító hímivarsejttel.
A vágy nem bűn, csupán egy elnyomhatatlan biológiai késztetés a gének továbbadására.
Nem mi irányítjuk. Nem is biztos, hogy lehetséges irányítani. De az sem szükségszerű, hogy a vágy irányítson minket. Minden kérést fontoljatok meg jól, ne a vágyak kormányozzanak. Volt egy ember, akit ismertem. Könnyű életet adott neki az Isten, sokfelé járt. Eljutott a Szentföldre is. Veszélyes idők voltak, de ő nem félt, mert az Isten védőpalástja volt a vállán. Lépdelt a sok ezer éves köveken, amikre Jézus vére hullott, és szembejött vele egy nő. Napszemüvegben volt, fehér blúzban, a melle hullámzott a blúz alatt, és a férfi így fohászkodott: „Bárcsak itt lennének azok a csodás keblek az arcomon, és érezhetném, ahogy az izgalomtól áramlik bennük a vér!” Nem mondta ki, de ez a kívánság volt a szívében. A nő közeledett, már ott volt előtte, érezte az illatát a szélben. Akkor lehullott mellettük egy gránát, és a nőt ízekre tépte a robbanás.
A férfi arcát beterítette a vér és a hús, ami egy pillanattal előbb még élet volt. Soha többé nem nézett asszonyra a test kívánságával az az ember. Értsétek meg jól: az Isten nem veszi el senkinek az életét azért, hogy megleckéztessen valaki mást, és nem fogja le a gonosz kezét sem senkiért. Nem avatkozik a világ dolgaiba. De azt is fel tudja használni a céljai érdekében, amit a gonosz művel: oka volt annak, hogy az az ember éppen akkor járt ott, amikor a másik meghalt.

Éreztem, hogy megbotránkoztatom őket, de végig akartam mondani.

– Ne vágyakozzatok olyasmire, amit csak bűn árán szerezhettek meg. Volt egy barátom, idősebb férfi, családos ember. Ötvenévesen is a nők után loholt. A villamoson utaztunk, velünk szemben egy szokatlanul szűk nadrágot viselő lány ült, és a rugalmas ruhadarab kirajzolta minden porcikáját. Ő mellettem ült, és a hangjában ott volt a vágy, amikor a fülembe sóhajtotta: ó, istenem, ha megkaphatnék egyszer egy ilyen csodás kelyhecskét! Ha az enyém lehetne…! Alig néhány hét múlva megtudta, hogy daganat támadta meg, éppen a legérzékenyebb pontján. Megműtötték, odalett a büszkesége, és a sebész ügyes kis nyílást faragott a helyére, hogy legalább a dolgát el tudja végezni valahogy. Megkapta a kelyhecskét, amit akart.

Csönd szállt a padsorok fölött, a nyáj figyelt.

– Tudom, hogy nem szívelitek az ilyen szavakat a templomban. Azt akarjátok hallani, hogy csak kérnetek kell, és mindent megkaptok.
Ahogy az Írásban van: „aki kér, az kap, aki keres, az talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak”.
Én azt mondom: gondoljátok meg, hogy mit kértek, mert lehetséges, hogy teljesül. Emlékezzetek rá, amikor kértek: néha nincs nagyobb büntetés egy teljesített kívánságnál.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!